Az oktatás helyzete nemcsak jelenleg, hanem tizenévekre visszamenőleg is kritikusnak mondható. A színvonal romlik, a gyerekek évről évre gyengébben teljesítenek a kompetenciaméréseken. A közhangulat hajlamos kardot rántani, és egy emberként bűnbakot találni a pedagógusokban anélkül, hogy a megszokott sztereotípiák mögé nézve utánajárna, hogy milyen is tanárnak lenni a mai Magyarországon, s ehhez mérten mennyire reálisak azok az elvárások, amelyeket az oktatási színvonallal, illetve magukkal a tanárokkal kapcsolatban állítunk fel.
A következő interjúban egy sok éve a szakmában dolgozó kecskeméti tanítónőnek tettem fel azokat a tényként kezelt kérdéseket, amiket sziklaszilárdnak tekint a magyar társadalom igen nagy hányada. Krisztina életpályamodelljén keresztül tekintsünk be most a tanítói munka rejtelmeibe!
Te azért lettél tanító, mert érettségi után máshova nem vettek volna fel?
(nevet) Nem, nem azért. Először óvónői szakra mentem. Édesanyám is óvónőként dolgozott, így ez nekem is természetes választásnak tűnt. Ám egy év után rájöttem, hogy tanítani szeretnék, így átjelentkeztem a tanítói szakra. Az óvónői diplomámat a tanítóképző befejezése után szereztem meg. Gyöngyösi vagyok, de úgy gondoltam, hogy Kecskemét szebb, jobb város lehet, ezért a felsőoktatásban itt vettem részt, és azóta is itt élek, Kecskeméten.
Hogyan alakult az iskola befejezése után a pedagógusi karriered?
Először egy óvodában kaptam állást, majd egy helyi általánosban dolgoztam napközis tanítóként. Nagyon vágytam arra, hogy osztályom lehessen, de akkoriban ez még csak úgy válhatott valóra, ha egy kolléga mondjuk nyugdíjba ment, vagy gyereket vállalt. Végül szerencsésen alakult, hogy kaphattam egy osztályt. A napközizés után ez igen nagy kihívások elé állított. Közben egy betegség is az utamat állta, így éveket kellett kihagynom a karrieremben. Felgyógyulásomhoz hosszas és rögös út vezetett, de végig nagyon vágytam arra, hogy taníthassak. Mikor újra a pályára léphettem, az időkiesés miatt egy kollégámhoz jártam egy évig mentorálásra, aminek következtében rátaláltam a hangomra, ki tudtam teljesedni a tanításban.
Mivel tanárként folyton fizetésemelést kapsz, megbecsülnek a munkahelyeden, ugye?
Igen, úgy érzem, megbecsülnek a vezetőim, a kollégák, a férjem. Viszont ezt nem anyagi oldalról érzem így. A munkabéremet nem érzem arányosnak azzal, hogy mekkora felelősséggel és stresszel jár nap mint nap az elvégzett munkám. A tanári kezdő fizetést nagyon kevésnek tartom.
Folyton fizetésemelést kapok? Szerintem az emberek azt hiszik, hogy egy- egy emeléskor százezrekkel emelik a bérünket, mindeközben a tanítás mára luxusállásnak számít, és csak az engedheti meg magának, akinek a párja jól keres, és ha a tanárnak nem kell egy családot fenntartania. Sokan azt gondolják, hogy a tanítók itt csak lubickolnak a jólétben, nem dolgoznak semmit, csak elszórakozgatnak az iskolában. Könnyű folyton a fizetésemeléssel jönni, ha közben nem merik kimondani, hogy végül az mennyi pénzt jelent. Sokkal tisztább lenne, ha kimondanák, hogy mennyit keresünk számszerűen, mert akkor egyből nem lenne ennyire irigylésre méltó az emlegetett „sok emelés”.
Kaptál olyan kritikát, hogy a covid miatti online tanításkor például úgy vetted fel a fizetésedet, hogy nem is dolgoztál?
Azt gondoltam, hogy majd az online korszak ráébreszti az embereket, hogy a tanítás mennyire nem egyszerű, és nem abból áll, hogy „csak ki kell számolni”, „csak meg kell írni, és kész”. A megbecsülés sajnos nem érkezett el mégsem, pedig sokan foglalkoztak otthon a gyerekeikkel, és mégis csak akkor sikerült elsajátítani az anyagot, amikor a tanító néni magyarázta el. Az online tanítási időszak is csak látszatra volt egyenlő a tanítói semmittevéssel. Őszintén szólva nem értem, hogy miért van most ez a nagy ellenszenv a tanárokkal szemben, mikor az online alatt sok pozitív visszajelzés érkezett szülőktől és gyerekektől egyaránt.
Viszont pedagógusként van három hónap szabadságod, ami másnak nem adatik meg!
3 hónap? Inkább 6 hét az a három hónap. 50 valahány évesen bárkinek ennyi a szabadsága, csak nem kötelezik rá, hogy az egészet egyben vegye ki. Ez mellett, ha jó osztályod van, ami az átlagos stressz-szintnél nem okoz nagyobb igénybevételt, a 6 hét elég arra, hogy szeptembertől újult erővel kezdj neki az évnek. Viszont, ha az osztály nem a nagy könyv szerint működik- általában nem-, akkor bizony ez a hat hét nagyon gyorsan elillan, s kifacsartan kezdhetsz neki az új évnek.
A tanári pályának kétségtelen előnye, hogy nyáron a pedagógus szülő tud vigyázni a gyerekére, míg más szakmákban dolgozóknak sokkal nehezebb megoldani a gyerek munkaidő alatti elhelyezését. Amíg nem volt ilyen magas a nyugdíjkorhatár, addig a nagyszülőkhöz el lehetett vinni a gyerekeket, de most sokan drága táborok megfizetésére kényszerülnek, mert még a nagyszülőknek is dolgozni kell. Sok kollégám egyébként nyaranta továbbképzésekre jár, vagy táboroztat.
Én idén nyáron mellékállást tervezek vállalni.
Hogy látod a jelenlegi pedagógushiány miatt kialakult helyzetet?
Őszintén szólva fogalmam sincs, hogy jövőre hogyan oldjuk majd meg az oktatást, ha nem leszünk elegen. Skandináv példa jut hirtelen eszembe, ahol a szülők társadalmi munkában bemehetnek az iskolába délutánonként, és vigyázhatnak a gyerekekre, illetve segíthetik a házi feladatok megoldásában a diákokat.
