fbpx

FRISS HÍREK

Feketézők és képzetlenek az idősgondozásban – helyszíni riportunk Szabadszállásról

- Advertisement -

A pandémia az idősgondozás minden területén drámai változásokat hozott. Az idősek nappali ellátását évről évre egyre kevesebben veszik igénybe (hatezer fővel csökkent a bentlakásos idősotthonokban gondozottak létszáma), míg a házi segítségnyújtást igénybe vevők egy év alatt kétezer fővel lettek többen, derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) statisztikáiból. Közben a szociális terület dolgozóinak átlagos életkora 50 év feletti, nincs utánpótlás, ami a vidéki településeken fokozott kihívást jelent. Itt Szabadszálláson és környékén is.

Amikor idős szerettünk gondozásra, ápolásra szorul ez gyakran egy hirtelen bekövetkező állapot. Ilyenkor azonnali segítség szinte nincs is. Mégis milyen lehetőségek vannak itt Szabadszálláson, amikor gyors segítségre szorul valaki?

Amolyan szokásjog alapján a család női tagja megpróbálja munka mellett ápolni idős, beteg szerettét. A szereteten, kötődésen alapuló kapcsolatokban a családtagoknak nincs szíve magára hagyni a társat, a szülőt.  Ez viszont azzal jár, hogy a gondozó családtag emberfeletti módon próbálja megoldani a segítségnyújtást. Fizikailag, lelkileg kimerül, majd következik a súlyos döntés, hogy feladja munkahelyét. A munkahely elvesztése nehéz döntés, mert a családi költségvetés is mínuszba kerül.

Az ápolási díj megalázóan kevés

Feltétele, hogy ki kell állni a 8 órás munkából, illetve napi 4 órában lehet csupán dolgozni. Hogy ki választja ezt? Kevesen. És azt is kényszerből, mert 4 órás munkahelyek nem könnyen érhetőek el helyben.

Az ápolási díj megalázóan kevés. Az alapösszegű ápolási díj bruttó havi 41.335 forint, de az emelt összegű ápolási díj is alig magasabb, bruttó 62.005 forint/ hónap. A kiemelt ápolási díj mértéke is csupán bruttó 74.405 forint/ hónap.

Az emelt és kiemelt ápolási díjra különféle feltételeknek kell megfelelni, ami sok utánajárás és rengeteg idő. Mégis néhányan megpróbálják ezt az utat választani Szabadszálláson is.

idősgondozás
Ágyban fekvő gondozott nagy mennyiségű gyógyszerkészlete / Fotó: kecsup.hu

Az ápolási osztályok tömve

A kórházak ápolási osztályai tömve, nem sok esély van arra, hogy az ápolásra szoruló idős beteg helyet kaphat ott. Sokszor hallani panaszkodni az itt élő szabadszállási családokat arról, hogy otthoni körülmények között nem tudják megoldani az ápolást és sokszor nincs lehetőségük igénybe venni az ápolási osztály adta 24 órás ellátást. Egyébként ezek az osztályok azok, amelyeket régen „elfekvő” osztályként neveztek.

Eseti megoldások és kiskapuk ugyan léteznek, de ezek jellemzően csak kevés, jobban informált és jobb anyagi helyzetű családok számára kínálnak gyors megoldásokat. A közelmúltban került sajtó nyilvánosságra, hogy ezen a téren is virágzik a korrupció, hisz súlyos pénzek ellenében jut csak hely. Olyat is hallani, aki megteheti, próbálja az idős rokont az otthonában tartani és a fekete piacról alkalmazni az ápolókat. Ezekben az esetekben a kijárós, napi pár órás segítőtől, a bentlakásos ápolásig, mindenféle megoldás megfigyelhető.

Bejutni csak hosszas várakozás után lehet az idősotthonokba

A Szabadszálláson működő bentlakásos Harmónia Integrált Idősek Otthona állami fenntartásban van. Az összes férőhely száma: 47 fő.

