fbpx
17 C
Kecskemét
2023. június 3., szombat

FRISS HÍREK

Az ellenzéki választók többsége szerint Gyurcsány visszavonulása javítana a kormányváltás esélyein

A földcsuszamlásszerű Fidesz-győzelem okairól kérdezte az ellenzéki és a bizonytalan szavazókat a 21 Kutatóközpont megbízásából az Iránytű Intézet. A teljes mintában 1850 válaszadó szerepelt, de ennek az elemzésnek a kérdéseit csupán annak a 852 válaszadónak tették fel, aki nem a Fideszre szavazott (vagy egyáltalán nem szavazott).

Habár a közvélemény megosztott volt, a relatív többség, 47 százalék elsősorban magát a rendszert (a Fidesz anyagi és médiafölényét) okolja a vereségért, de minden második válaszadó legalább részben az ellenzéket is felelőssé teszi,

különösképpen az összefogáson kívül induló Mi Hazánk szimpatizánsai, illetőleg az MSZP-Párbeszéd szavazói és a bizonytalanok. A legnagyobb ellenzéki frakcióval rendelkező DK közönsége volt a legkevésbé kritikus az ellenzékkel, ők túlnyomórészt a Fidesz túlhatalmát érzik döntőnek.

Ugyanakkor a Fidesz erőfölénye mint magyarázat sem jelenti feltétlenül a kritika hiányát. Mikor a válaszadóknak a vereség személyi felelőseit kellett megnevezni, 26 százalék, tehát minden megkérdezett úgy nyilatkozott, hogy a vereségéért mindenkit egyformán terhel a felelősség az ellenzéki oldalon. A leggyakrabban (20, illetve 19 százaléknál) Márki-Zay Péter és Gyurcsány Ferenc neve került elő, míg Jakab Pétert csak a válaszadók 3 százaléka nevezte meg felelősként, annak ellenére, hogy az elemzők a leeső Jobbik-szavazatokat tartják a kudarc egyik fő okának.

A gyurcsányozás a Fidesz narratívája. Valójában a Gyurcsány ebben a világban nem főnév és tulajdonnév. Egy jelző, egy magatartás, hogy az Istennek nem akar elmenni. Akarjatok Gyurcsányok lenni. Küzdeni, nem feladni. Je suis Gyurcsány

– mondta Gyurcsány a DK tanácskozásán a választást követő szombaton.

Hasonló cikkünk:  Az irodaköltöztetés nagy tapasztalatot igényel
Hasonló cikkünk:  Kiemelt készültség lesz Budapesten a pápalátogatás miatt

Ám e kutatás szerint a nem kormánypárti szavazók háromnegyede úgy látja, hogy több esély lenne a kormányváltásra, ha Gyurcsány visszavonulna, azaz ők egyelőre nem követnék az úton.

via 24.hu

Hirdetés

Felkapottak

Ágasegyházánál videóra vették a fekete nagymacskát

Hajnal Viktor felvételét már többen megosztották a Facebookon. Egy lovaskocsiról vettek videóra egy fekete macskaszerű állatot, még az is...

Hirdetés

Legnépszerűbb

Ágasegyházánál videóra vették a fekete nagymacskát

Hajnal Viktor felvételét már többen megosztották a Facebookon. Egy lovaskocsiról vettek videóra egy fekete macskaszerű állatot, még az is...