Az egész második világháború utáni magyarság történelmét alapvetően az határozza meg, hogy Magyarország az 1944-es német megszállást követően a Szovjetunió érdekszférájába került, és az is maradt 1989-ig. A szovjet katonai megszállás évtizedeken keresztül megszabta a magyar bel- és külpolitika, a társadalom- és kultúrpolitika irányát.
A játéktér beszűkült, a kritika és a szabadság hangját lecsavarták
A negyvenes évek végétől a magyar társadalom életét és a mindennapokat irányító intézményeket, mai szavakkal önkormányzatokat, egyesületeket, vállalkozásokat, pártokat, végső fokon megszüntették, centralizálták, államosították és alávetették az egypárti diktatórikus akaratnak.
Szabad sajtó nem létezett. Az újságok ugyanazon a politikai hangtónuson beszéltek. Dicsérték és tévedhetetlennek mutatták a „nagy vezetőt”, aki mindig megmondta és tudta az irányt, mert különben a „fokozódó nemzetközi helyzetben” a „külföldi imperialisták”, a „zsírosparasztok”, a „reakciósok” veszélyt hoznak az elért eredményekre.
Ellenséggé vált mindenki – a gyárosok, a kispolgárok, a tehetséges paraszt- és munkásfiatalok előrejutását akadályozó tanárok, a bürokraták és a packázó hivatalnokok – akiről azt mondták, hogy nincs velünk. Mert aki nincs velünk, az ellenünk van, szólt a demagóg kampány.
1956: felkelés a szabadságért, az ellopott tulajdonokért, a demagógia ellen
Az 1956-os forradalom a magyar népnek a sztálinista diktatúra elleni forradalma és a szovjet megszállás ellen folytatott szabadságharca volt. 1956-ban át- és felszakadt valami, amiért az emberek többsége elsősorban a szovjet megszállást okolta. Elegük lett a tömegterrorból, az este érkező fekete autókból, a padlássöprésből, a kuláklistákból, a robbanásszerű társadalmi átrendeződésből és minden megaláztatásból és nyomorúságból. A demagógiából, a hazugságokból, mindenből, amiről a „nagy vezető” beszélt.
1956-ban a magyar fiatalok és felnőttek, a munkások, a gazdák, az értelmiségiek – ők voltak a hétköznapi ellenállók – tömegesen nyilvánították ki, hogy elég volt a politikai öncélúságból, nincs tovább, álljon meg a politikai őrület mindent elfoglaló és átható kontrollja.
A hétköznapi ellenállók nem többet és nem kevesebbet akartak, mint túlélni a nehézségéket, élni egy nyugalmasabb életet, fejlődni, dolgozni, szabadon utazni és gyülekezni. És demagógiától mentes és összeesküvés-elméletek nélkül megírt sajtót vásárolni a sarki újságostól.
1956 minden magyaré és minden szabadságát őrző emberé.