Az intézményben dolgozó kollégák többsége jól képzett, az otthon tisztaságáról megfelelő szaklétszámú technikai személyzet gondoskodik. Ami általános probléma, a nővérek erkölcsi és anyagi elismerése rendkívül alacsony, így nagy az elvándorlás, állandó létszámhiány van, nagy a lelki és fizikai leterheltség. A várólista hosszú, pontos adatot erre vonatkozólag nem vagy csak hosszas várakozás után lehet kézhez kapni A napokban – a cikk írásakor –   beszéltünk egy szabadszállási hozzátartozóval, aki benyújtotta az igényét, de azt a választ kapta, hogy nem tudják felvenni az édesapját.

idősgondozás
Harmónia Szociális Integrált Idősotthon Szabadszálláson / Fotó: kecsup.hu

Személyes gondoskodást, házi segítségnyújtást rászorultsági alapon, az önkormányzati fenntartású Szabadszállási Alapszolgáltatási Központ nyújt. Reggel 8 órától délután 4 óráig. Hétvégén egyáltalán nem, miközben egyre több az elesett, idős gondozott. Az intézmény gondozói itt is rendkívül leterheltek. Szabadszálláson sokan veszik igénybe ezt a szolgáltatást, de a kieső időben nem nyújt végleges megoldást a családok számára, mert az esti, az éjszakai és a hétvégi ellátás ebben a formában megoldatlan.

Vannak, akik feketén és képzetlenül gondoznak időseket Szabadszálláson

Szabadszálláson is jelen vannak a fekete munkát végző gondozók, jórészt végzettség nélkül, tudtuk meg, amikor több idősgondozásban dolgozó szakemberrel is beszélgettünk a helyi viszonyokról. A feketézők a szakmai tudást takarítás és a főzés vállalásával igyekeznek pótolni, azonban ez sem a családnak, sem a gondozottnak nem valódi segítség. A képzetlen ápoló ugyanis nem tudja megadni azt a hozzáértést, amit egy kiszolgáltatottnak meg kellene kapni. Rengeteg ebből adódóan a félreértés, ami akár hirtelen felmondáshoz is vezethet.

Hasonló cikkünk:  Gergely-járás a Lakiteleki Szivárvány Óvodában - fotógalériával

Most járóképes lenne, ha megkapta volna a megfelelő ápolást egy szabadszállási gondozott

Neve elhallgatását kérte az a szabadszállási gondozott, aki ha annak idején szakképzett gondozóval töltött volna napi 2-3 órát, akkor most járó képes lenne, nem pedig ágyban fekvő. Egy képesített, szakképzett és szakmáját hivatástudattal ellátó gondozó kimozgatta volna fokozatosan az ellátottat, és legalább a jarókerettel való mozgást lehetővé tette volna.

Ilyen esetben pedig a gondozott könnyen depresszióssá válik. Az ágyban fekvés magával hoz újabb problémákat, a testsúly növekszik, felfekvések alakulnak ki. A családra még több anyagi teher rakódik, hiszen inkontinencia terméket kell venni, amihez szakorvosi javaslatot kell szerezni. A segédeszközök és a gyógyszer pedig folyamatos kiadást jelent.

Kevés a vállalkozó, aki szerződéssel vállal felelősséget a gondozásért

Pontos adattal nem rendelkezünk arról, hogy, Szabadszálláson hány idősgondozói vállalkozás működik hivatalosan, a NAV erre vonatkozóan nem szolgáltat adatot. Házi segítségnyújtó, idősgondozói vállalkozások működnek Bács-Kiskun megyében, innen kiközvetítik a szakképzett gondozót, ami további költségeket ruház a hozzátartozóra.

Ezek a közvetítő cégek ilyen árakkal dolgoznak: 12 órás nappali gondozás: 21.700 Ft/ alkalom. Éjszakai gondozás: 12 óra 28.400 Ft/alkalom. A szakápolási díjak ennél magasabbak. A garantált minimálbér emelkedése további emeléseket fog eredményezni.

