fbpx
13 C
Kecskemét
2024. április 19., péntek

FRISS HÍREK

300 ezer forintot ajánl a rendőrség a nyomravezetőnek

- Advertisement -

A Kecskeméti Rendőrkapitányság halált okozó közúti baleset gondatlan okozás vétség elkövetésének gyanúja miatt folytat nyomozást ismeretlen tettes ellen.

Lakossági bejelentés érkezett a rendőrségre 2021. szeptember 16-án 18 óra 23 perckor, hogy Kecskeméten, a Kiskőrösi út folytatásánál, az M5-ös autópálya mellett egy 40-50 év közötti holttestet találtak. Az eljárás során megállapították, hogy az elhunyt feltehetően közlekedési baleset következtében halt meg, valamint azonos azzal a férfival, akinek eltűnését hozzátartozója 2021. szeptember 13-án bejelentette a Kecskeméti Rendőrkapitányságon.

Az elhunyt személyleírása: 175 centiméter magas, vékony testalkatú, haja, arcszőrzete sötétbarna. Arca beesett, borostás. Barna szemű, fogazata hiányos.

Ruházata: kék színű nadrág, oldalán világos csíkkal és kék színű póló fehér márkajelzéssel.

Az elhunyt személy a balesetet megelőzően gyalogosan közlekedett. Közlekedése során fekete színű hátizsákot hordott, melyen piros betétek voltak, valamint sötét színű baseball sapkát, továbbá szürkés színű sportcipőt viselt.

A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság kéri, hogy aki az elkövetővel vagy a bűncselekménnyel kapcsolatban információval rendelkezik, hivatali munkaidőben tegyen bejelentést személyesen az Kecskeméti Rendőrkapitányságon, illetve bármely rendőri szervnél. Hívja a 112-es, díjmentes segélyhívó számot, illetve tárcsázza az ingyenesen hívható 06-80-555-111 Telefontanú zöldszámát!

Hasonló cikkünk:  Sok sofőr nem foglalkozik a stoptáblával Kecskeméten

A Rendőrségről szóló 1994. évi XXXIV. törvényben rögzített jogkörénél fogva a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője bruttó 300.000, azaz háromszázezer forint díjat tűzött ki a nyomravezetőnek. A díjkitűzés összege annak fizethető ki, aki az elkövető személyével kapcsolatban olyan pontos adatokkal rendelkezik, amelyek segítségével az elkövető azonosítható, bűnösségére a gyanú megalapozottá válik, és ismereteit az eljárás során ismerteti. Szükség esetén az eljáró hatóság a tanú védelmére a szükséges intézkedéseket megteszi. A Rendőrség a nyomravezető személyét bizalmasan kezeli. A díjkitűzés visszavonásának jogát a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság fenntartja. A díjkitűzés visszavonásának közzétételét követően a jelentkezés elkésett.

Ezen felül kérjük, hogy akik felismerni vélik a férfit, a megadott időintervallumban látták, vagy találkoztak vele, értesítsék a Kecskeméti Rendőrkapitányságot.

- Advertisement -

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Hírlevél feliratkozás

FELKAPOTTAK

Árurakodásra kért két parkolónyi várakozóhelyet a húsbolt, vita kerekedett belőle

A Rákóczi út nagykörút felőli sarkán lévő húsbolt kérelemmel fordult az önkormányzathoz, hogy az üzlet előtti parkolósávban az első...

LEGNÉPSZERŰBB

Juliska néni egymás után kapta az ellenőrzéseket a kispiacon, volt, hogy a földre letett virágai miatt büntették

1986 óta, azaz harmincnyolc éve árusít Bóta Lászlóné Juliska néni a Petőfi Sándor utcai kispiacon, a Fűrészfogasok mellett. Az...