Az oktatás helyzete nemcsak jelenleg, hanem tizenévekre visszamenőleg is kritikusnak mondható. A színvonal romlik, a gyerekek évről évre gyengébben teljesítenek a kompetenciaméréseken. A közhangulat hajlamos kardot rántani, és egy emberként bűnbakot találni a pedagógusokban anélkül, hogy a megszokott sztereotípiák mögé nézve utánajárna, hogy milyen is tanárnak lenni a mai Magyarországon, s ehhez mérten mennyire reálisak azok az elvárások, amelyeket az oktatási színvonallal, illetve magukkal a tanárokkal kapcsolatban állítunk fel.
A következő interjúban egy sok éve a szakmában dolgozó kecskeméti tanítónőnek tettem fel azokat a tényként kezelt kérdéseket, amiket sziklaszilárdnak tekint a magyar társadalom igen nagy hányada. Krisztina életpályamodelljén keresztül tekintsünk be most a tanítói munka rejtelmeibe!
Te azért lettél tanító, mert érettségi után máshova nem vettek volna fel?
(nevet) Nem, nem azért. Először óvónői szakra mentem. Édesanyám is óvónőként dolgozott, így ez nekem is természetes választásnak tűnt. Ám egy év után rájöttem, hogy tanítani szeretnék, így átjelentkeztem a tanítói szakra. Az óvónői diplomámat a tanítóképző befejezése után szereztem meg. Gyöngyösi vagyok, de úgy gondoltam, hogy Kecskemét szebb, jobb város lehet, ezért a felsőoktatásban itt vettem részt, és azóta is itt élek, Kecskeméten.
Hogyan alakult az iskola befejezése után a pedagógusi karriered?
Először egy óvodában kaptam állást, majd egy helyi általánosban dolgoztam napközis tanítóként. Nagyon vágytam arra, hogy osztályom lehessen, de akkoriban ez még csak úgy válhatott valóra, ha egy kolléga mondjuk nyugdíjba ment, vagy gyereket vállalt. Végül szerencsésen alakult, hogy kaphattam egy osztályt. A napközizés után ez igen nagy kihívások elé állított. Közben egy betegség is az utamat állta, így éveket kellett kihagynom a karrieremben. Felgyógyulásomhoz hosszas és rögös út vezetett, de végig nagyon vágytam arra, hogy taníthassak. Mikor újra a pályára léphettem, az időkiesés miatt egy kollégámhoz jártam egy évig mentorálásra, aminek következtében rátaláltam a hangomra, ki tudtam teljesedni a tanításban.
Mivel tanárként folyton fizetésemelést kapsz, megbecsülnek a munkahelyeden, ugye?
Igen, úgy érzem, megbecsülnek a vezetőim, a kollégák, a férjem. Viszont ezt nem anyagi oldalról érzem így. A munkabéremet nem érzem arányosnak azzal, hogy mekkora felelősséggel és stresszel jár nap mint nap az elvégzett munkám. A tanári kezdő fizetést nagyon kevésnek tartom.
Folyton fizetésemelést kapok? Szerintem az emberek azt hiszik, hogy egy- egy emeléskor százezrekkel emelik a bérünket, mindeközben a tanítás mára luxusállásnak számít, és csak az engedheti meg magának, akinek a párja jól keres, és ha a tanárnak nem kell egy családot fenntartania. Sokan azt gondolják, hogy a tanítók itt csak lubickolnak a jólétben, nem dolgoznak semmit, csak elszórakozgatnak az iskolában. Könnyű folyton a fizetésemeléssel jönni, ha közben nem merik kimondani, hogy végül az mennyi pénzt jelent. Sokkal tisztább lenne, ha kimondanák, hogy mennyit keresünk számszerűen, mert akkor egyből nem lenne ennyire irigylésre méltó az emlegetett „sok emelés”.
Kaptál olyan kritikát, hogy a covid miatti online tanításkor például úgy vetted fel a fizetésedet, hogy nem is dolgoztál?
Azt gondoltam, hogy majd az online korszak ráébreszti az embereket, hogy a tanítás mennyire nem egyszerű, és nem abból áll, hogy „csak ki kell számolni”, „csak meg kell írni, és kész”. A megbecsülés sajnos nem érkezett el mégsem, pedig sokan foglalkoztak otthon a gyerekeikkel, és mégis csak akkor sikerült elsajátítani az anyagot, amikor a tanító néni magyarázta el. Az online tanítási időszak is csak látszatra volt egyenlő a tanítói semmittevéssel. Őszintén szólva nem értem, hogy miért van most ez a nagy ellenszenv a tanárokkal szemben, mikor az online alatt sok pozitív visszajelzés érkezett szülőktől és gyerekektől egyaránt.
