Ittas volt a helvéciai tragédiát okozó teherautós

- Advertisement -

Halált okozó ittas járművezetés és más bűncselekmény miatt emelt vádat a Kecskeméti Járási Ügyészség egy férfi ellen, aki tavaly  októberében ittasan gázolt halálra a teherautóval egy út mellett sétáló gyalogost Helvécián, majd segítségnyújtás nélkül távozott a helyszínről.

A Bács-Kiskun Megyei Főügyészség tájékoztatása szerin a terhelt a Kecskeméti úton vezetett egy teherautót. Jó látási viszonyok voltak és az aszfaltozott úttest száraz volt.

A férfi azonban ittas állapotban volt, mintegy 48-50 km/h sebességgel hajtott és az elütött egy nőt, aki vele azonos irányba, az úttest jobb szélén gyalogolt. A sértett még féktávolságon kívül észrevehető volt és a balesetben olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen meghalt.

A sofőr észlelte, hogy elütötte a gyalogost, aki meg is sérült. Ennek ellenére elhajtott a teherautóval a helyszínről anélkül, hogy segített volna neki. Az ügyészség letöltendő börtönt és közúti vezetéstől eltiltást kért a halált okozó ittas járművezetés mellett segítségnyújtás elmulasztásával is vádolt férfire.

- Advertisement -

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Hírlevél feliratkozás

FELKAPOTTAK

Új köztéri szoborelemet terveztek az Izsáki útra: itt a karácsonyi Zsirákornis

Ulrich Gábor, Balázs Béla-díjas kecskeméti mozgóképművész, képzőművész, művészeti pedagógus nemrég saját szobrát ajánlotta fel jótékonysági licitre, amelynek bevételéből egy...

LEGNÉPSZERŰBB

Juliska néni egymás után kapta az ellenőrzéseket a kispiacon, volt, hogy a földre letett virágai miatt büntették

1986 óta, azaz harmincnyolc éve árusít Bóta Lászlóné Juliska néni a Petőfi Sándor utcai kispiacon, a Fűrészfogasok mellett. Az...
Exit mobile version