fbpx
2.2 C
Kecskemét
2023. december 1., péntek

FRISS HÍREK

Lezárt akta: kerékpár és illatszer volt a zsákmány

- Advertisement -

A kecskeméti illetőségű tolvaj jelenleg is letartóztatásban várja ügyének lezárását.

A Kecskeméti Rendőrkapitányság nyomozói még 2021. május 27-én bűnügyi őrizetbe vettek egy 18 éves fiatalt. A férfi a gyanú szerint május utolsó felében – alig egy hét alatt – négy bűncselekményt követett el. Egy-egy kerékpárt lopott a városközpontból és az állomásról, majd két drogériát szemelt ki, ahonnan illatszereket tulajdonított el. Az utolsó esetben a szemfüles biztonsági őr észrevette, amint a tolvaj a ruházatába rejtette zsákmányát, és őt a rendőrök kiérkezéséig visszatartotta.

A nyomozók a biztonsági és térfigyelő kamerák felvételeit elemezték, így állapították meg azt, hogy az esetek összefüggenek, illetve a felvételek segítettek a tettes beazonosításában is, akit négyrendbeli lopással gyanúsítanak.

A jelenleg is letartóztatásban lévő fiatal ügyében a Kecskeméti Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztályának munkatársai a szükséges nyomozati cselekményeket elvégezték. A keletkezett iratokat vádemelési javaslattal küldték meg az illetékes ügyészségre.

Hasonló cikkünk:  Nem adta vissza idős szomszédjának a bankkártyáját, inkább leemelt a számlájáról kétmilliót

 

- Advertisement -

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Hírlevél feliratkozás

FELKAPOTTAK

Kecskeméti középiskolák a TOP 100-ban

A HVG idén is kiadta a legjobb 100 magyarországi középiskola listáját. Három kecskeméti is belefért a TOP 100-ba.  Az összeállítás...

LEGNÉPSZERŰBB

Ágasegyházánál videóra vették a fekete nagymacskát

Hajnal Viktor felvételét már többen megosztották a Facebookon. Egy lovaskocsiról vettek videóra egy fekete macskaszerű állatot, még az is...