fbpx
3.9 C
Kecskemét
2023. január 31., kedd

FRISS HÍREK

Titkosak maradhatnak a Mátrai erőmű mutyi adatai

Mégsem kell kiadnia az MVM-nek a Mátrai Erőmű megvásárlásával kapcsolatos iratokat az érzékeny adatok kitakarása nélkül a Fővárosi Ítélőtábla másodfokú döntése értelmében. Mészáros „nemstróman” Lőrinc 100 milliárdos mutyija és a “független” bíróság.

Nemzetbiztonsági érdekeket sért ama ügylet részleteinek közzététele, amelyben Orbánék Mészáros Lőrinc érdekeltségeitől tízmilliárdjainkból megvették a további százmilliárdjainkat felemésztő szénerőművet – döntött (az Alkotmányvédelmi Hivatal mellett, de az első fokkal szemben) a másodfokú bíróság. Az MSZP társelnöke a Kúriához fordul-írta a Népszava.

A Fővárosi Ítélőtábla – az első fokú döntéssel szemben – másodfokon elmeszelte Tóth Bertalan MSZP-társelnököt a Mátrai Erőmű megvásárlásával kapcsolatos iratok kitakarásmentes változataiért az állami MVM ellen indított perében – tudta meg a lap az ellenzéki politikustól. A Hercsik Zita vezette tanács szerint ugyanis “a köztulajdonban álló gazdasági társaságok takarékosabb működéséről szóló” törvény egyik pontja többek között közművekre is kimondja: meghatározott üzleti, pénzügyi, műszaki adataiknak, illetve ezek előkészítő iratainak nyilvánossága nemzetbiztonsági, központi pénzügyi vagy külügyi érdekből korlátozható. Úgyszintén megtagadható az adat közzététele, ha az a cég versenytársait indokolatlan előnyhöz juttatja. (E pontokat egyébként a Fidesz-KDNP a 2016-os költségvetési törvénybe csempészve szúrta a jogszabályba.)

A másodfokú bíróság szerint az MVM “igazolta”, illetve “részletesen bemutatta”, hogy az egyes részeket a hivatkozott törvényi előírás alapján takarta ki. A másodfokú bíróság emellett – zártan – meg is kapta a kitakarásmentes iratokat és ebből hasonló következtetésre jutott. De az MVM-től elegendő volt annak kinyilatkoztatása is, hogy a döntések illeszkednek a stratégiájukba. Emellett hivatkoznak a Honvédelmi Minisztérium 2020-as határozatára, amely a Mátrai Erőművet nemzeti létfontosságú rendszerelemként határozza meg. Az Alkotmányvédelmi Hivatal pedig kimondta, hogy a Mátrai Erőmű ügylete nemzetbiztonsági kérdés, adatai kiadása ekként nemzetbiztonsági érdekeket veszélyeztet. Ezek után az ítélet szerint a kiadást se az adatgazda, sem a bíróság nem mérlegelheti.

Mint emlékezetes, az állami MVM 2019 december 23-án kötött adásvételi szerződést az akkor már két éve a kormányfő felcsúti barátja, Mészáros Lőrinc érdekeltségének számító Mátrai Erőmű többségi részvényei megvásárlásáról. Miközben az eladók – a PricewaterhouseCoopers nevű tanácsadócég vagyonértékelésére hivatkozva – a 17,44 milliárdos vételáron felül hitelkiváltás címén további 4,9 milliárd forintot kaptak, az elavult szénerőmű életben tartására maga az MVM-előterjesztés is további több tízmilliárdos tőkeinjekció szükségességét hangsúlyozta. (Azóta ez az összeg csak nőhetett: az egység tavaly, részben a légyszennyezési kvóta drágulása miatt, 43 milliárd forintos adózott veszteséget jelentett.)

Hasonló cikkünk:  Úgy gondolja nincs Magyarországon inflációt követő bér? Téved
Hasonló cikkünk:  Az MNB 3,3 milliárdos megbízását Matolcsy Ádám barátja nyerte

Tóth Bertalan kezdettől fogva kérte az – adófizetői oldalról rendkívül hátrányosnak tűnő – ügylet állami iratainak kiadását. A politikus azért fordult a bírósághoz, mert a megkeresést az MVM csak részben, esetenként jelentős kitakarásokkal teljesítette. Idén áprilisban a Fővárosi Törvényszék első fokon a kért adatok teljes körű, kitakarásmentes átadására szólította fel az állami energiacsoportot. A tanácsvezető – természetesen a másodfok által szintén hivatkozott jogszabályokra is tekintettel – úgy látta: az MVM nem mutatta be és bizonyította tételesen, szerinte mely kitakarásra miért áll meg a törvényi tilalom. Tóth Bertalanék meglepetéssel fogadták a bíróság másodfokú ítéletét, mely szerint nem ismerhetők meg a Mátrai Erőmű adásvételének részletei – tudta meg a Népszava a társelnöktől.

A bíróság szerint tehát nem tartozik ránk, adófizetőkre, hogy a Fidesz-kormány milyen indokok mentén döntött arról, átvállalja Mészáros Lőrinc érdekeltségének veszteségét és a vételár kifizetésével mintegy százmilliárd forint értékben támogatja az Opus Global Nyrt.-t és a Status Energy Magántőkealapot, leánykori nevükön Mészáros „nemstróman” Lőrincet – fogalmazott az ellenzéki honatya.

Az ítéletet azért is meglepőnek tartja, mert korábban az MVM-mel szemben indított hasonló perben ugyanazt a törvényi rendelkezést a bíróság másként értelmezte, de nemrég az Alkotmánybíróság is a mostani ítélettel ellentétes határozatot hozott. “Megyünk a Kúriára” – tette hozzá. Véleményük szerint ugyanis minél több embernek meg kell ismernie, hogyan működik ez a korrupt rezsim. Ha a kormányváltásig nem érnek el eredményt, legkésőbb azután nyilvánosságra hozzák az ügy részleteit – ígérte Tóth Bertalan.

via greenfo.hu

Hirdetés

Felkapottak

Ágasegyházánál videóra vették a fekete nagymacskát

Hajnal Viktor felvételét már többen megosztották a Facebookon. Egy lovaskocsiról vettek videóra egy fekete macskaszerű állatot, még az is...

Hirdetés

Legnépszerűbb

Ágasegyházánál videóra vették a fekete nagymacskát

Hajnal Viktor felvételét már többen megosztották a Facebookon. Egy lovaskocsiról vettek videóra egy fekete macskaszerű állatot, még az is...