Kecskeméti nők az abortusz szorításában

- Advertisement -

Denis Hopper Szelíd motorosok című filmjéről világszerte elismeréssel nyilatkoznak, s az amerikai függetlenfilm egyik úttörőjeként tartják számon. A hatvanas évek óta ebbe a sorba beállt Jim Jarmusch, Quentin Tarantino és Spike Lee is. Van azonban egy, a magyar nézőközönség számára nem annyira ismert rendező- Hal Hartley, aki azzal a tragikus halált halt Adrienne Shelly-vel forgatott több filmet is, akiről az HBO GO december elejétől Adrienne címmel dokumentumfilmet sugároz.

Hartley és Shelly második közös filmjében, A semmi ágán-ban (Trust, 1990) egy gimnazista lány története elevenedik meg előttünk, akit azonnal dob a barátja, amint a lányról kiderül, hogy várandós. Sorsa 180 fokot fordul. Amellett, hogy értékes kapcsolatokra lel, s a toxikusok nagy részétől megszabadul, végül úgy dönt, elveteti a méhében fejlődő gyermeket. Csalódás, magány, fájdalom és fásultság egyszerre ül ki a fiatal főhősnő arcára.

A mai megszólalók mind kecskemétiek, közülük az első Orsolya, aki éppen csak egy évet járt egyetemre a 2000-es évek elején, mikor az akkori párkapcsolata alatt teherbe esett. Örül, hogy Magyarországon már akkor volt lehetőség nem kívánt terhesség megszakítására, bár azt is tudja, hogy vannak arra utaló törekvések jelenleg is, amelyek az abortusz eltörlését szorgalmazzák.

Milyen folyamaton kellett keresztülmenned azután, hogy eldöntötted, nem tartod meg a gyereked?

Kifejezetten megalázó és érzelmileg megterhelő folyamat volt. Először a családsegítőkhöz kellett elmennem, ahol számos érvet felsoroltak, hogy miért nem kellene az abortuszt választanom. Jelen volt az akkori párom is, aki kijelentette, hogy kategorikusan elzárkózik az elől, hogy a gyermek megtartása esetén bármiféle felelősséget vállalna vagy segítséget nyújtana a felnevelésében. Gondolhatod, milyen érzés volt ezt hallani… zokogtam.

Mi volt a legrosszabb élmény?

Hosszasan, lenézően, vádlóan taglalták, hogy a döntésem nem helyes. Nagyon nehéz meghozni egy ilyen elhatározást. Akikhez segítségért folyamodhattam, megalázó, empátiát nélkülöző reakciókat mutattak felém. Ez nagyban megnehezítette az abortusz utáni lelki teher feldolgozását.

Gondolsz még rá?

Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem bizonytalanodom el azóta is, lassan 20 év távlatából, hogy helyes döntést hoztam-e. Évekig kisértett és velem marad örökre e döntésem súlya. Afelől semmi kétségem sincs, hogy az akkori partneremmel nem szerettem volna összekötni az életemet semmilyen szinten, pláne nem egy gyereken keresztül, aki egy életre szóló elköteleződés.

„Az egész Unióban biztosítani kell a szexuális és reproduktív egészséghez szükséges ellátást”

Mindezt az Európai Parlament Magyarországi Kapcsolattartó Iroda honlapján olvashatjuk. Az Európai Parlament azt is kijelenti, hogy garantálni kell, hogy a nőknek rendelkezésére álljon biztonságos és legális terhességmegszakítás és ezt a jogot sem korlátozni, sem visszavonni nem szabad semmilyen módon.

Egyszóval a nő rendelkezhet a saját teste felett, s ha az abortusz mellett dönt, abban nem lehet meggátolni, sem gyengíteni az ehhez fűződő jogát.

Mégis aggályos, a mai napig megosztó kérdéskör a terhességmegszakítás. Az egyházak túlnyomó része azt az álláspontot képviseli, hogy az élet a fogantatása pillanatában kezdődik, s ezáltal az abortusz gyilkosságnak minősül. 2011-ben Semjén Zsolt a Patent egyesületnek az itt olvasható levelében foglalta össze az akkori kormány irányultságát az abortuszszigorítással kapcsolatban. 2020-ban a Fidesz-kormány Donald Trump elnöklése alatt társkezdeményezője lett a Genfi Konszenzus Nyilatkozatának, ami számos nőjogi kérdést taglal, ám egyben kihangsúlyozza, hogy „nem létezik az abortuszhoz való nemzetközi jog.” Ez arra utal, hogy az országoknak nincs szüksége közös törvénykezésre a kérdésben, minden állam maga határozza meg, hogy mit ír be az alaptörvénybe az abortusszal kapcsolatban.

A lengyel abortuszszigorítások következményeképpen például meghalt egy 30 éves nő, akin orvosai nem hajtották végre az esetében életmentő terhességmegszakítást, mert azt a helyi alaptörvény tiltotta. Az Európai Parlament erre reagálva újabb nyilatkozatot adott ki, mely felszólítja a lengyel kormányt, hogy garantálják, hogy több nő nem hal meg a korlátozó törvények miatt.

„A partnerem magamra hagyott, anyámék kiutáltak.”

