fbpx
2 C
Kecskemét
2024. április 20., szombat

FRISS HÍREK

10-15 éven belül vége lehet a balatoni fürdésnek a legrosszabb forgatókönyv szerint

- Advertisement -

Fél éve húsz centiméterrel volt sekélyebb a Balaton, mint jelenleg, most nagyjából 4 százalékkal van a maximális érték alatt a vízszint, mondta Tóth Viktor, a Balatoni Limnológiai Kutatóintézet főmunkatársa az InfoRádióban. 

A szakértő nem tartja elképzelhetetlennek, hogy az elkövetkezendő hónapokban 20-30 centiméterrel lejjebb fog kerülni a tó vízszintje. A legpesszimistább eshetőség szerint pedig

10-15 éven belül annyira elromlik a tó vízminősége, hogy lehetetlenné válik benne a fürdés.

Ehhez képest az optimista forgatókönyv az, hogy több száz évre előre megoldódik a probléma azzal a vízháztartással, ami pillanatnyilag van a Balatonban. Mint mondta, a probléma alapvetően az, hogy az utóbbi évtizedekben túlstabilizálták a Balaton vízszintjét.

Ennek hátterében gazdasági és turisztikai érdekek állnak, tette hozzá, hiszen biológiailag semmi nem indokolja.

Hasonló cikkünk:  Lázár fel van háborodva a kegyelmi ügy kapcsán, és kíváncsian várja hova fut ki Magyar Péter próbálkozása

via 24.hu

 

- Advertisement -

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Hírlevél feliratkozás

FELKAPOTTAK

Izsáki út: június 18-án műszaki, július 18-án forgalmi átadás

Ha minden a tervek szerint alakul, a nyári hónapokban végre teljesen birtokba veheti városunk a Könyves Kálmán körút és...

LEGNÉPSZERŰBB

Juliska néni egymás után kapta az ellenőrzéseket a kispiacon, volt, hogy a földre letett virágai miatt büntették

1986 óta, azaz harmincnyolc éve árusít Bóta Lászlóné Juliska néni a Petőfi Sándor utcai kispiacon, a Fűrészfogasok mellett. Az...