A külföldi közvetlentőke-befektetések gazdasági hatásai összetettek, és kétségtelenül fontos a nemzetközi nagyvállalatok jelenléte ahhoz, hogy egy ország be tudjon kapcsolódni a globális gazdaság működésébe. Magyarországon azonban világviszonylatban az egyik legmagasabb a külföldi tulajdonú vállalatok szerepe. Az Eurostat adatai szerint csak Írországban adják a gazdasági teljesítmény nagyobb részét külföldi cégek.
A külföldi tulajdonú cégek pozitív és negatív gazdasági hatásait is sok szempontból vizsgálják, legyen az a munkakultúra, a vélt vagy valós hatékonyságuk, vagy hogy éppen a transzferárak alkalmazásával és a nagy tanácsadócégek segítségével hogyan bújnak ki az adófizetés alól.
Azzal, hogy a cégek tulajdonosai külföldiek, egy fontos bevételről is le kell mondanunk: kevéssé ismert tény, hogy a külföldi tulajdonosok a nyereségből felvett osztalék után gyakorlatilag nem adóznak Magyarországon.
A kormányzat 2010-ben célul tűzte ki, hogy többségi magyar tulajdonba kerüljön az energiaszektor, a bankszektor, a média és a kiskereskedelem, azóta pedig további ágazatokkal kapcsolatban hallhattuk ugyanezt. Míg a négy említett szektorban nőtt a magyar tulajdon aránya, viszont a gazdaság egészében az elmúlt években is folytatódott a külföldi tulajdonú cégek térnyerése.
Az elmúlt években lezajlott változások hatására 2020-ra a magyarországi céges bevételek 42,6 százaléka már külföldi többségi tulajdonosokhoz érkezik. A hozzáadott értékben még ennél is nagyobb a szerepük, ám az egyelőre csak 2018-ig érhető el – akkor 47,8 százalék volt. A trendeket viszont az árbevétel is jól mutatja, az elmúlt években valamelyest csökkent a hazai tulajdonú gazdaság szerepe Magyarországon.
A külföldi és hazai tulajdonú cégek között jelentős különbségek vannak a jövedelmezőségben is. Az árbevételhez mért üzemi eredmény aránya mutatja meg a profit arányát. Az elmúlt fél évtized átlagában a külföldi cégek esetében az így mért eredményesség 5,1 százalék volt, míg a hazaiaknál 6,9 százalék. Ahogy erről korábban részletesen írtunk a transzferárakkal foglalkozó cikksorozatunkban, ez nem azért alakul így, mert rosszabbul gazdálkodnának, hanem mert az itt megtermelt profitot alapvetően legális, de nem túl etikus módszerekkel jellemzően az anyavállalathoz juttatják vissza a költségek könyvelésével.
Az elmúlt években az olló tovább nyílt a hazai és a külföldi cégek között: a koronavírussal terhelt 2020-as évben a külföldiek rekord alacsony profitot értek el, a magyarok rekord magasat.
Nemcsak a nyereség mértékében van különbség a hazai és a külföldi cégek között, hanem annak felhasználásban is. A külföldi cégek 2016-ban még a profit nagyobb részét hagyták meg a cégükben, és csak harmadát fizették ki osztalékként (32,5 százalék). Ekkor a magyar cégek a profit 43,8 százalékát vették ki osztalékként.
2020-ban azonban a külföldi tulajdonosok a profit 70,3 százalékát kivették a cégükből, a 2020-as beszámolók alapján 1200 milliárd forint osztalékot söpörtek ki a külföldi tulajdonosok magyarországi cégeikből.
Ennél a valós összeg ráadásul magasabb lehet, mert számos eltérő üzleti éves külföldi tulajdonú nagyvállalat van, ami nem szerepel a statisztikában. Tavaly valószínűleg újabb rekordot könyvelhetünk el, hiszen az állami támogatásokat folyamatosan bezsebelő, társasági adót (tao) magyarországi működése során érdemben soha nem fizető Audi 2021 februárjában egyedül 2160 milliárd forint osztalékot küldött haza. A külföldi tulajdonosok tehát a profit egyre nagyobb részét vették ki cégeikből osztalékként az elmúlt években, míg a magyar tulajdonosok esetében stabil volt az arány.
Mindez azt jelenti, hogy a hazai leányvállalatok esetében a megtermelt profit felét sem lehet újabb beruházásokra fordítani. Amikor egy magyar tulajdonos veszi fel osztalékként a profitot, akkor azt a forrást jó eséllyel más hazai beruházásra fordítja – ha az adott vállalaton kívül is -, egy külföldi tulajdonos esetében erre jóval kisebb az esély.