Volt olyan beszélgetőpartnerem, aki könnyek között mesélte, hogy kitagadták a szülei, mert érettségi után egy meggondolatlan éjszaka következtében abortuszhoz folyamodott. Eleinte egy barátnőjénél húzta meg magát. Csak évekkel később rendeződött ez a konfliktusa, ami erős nyomot hagyott a szüleivel való kapcsolaton. Kétségbeesett és elkeseredett volt, de a legjobban a szégyen kínozta. Teljesen magára maradt, sem a partnerétől, sem a családjától nem számíthatott támogatásra. Jelenleg a negyvenes évei elején jár, boldog házasságban neveli kislányát, de minden nap gondol a történtekre.

Egy másik hölgy arról mesélt, milyen szánakozóan és sajnálattal néztek rá a műtétet előkészítő nővérek, mikor életképtelen gyermekét kellett elvetetnie. Az sem vigasztalta, hogy már volt két szép kisfia, akik hazavárták. Szégyellte magát, mert fogyatékos lett volna a megszületendő gyermeke, amit kudarcnak élt meg, és saját magát vádolta a történtekért.

Ezekből az elbeszélésekből egybehangzóan kiolvasható az a lelki teher, ami életük végéig kisérti azokat a nőket, akik az abortusz mellett döntöttek. Legtöbbjük magára marad, partnerük, családjuk elfordul tőlük. Minden egyes meghallgatott történetből sugárzott a szomorúság. Megdöbbentő élmény volt, hogy szinte teljesen egyforma jelzőket használtak mindnyájan az abortusz körüli folyamatok elbeszélésekor. (A jelenlegi, magyarországi terhességmegszakítás lehetőségeiről, szabályozásáról itt olvashatnak.)

Az oktatásban számos kérdőjelet felkiáltójellé változtathatnánk

A Netflix nagysikerű sorozata Szexoktatás címmel 2019 óta tekinthető meg az előfizetéses streamingszolgáltatáson

Ahogyan azt már Kata is említette egy korábbi interjúnkban, a nőnek védenie kell magát attól a helyzettől, amibe akkor sodorja magát, ha nem kívánt terhesség és a gyermek elvételét eredményező műtét a végkimenetel. Vajon kinek a dolga a tájékoztatás, hogy egy ivarérett nő tisztában legyen a szexuális élettel járó összes következménnyel? Kizárólag az édesanyák kötelessége, hogy mindenről (is) tájékoztassák a gyakran már 10-12 évesen menstruáló lányaikat?

Nagyon nagy hiátus mutatkozik az oktatási rendszerünkben ezen a téren, ahol a legtöbb esetben a szexuális felvilágosítás inkább nevetségesen elavult, vagy szélsőségesen elrettentő, ahol a gyerekek nem kapják meg az őket érdeklő kérdésekre a választ. Pedig rengeteg kérdésük lenne. Ha az internethez folyamodnak, jó eséllyel pornó oldalakon kötnek ki, ahonnan szintén nem egy egészséges, reális képet kaphatnak a szexualitásról.

Ehhez mérten vajmi keveset tudnak az aktív szexuális életet élő 15-20 éves fiatalok a tetteik esetleges következményeiről, így a terhességmegszakításról is. A pedofiltörvényként emlegetett törvény következtében a kormány kitiltja az iskolákból a szexuális neveléssel foglalkozó civil, szakértő szervezeteket.

  • Kínzó kérdés, de hová fordulhat az a fiatal férfi, akinek barátnője lesz, s szeretne felelősséget vállalva szexuális életet élni?
  • Ki válaszolja meg annak a tinédzser lánynak a kérdéseit, aki szerelembe esett, és tegyük fel szemérmességből sokkal könnyebben tudna egy szakértővel beszélni, mint a saját szüleivel?

Ha magamból indulok ki, anno egy percig sem morfondíroztam azon, hogy megkérdezzem-e édesanyámat, milyen a szex, mitől jó, fáj-e az első alkalom, mi lesz ha terhes leszek… Csakis a barátnőimtől érkeztek morzsányi információk, akik szintén nem fordulhattak tanácsért senkihez. Ez lassan 30 éve volt, s a helyzet nem sokban változott a fiatal generáció információszerzésében. Nem puszta felvilágosításra van szükség, hanem szexuális nevelésre.

Egészen addig, míg a férfiak a nem kívánt terhességet felelősségvállalás nélkül, könnyedén legyintve kezelik, a nő magára marad. Ha magára marad, ha nem, továbbra is a saját testéről, a saját életéről hoz döntést. Az elhangzottak alapján ez a döntés az egyik legnehezebb emberi szituáció, amibe belekerülhet egy nő. A magzat védelmét is figyelembe véve szinte lehetetlen jól kijönni egy ilyen helyzetből.

Poll not found

Minden életélmény számít. Számunkra nincs unalmas történet. Ha bárki elmesélné történetét, bátran forduljon szerkesztőségünkhöz ezen a címen: szerkesztoseg@kecsup.hu

 

 

 

- Advertisement -

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Hírlevél feliratkozás

FELKAPOTTAK

Megtalálták a két napja eltűnt kadafalvi bácsit

Szombat reggel a szervezett kutatàs folytatásának köszönhetően sikeresen, épségben megtalálták a Kadafalváról két napja eltűnt 81 éves férfit a...

LEGNÉPSZERŰBB

Juliska néni egymás után kapta az ellenőrzéseket a kispiacon, volt, hogy a földre letett virágai miatt büntették

1986 óta, azaz harmincnyolc éve árusít Bóta Lászlóné Juliska néni a Petőfi Sándor utcai kispiacon, a Fűrészfogasok mellett. Az...
Exit mobile version