fbpx
3.4 C
Kecskemét
2024. április 20., szombat

FRISS HÍREK

A legerősebb kecskeméti autó a Mercedes gyár standján

- Advertisement -

Igazi ritkaságokkal érkezett a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. az AMTS-re – írja az autoszektor.hu.

Kiemelik, hogy a kecskeméti autógyár standján az igazi újdonságot az első magyar gyártású, nagy sorozatban készülő elektromos autó, az EQB jelentette, amely ezúttal 300 4MATIC kivitelben érkezett a kiállításra. Az EQB legnagyobb erénye, hogy a kompakt méretű elektromos SUV-ok között egyedüliként kapható hét üléssel, ami Magyarországon azt jelenti, hogy a nagycsaládosok számára elérhető 2,5 milliós autóvásárlási támogatást is fel lehet venni rá.

Ugyanazt a karosszériát kapta, mint a GLB, csak a front- és farrészt tervezték át EQ-stílusban, eltérő lámpákkal. Itt is feltűnik a Black panel hűtőrács a központi csillaggal, valamint a hátsó részen végigfutó fényív. A 4,68 méter hosszú, a magas építésű és szögletes karosszériában bőségesen van fejtér, a nagycsaládosoknak jó hír, hogy összesen akár öt gyerekülés is elhelyezhető az utastérben. Alaphelyzetben 495 vagy 465 (hét ülés esetén) literes a csomagtér, amelyet 1710 vagy 1620 literig lehet bővíteni.

A cikk sok más technikai paramétert is megemlít, többek között a hajtásláncot, a különböző asszisztenseket, az akkumulátor paramétereit.

Hasonló cikkünk:  Beszélnek a képek - Megyei Körkép 80+ címmel nyílt helytörténeti fotókiállítás Kecskeméten

A kecskeméti Mercedes-gyár karosszériaüzemében fogalmazódott meg először a különleges, egyedi pickup megépítésének az ötlete, az ott dolgozók felkeresték a Mercedes-Benz Academy szakképző csapatát és az ott tanuló gépjármű-mechatronikus és felületbevonó tanulókat. Ők közösen alakították ki az első, C117-es generációs CLA 250-re épülő autó végleges formáját. Ezt az autót maga Dieter Zetsche, a már leköszönt Mercedes vezérigazgató személyesen mutatta be a Stockholmi Autókiállításon. Ez volt a Daimler autógyártó történetében az első alkalom, hogy a cégnél szakképzésben tanuló diákok munkáját egy nemzetközi autókiállításon bemutattak. A 250 lóerős „haszonjármű” különlegessége, hogy a platóját párnázott bőrkárpit borítja.

A kizárólag Kecskeméten készülő aktuális CLA modell kiállított verziója nem a technikájában, hanem a színében tér el a szériaverziótól. Matt meggy bordó árnyalatát a Mercedes-Benz Academy Kecskemét tanulóinak köszönhetjük, akik egy projektmunka keretében látták el ezzel a különleges matt réteggel a karosszériát. Ez a szín kereskedelmi forgalomban nem kapható.

via autoszektor.hu

- Advertisement -

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Hírlevél feliratkozás

FELKAPOTTAK

Izsáki út: június 18-án műszaki, július 18-án forgalmi átadás

Ha minden a tervek szerint alakul, a nyári hónapokban végre teljesen birtokba veheti városunk a Könyves Kálmán körút és...

LEGNÉPSZERŰBB

Juliska néni egymás után kapta az ellenőrzéseket a kispiacon, volt, hogy a földre letett virágai miatt büntették

1986 óta, azaz harmincnyolc éve árusít Bóta Lászlóné Juliska néni a Petőfi Sándor utcai kispiacon, a Fűrészfogasok mellett. Az...