fbpx
16.2 C
Kecskemét
2023. október 4., szerda

FRISS HÍREK

Kezdődhet a kecskeméti katonai reptér polgári zónájának tervezése

Az Uvaterv Út-, Vasúttervező Zrt. tervezheti a kecskeméti katonai repülőtér polgári zónáját, nettó 146 millió forintért. A becsült ellenérték jóval több, 393 millió forint volt.

A nyílt tender eredményét az ajánlatkérő Honvédelmi Minisztérium Védelemgazdasági Hivatal közölte az uniós közbeszerzési közlönyben.

A feladatot így definiálja a közlemény: „Kecskemét, MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázis repülőtér közös (katonai-polgári) használata érdekében, polgári zóna kialakításának tervezése”. Közelebbről: az utas- és áruforgalom kiszolgálására alkalmas infrastruktúra megtervezése, amelyen belül egy terminál épületet, egy árukezelő épületet, egy eszköztárolót, továbbá egy őrzés-védelmi irodaépületet kell tervezni. A feladat része a belső úthálózat és és a  parkolók tervezése is.

A nyertessel augusztus 23-án kötött szerződést az ajánlatkérő.

A tenderen érvénytelen ajánlatot tett az UVA-BER Katonai, Mérnöki Szolgáltató és Tanácsadó Kft. Érvényes ajánlatot tettek a következő cégek: „A” Stúdió ’90 Építésztervező Kft., „ÉPTI” Építéstervező és Mérnöki Tanácsadó Iroda Kft., továbbá a TSPC Technical Supervision and Planning Consulting Hungary Kft.

Hasonló cikkünk:  Letöltendő börtönbüntetést kér az ügyészség a kétgyermekes családanyát elgázoló férfira

 

Hasonló cikkünk:  Letöltendő börtönbüntetést kér az ügyészség a kétgyermekes családanyát elgázoló férfira

napi.hu

Hirdetés

Felkapottak

Pesty László első „ügye” a Kecskemét melletti gyümölcsfeldolgozó pár milliárdos csalása

A 24.hu írta meg hétvégén, hogy Pesty László közzétette az első ügyet, ami szerinte a NER működését mutatja be. Pesty...

Hirdetés

Legnépszerűbb

Ágasegyházánál videóra vették a fekete nagymacskát

Hajnal Viktor felvételét már többen megosztották a Facebookon. Egy lovaskocsiról vettek videóra egy fekete macskaszerű állatot, még az is...