fbpx
16.9 C
Kecskemét
2024. március 29., péntek

FRISS HÍREK

Tiszakécske nyerte a megyei összecsapást, a KTE két büntetőt is elhibázott

- Advertisement -

A labdarúgó NB II 17. fordulójában a sereghajtó Tiszakécske vendége volt a harmadik Kecskeméti TE. Az első félidő végén Erdei Carlo büntetőjével a Tisza-parti együttes szerzett vezetést, majd a második játékrészben a hazai csapat kettős emberhátrányba került.

A KTE-nek semmi sem akart sikerülni, a lila-fehérek egy kapufán kívül két büntetőt is lőttek, de ezekből a labda rendre nem ért célba, így a Kécske nyerte a Bács-Kiskun megyei összecsapást.

Szabó István, a KTE HUFBAU vezetőedzője többe között azt nyilatkozta: Edzői pályafutásom során ilyen még nem fordult elő, hogy egy meccsen kettő büntetőt is kihagyjunk, ráadásul ez már a harmadik elhibázott tizenegyesünk ebben a szezonban… Nagyon fáj a dolog, hiszen ez három pontunkba került. Ezt a mérkőzést jobb koncentrációval meg kellett volna nyernünk magunk, a közönségünk és a pozíciónk miatt is. Szeretném ugyanakkor nagyon kihangsúlyozni, hogy együtt nevetünk és együtt is sírunk.

Hasonló cikkünk:  Beszámoló a lila-fehér derbiről: Varga Bence büntetőt is hárított, a 19 éves Helmich Pál győztes meccsen debütált

Jön a KTE-Haladás

Hétfőn este 20 órától kerül sorra a forduló rangadója a Széktói stadionban, amikor a harmadik helyen álló KTE (32 pont) fogadja az egy ponttal mögötte álló Haladást. A tabella élén a Vasas (36 pont), második helyen a Diósgyőr (33 pont) együttesei állnak.

(kecskemetite.hu, nso.hu)

- Advertisement -

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Hírlevél feliratkozás

FELKAPOTTAK

Bemutatták a Szövetség a Hírös Városért Egyesület polgármesterjelöltjét és az egyéni indulókat

Hivatalosan is bemutatta – egy választókerület kivételével, ahol még tárgyalások folynak – a Szövetség a Hírös Városért Egyesület a...

LEGNÉPSZERŰBB

Juliska néni egymás után kapta az ellenőrzéseket a kispiacon, volt, hogy a földre letett virágai miatt büntették

1986 óta, azaz harmincnyolc éve árusít Bóta Lászlóné Juliska néni a Petőfi Sándor utcai kispiacon, a Fűrészfogasok mellett. Az...