Vasárnapig jelentkezhetnek bankjuknál azok, akik továbbra is élnének a hitelmoratórium lehetőségével. A személyes ügyintézésre azonban leginkább péntekig nyílik mód, a hét utolsó napjáig az online megoldások kínálkoznak az érintetteknek, írja a Magyar Nemzet szerdán.
Ebből a szempontból rászorulónak számítanak a nyugdíjasok, a gyermeket várók és nevelők, a közfoglalkoztatottak, a munka nélküli vagy az álláskereső banki ügyfelek és azok a magánszemélyek, akiknek tartósan csökkent a jövedelmük. A vállalkozások közül pedig azok kérhetik a hosszabbítást, amelyek árbevétele legalább 25 százalékkal esett az előző 18 hónaphoz képest, ismertette a szabályokat Tállai András. Hozzátette: a moratóriumban maradás ezúttal már nem automatikus, az érintetteknek nyilatkozatot kell benyújtaniuk bankjukhoz. Az eddigi tapasztalatok szerint a hitelintézetek a személyes ügyintézés mellett elektronikus csatornán is módot adnak arra, hogy ügyfeleik megtegyék nyilatkozatukat.
Tállai András felhívta a figyelmet arra, hogy tanácsosnak tűnhet, hogy aki tudja és képes rá, térjen vissza a törlesztéshez, s csupán azok maradjanak a moratóriumban, akiknek ez az anyagi talpon maradást jelenti.