fbpx
3.9 C
Kecskemét
2023. január 31., kedd

FRISS HÍREK

A Magyar Közlöny szerint sem államtitkár már a korrupcióval gyanúsított Völner Pál

Az igazságügyi tárca államtitkára azt követően mondott le posztjáról, hogy a legfőbb ügyész hivatali vesztegetés elfogadásának gyanúja miatt kezdeményezte a fideszes mentelmi jogának felfüggesztését. Völner Pál az ügyvédjén keresztül közölte, hogy nem ismeri büntetőjogi felelősségét.

Megjelent a Magyar Közlönyben a köztársasági elnök határozata. Eszerint Áder János megállapította, hogy lemondása miatt megszűnt dr. Völner Pál megbízatása az Igazságügyi Minisztériumban.

Példás gyorsasággal

Az államfőnek a közlönyben megjelent határozatában idézett törvény alapján még lett volna ideje dönteni Völner sorsáról, de Áder a kormányfő javaslatára – egy nappal a politikus meggyanúsítása és lemondása után – meghozta döntését, hívja fel a figyelmet a 24.hu.

Az idevágó jogszabály szerint egyébként

„lemondás esetén az államtitkár megbízatása megszűnésének időpontját a miniszterelnök javaslatára a köztársasági elnök határozza meg, az azonban nem lehet későbbi a lemondásnak a miniszterelnökhöz történő eljuttatását követő harmincadik napnál”.

Alkalmanként 2-5 millió forint

December 7-én hivatali vesztegetés és más bűncselekmények megalapozott gyanúja miatt a Legfőbb Ügyészség Völner Pál országgyűlési képviselő, igazságügyminiszter-helyettes mentelmi jogának felfüggesztését indítványozta.

A Központi Nyomozó Főügyészség előtt folyamatban lévő nyomozás szerint a politikus, aki 2019 augusztusától ez év októberéig a Magyar Bírósági Végrehajtói Karral kapcsolatos feladatokat ellátó miniszteri biztos is, ezen szervezet elnökétől hosszabb időn keresztül, rendszeresen, alkalmanként 2-5 millió forintot kaphatott.

Hasonló cikkünk:  Januártól emelkedik a minimálbér és a garantált bérminimum

„Völner Pál a gyanú szerint a jogtalan előny ellentételezéseként – felügyeleti, hatósági, igazgatási jogkörével visszaélve – vállalta, hogy konkrét ügyeket intéz a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnöke kérésének megfelelően” – írták.

Hasonló cikkünk:  Cegléden el- majd visszavitték a szent család szamarát

Ez a cselekmény a Legfőbb Ügyészség szerint „vezető beosztású hivatalos személy által az előnyért a hivatali helyzetével egyéb módon visszaélve, bűnszövetségben, üzletszerűen és folytatólagosan elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásának megalapozott gyanúját kelti”.

Völner Pál még aznap lemondott államtitkári posztjáról, az ügyvédjén keresztül pedig azt közölte, hogy nem ismeri büntetőjogi felelősségét. Szerinte államtitkári és miniszteri biztosi feladatait tisztességesen, a törvényeknek megfelelően látta el.

Egyébként Völner Pál meggyanúsítása előtt pár héttel letartóztatták a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnökét. Schadl Györgyöt a repülőtéren fogták el szintén végrehajtóként dolgozó feleségével együtt.

A botrány miatt több ellenzéki párt Völner főnökének, Varga Judit igazságügyi miniszternek a lemondását követeli, Karácsony Gergely főpolgármester pedig vizsgálóbizottság felállítását javasolta a végrehajtási ügyek kivizsgálására.

via Szabad Európa

Hirdetés

Felkapottak

Ágasegyházánál videóra vették a fekete nagymacskát

Hajnal Viktor felvételét már többen megosztották a Facebookon. Egy lovaskocsiról vettek videóra egy fekete macskaszerű állatot, még az is...

Hirdetés

Legnépszerűbb

Ágasegyházánál videóra vették a fekete nagymacskát

Hajnal Viktor felvételét már többen megosztották a Facebookon. Egy lovaskocsiról vettek videóra egy fekete macskaszerű állatot, még az is...