Viszont pedagógusként van három hónap szabadságod, ami másnak nem adatik meg!
3 hónap? Inkább 6 hét az a három hónap. 50 valahány évesen bárkinek ennyi a szabadsága, csak nem kötelezik rá, hogy az egészet egyben vegye ki. Ez mellett, ha jó osztályod van, ami az átlagos stressz-szintnél nem okoz nagyobb igénybevételt, a 6 hét elég arra, hogy szeptembertől újult erővel kezdj neki az évnek. Viszont, ha az osztály nem a nagy könyv szerint működik- általában nem-, akkor bizony ez a hat hét nagyon gyorsan elillan, s kifacsartan kezdhetsz neki az új évnek.
A tanári pályának kétségtelen előnye, hogy nyáron a pedagógus szülő tud vigyázni a gyerekére, míg más szakmákban dolgozóknak sokkal nehezebb megoldani a gyerek munkaidő alatti elhelyezését. Amíg nem volt ilyen magas a nyugdíjkorhatár, addig a nagyszülőkhöz el lehetett vinni a gyerekeket, de most sokan drága táborok megfizetésére kényszerülnek, mert még a nagyszülőknek is dolgozni kell. Sok kollégám egyébként nyaranta továbbképzésekre jár, vagy táboroztat.
Én idén nyáron mellékállást tervezek vállalni.
Hogy látod a jelenlegi pedagógushiány miatt kialakult helyzetet?
Őszintén szólva fogalmam sincs, hogy jövőre hogyan oldjuk majd meg az oktatást, ha nem leszünk elegen. Skandináv példa jut hirtelen eszembe, ahol a szülők társadalmi munkában bemehetnek az iskolába délutánonként, és vigyázhatnak a gyerekekre, illetve segíthetik a házi feladatok megoldásában a diákokat.
Talán ez arra is jó lenne, hogy a szülők beleláthatnának, hogy milyen gyerekekkel dolgozni, pláne 20-30-cal egyszerre, akik délutánra minden furfangjukat bevetik, csak hogy ne kelljen tanulni. Ők addigra nem akarnak szót fogadni, együttműködni. A szakmánk egy részét pont az határozza meg, hogy ilyenkor hogyan oldjuk meg a konfliktusos helyzeteket. Vannak szülők, akik panaszkodnak, hogy hiába csinálnak bármit, a gyerek otthon nem fogad szót, ám azt maximálisan elvárják, hogy a tanár rendet tartson 25 gyerek között. Mert ha nem, egyből jön a kritika…
A tanárok nem dolgoznak- hangzik az általános megállapítás. Neked miből állt a mai napod?
Ma ügyeletes voltam, ami azt jelenti, hogy a szünetekben a folyosón, vagy az udvaron kell felügyelni, hogy a gyerekeket ne érje baleset, vagy ne forduljon elő semmiféle rendbontás. Ez kifejezetten stresszes elfoglaltság, mert sok gyerek van, és mindegyik a szünetben enged fel, így a legváltozatosabb dolgok szoktak előfordulni. Egy rosszabb napon akár percenként is rá kell szólni egy-egy gyerekre.
Mielőtt bejöttem, osztályfőnökként már a tanítást megelőző egy órában rendelkezésre kell állnom a mindenféle egyéni problémák megoldása érdekében, amikkel a szülők hozzám fordulnak. Becsöngetéskor berohantam az osztályba, ahol gyorsan előkészítettem a tanuláshoz a feltételeket, amibe beletartozik az, hogy a gyerekek felszerelését elő kell vetetni az aznapi anyaghoz, hogy a termet ki kell szellőztetni, hogy a hetes figyelmét fel kell hívni az el nem végzett munkáira, amik miatt késhet a tanítás, mert mondjuk nem tiszta a tábla. A fegyelmet és a figyelmet nem adják ingyen a gyerekek, folyamatosan fenn kell tartani, különben ellehetetlenedik a tanítás.
Az első szünetben három tanulónak egyéni igénye érkezett, amelyeket sikerült megoldani, miközben az osztály többi tagja szintén folyamatos figyelmet követelt. A nap folyamán állandóan csipogott a telefonom a szülők információival kapcsolatban, amire szinte azonnal választ várnak. Tanítás közben ezt lehetetlen megoldani. Délelőtt 10-ig egy percem sem volt arra, hogy átgondoljam, mi legyen az óramenet- de ezt egyébként is előző nap, az iskolai munkaidőm után oldom meg. Konzultáltam a gyógypedagógussal egy tanulóval kapcsolatban.