Ha viszont valaki egyéni vállalkozóként vállal idősgondozást több feltételnek is meg kell felelnie. Elérhető szakmai program szükséges, amelyben az ártábla, a kötelező dokumentumok, a szakmai tevékenység részletesen szerepel. Jelen esetben még Szabadszállás demográfiai adatait is meg kell adni. Akadálymentesített telephelyet minden egyéni vállalkozónak kell létesíteni, mindannak ellenére, hogy a gondozó házhoz megy. A vállalkozó idősgondozó szerződéssel dolgozik, adót és kamarai díjat fizet, kapcsolatban áll a gondozott háziorvosával, szakmai felelősségbiztosítással rendelkezik, amely minden fél számára biztonságot nyújt. Egy szabadszállási idősgondozó vállalkozó felelősségbiztosítása – tudtuk meg – 50 millió forint károkozásig terjed ki.

idősgondozás
Hetes gyógyszeradagoló, vérnyomásmérő – az idősgondozás elmaradhatatlan eszközei / Fotó: kecsup.hu

Ezzel szemben a feketéző „gondozó” nem vállal felelősséget, nem adózik és mégis annyit kér, mint egy vállalkozó. Ennek az ára Szabadszálláson általában 1200-1500 forint/óra között mozog. Azért tehetik meg, mert a kényszer nagy szükséglet. Nem véletlen az sem, hogy egyre több idős ember köt öröklési szerződést, hogy haláláig bebiztosítsa megfelelő gondozását és eltartását. Ez azonban veszéllyel is járhat. Volt már arra példa, hogy egy magára maradt idős és beteg olyannyira kiszolgáltatottá vált, hogy a tartós gondozás reményében felajánlotta ingatlanát, amit végül nem kapott meg és elveszítette a lakhatását.

A Szabadszállási Alapszolgáltatási Központ gondozói körülbelül 20 főt látnak el hivatali időben. Ebből a létszámból alig két-három fő hozzátartozója kéri az esti és a hétvégi gondozást; ezek nagyon nehéz esetek. Felmerül a kérdés, hogy a többi ellátásra szorulót ki és hogyan látja el délután 4 óra után és hétvégén? A helyben folytatott beszélgetéseink során az derült ki, hogy sok esetben a feketéző gondozók.

Minden érintett, szakképzett ápoló, családtag és idős ember elemi érdeke, hogy az otthoni idősgondozás jelenlegi fájdalmasan nehéz állapotában javulás következzen be. Hiszen előbb vagy utóbb, így vagy úgy mindannyian érintettekké válunk. Különösen komoly probléma, hogy megjelentek a hiénák az idős, hozzátartozó nélküli emberek körül. A szakértelem nélküli gondozók veszélyeztetik az ellátottat, becsapják annak családját és hátrányos helyzetbe hozzák a tisztességen, de nyomott áron vállalkozó idősgondozót.

Olyan jogi és gazdasági környezetre lenne szükség, ami a jelenlegi teljesen kaotikus, sokszor illegális és „minőségbiztosítatlan” viszonyokat legális, átlátható, államilag védett  és egyszerre piaci/közösségi térré alakítja át.

Mert minden társadalom fokmérője az, hogy hogyan bánik az idős társadalommal.

- Advertisement -

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Hírlevél feliratkozás

FELKAPOTTAK

Izsáki út: június 18-án műszaki, július 18-án forgalmi átadás

Ha minden a tervek szerint alakul, a nyári hónapokban végre teljesen birtokba veheti városunk a Könyves Kálmán körút és...

LEGNÉPSZERŰBB

Juliska néni egymás után kapta az ellenőrzéseket a kispiacon, volt, hogy a földre letett virágai miatt büntették

1986 óta, azaz harmincnyolc éve árusít Bóta Lászlóné Juliska néni a Petőfi Sándor utcai kispiacon, a Fűrészfogasok mellett. Az...