A harmadik óra nem tudom, hány idegsejtembe került, mert azok a sejtek pusztultak el, amikkel meg tudtam volna számolni. (kacag) Ének óra volt, a gyerekek nagyon jól érezték magukat. (Ezt nevetve, félig viccelődve mondja, majd megszakad egy kis időre az interjú, mert az iskola folyosóján rendbontás miatt fegyelmezni kezd.) Figyeltem az óráimon arra is, hogy a differenciálás gördülékenyen menjen, mert vannak sajátos nevelést igénylő tanulók is, illetve a tehetséggondozást is folyamatosan napirenden tartom. Ha hazamentem, összeállítom a holnapi tanítási tervemet, mert hallhattad, nem volt sok szabadidőm a láblógatásra.
Mikor beszélünk, fél három múlt, és még nem volt időm kezet mosni ma. Még fel kell töltenem a Kréta felületén minden diák jegyét, amit a közelmúltban szereztek.
Az osztálytermében a falat saját kezűleg festette a kollégájával
Krisztina a továbbiakban elmesélte, hogy az öt évente kötelező vizsgatanítására éppen idén került sor, amire hetekig készült. Hétévente 120 óra kötelező továbbképzésen is részt kell vennie, amik közül a jobbak természetesen saját zsebből fizetettek. A túlóráikat nem mindig fizetik ki. Az osztálytermében a falat saját kezűleg festette a kollégájával, önköltségből. A teremben a függöny és a szőnyeg is az övé. A szakkönyveit saját maga veszi meg.
Aznap, mikor velem beszélgetett, este fél 8-kor még megszervezett egy programot az osztályának, és negyed 10-kor még küldött egy köremailt a munkájával kapcsolatban. Nagyon erős mentális igénybevételnek van kitéve, amit egyébként saját bevallása szerint sokszor kompenzál a diákjai felől érkező szeretet.
Gondolatok a tanári pálya véleményezésének margójára
Vannak jó és vannak rossz tanárok. Vannak alkalmasak és vannak alkalmatlanok is a pályán. Kellemetlen a kérdés, de vajon attól lesz jobb az oktatás, ha alulfizetett, frusztrált, esetenként alkalmatlan tanárok oktatják a gyerekeinket, vagy esetleg javíthatna a helyzeten egy méltóbban megállapított bérezési tábla, amely az olyan pedagógusokat is a pályán tarthatná, akik erre születtek, de mégis szakmát váltanak, mert nem tudnak kijönni a hónap végén?
Ami biztos, hogy a tanári / tanítói pálya lekicsinylése hiba, ami hazánkban egyébként meghatározza a közvéleményt.
- Ahhoz, hogy taníthasson valaki, legalább 15 évet kell tanulnia.
- Ahhoz, hogy jó tanár legyen, rendelkeznie kell olyan emberi értékekkel, mint az erkölcs, a türelem, az empátia, a gyerekek szeretete.
Ki ne szeretne egy gyereket?
A kérdés eleve álszent. A tanári pályát kritizálók nagy része nem tudna mit kezdeni olyan helyzetekben, mikor egy adott gyerek egy nap huszadjára sem fogad szót, és megakasztja a tanítást. A jó tanár huszadjára sem azt látja, hogy meg kéne fojtani a gyereket egy kiskanálnyi vízben. A jó tanár továbbra is tanítani és nevelni akar.
Vajon célravezető ellehetetleníteni a munkáját rossz munkakörülmények biztosításával? Vajon akkor lesz jobb az oktatás színvonala, ha ez az oktatás mellett elkötelezett ember rosszul érzi magát?
Kereshetsz jól, csak ne legyél tanár!
Ha azt halljuk, hogy egy középvezető beosztásban, multinál dolgozó marketing/sales szakember nettó 600ezer forintot keres 10 év munkaviszonnyal, nem szisszenünk fel. Miért lehet az, hogy egy tanári fizetés, mely az előbb említettnek töredéke, mégis kritizálható? A válasz kézenfekvő: a felsőbb hatalmi érdek azt diktálja, hogy a tanár megmaradjon ellenségképnek. Nem fáj, ha az egészségügyben dolgozók kapnak béremelést, nem irigyeljük, ha a szomszéd kap egy kis plusz pénzt. A tanár béremelését viszont egyenesen kikérjük magunknak! A jövő válaszolhatja meg csak, hogy ki az, aki ilyen felelősségteljes munkát ennyi stressz mellett szívesen csinálna több 10 éven keresztül a lehető legmagasabb szinten 200-250 ezer forintért!