Feltűnő lehet még az állami cégek osztalékkifizetésének megugrása 2020-ban: a rekord nagyságú költségvetési hiány mellett kihasználtak minden elérhető forrást. Az állami tulajdonú cégek kis szerepet játszanak a hazai gazdaságban, árbevétel-arányos súlyuk azonban 2016 és 2020 között 3,7 százalékról 5,1 százalékra nőtt. A megugrást segítette, hogy ezek egy jelentős része állami forrásokból gazdálkodik, így a gazdasági visszaesés őket kevésbé érintette.
Az államháztartás bevételei szempontjából kiemelkedő jelentősége van annak, hogy a külföldi tulajdonosok mekkora részét hagyják helyben az itt megtermelt profitnak: ha ezt beruházásokra használják, az segíti a gazdaság növekedését, ami nem csak a GDP-t növeli, hanem adóbevételeket is generál.
A problémát azt jelenti, hogy ha egy külföldi tulajdonos vesz ki osztalékot a cégéből, akkor gyakorlatilag semmilyen magyar adóbevétel nem keletkezik.
A vállalati osztalékok után a magánszemélyek jelentős adót fizetnek: 15 százalékos személyi jövedelemadó mellett 15,5 százalékos egészségügyi hozzájárulást (eho) is fizetni kell. Igaz, utóbbit csak addig, amíg az adóévben megszerzett összes szocho alapot jelentő jövedelem a minimálbér 24-szeresét el nem éri. Tavaly így maximum 4 millió forintnyi osztalék után kellett 623 ezer forint ehót befizetni.
Veszteség az államnak, ha külföldi a tulajdonos
Összetett kérdés, hogy mely jövedelem után kell egy másik országban bejegyzett vállalatnak vagy ott élő magánszemélynek adót fizetnie, illetve hogy kinek. Ez a nemzetközi adózás egy összetett területe, nincsenek minden országra egységes szabályok. Magyarország az 1980-as években kezdett az egyes vezető gazdaságokkal kettős adóztatást elkerülő egyezményeket kötni (angol betűszóval DTT), amelyek közül jó néhányat 2010-től kezdve újítottak meg.
Így minden egyes esetben az egyes DTT-k határozzák meg, hogy mekkora összegű adót szedhet be Magyarország a külföldi tulajdonosnak fizetett osztalék után. Ha vállalkozásban külföldi a tulajdonos, akkor nem kap Magyarország egy fillér osztalékadót sem.
Magánszemély tulajdonosoknál pedig alapvetően 5 százalék lehetne az osztalék, ha 75-90 százalékos a tulajdoni hányad, ami csupán harmada a hazai 15 százalékos adómértéknek. Ilyen esetben ezt a mértékű szja-t Magyarországon kell megfizetni, de szochót nem kell fizetnie a nem hazánkban élő külföldinek.
Az EU-országokkal és a Magyarország leglényegesebb külföldi partnereivel megkötött DTT-k alapján akkor nem kell egyáltalán adót fizetni, ha a tulajdonos nem magánszemély, hanem cég. Ilyenkor a külföldi tulajdonosok az anyaországukban fogják az adókat megfizetni. Cserébe természetesen Magyarország is meg tudja adóztatni a magyar cégek és magánszemélyek más országokban keletkezett adóbevételeit.
Csakhogy mindez nagyon aránytalan – és nem csak Magyarország esetében. Azok az országok több osztalékra és adóalapra tesznek szert, amelyeknek sok külföldi befektetésük van. Márpedig a fejlett gazdaságok ezáltal aránytalanul sok adóbevételt vesznek el a fejlődő országoktól – pont ezért cinikus a globális minimumadóra vonatkozó kezdeményezés, amellyel nem a fejlődő országok fognak jól járni, hanem feltehetően a fejlettek. A kezdeményezés bemutatása kapcsán általában nem kapott elég figyelmet, hogy a társasági adó kulcsa önmagában ma már nem igazán fontos, az egész globális adórendszer átalakítása nélkül nem várható, hogy a globális nagyvállalatok ne tudják az adókat elkerülni, és hogy a fejlődő országok is részesedjenek a fejlett országok cégeinek náluk megtermelt nyereségéből.
Magyarország esetében az MNB által gyűjtött statisztikai adatok azt mutatják, hogy nemzetgazdaságilag is kiemelkedően magas összegeket visznek el a külföldi cégek. A fizetési mérleg egyenlegéből az látható, hogy a magyar tulajdonosok külföldről hazahozott vállalati jövedelmei és a külföldiek innen elvitt jövedelmei között egyre nyílik az olló. 2019-ben már 2 ezer milliárd forint volt a hiány, ami a GDP 4,4 százalékát tette ki.
Ez alapján érthető, hogy Orbán Viktor az elmúlt években miért beszélt annyit a „kifektetésről”, vagyis arról, hogy a megerősödött magyar tulajdonú vállalkozások terjeszkedjenek külföldön, és az ott megtermelt nyereséget hozzák haza. A miniszterelnök ugyanis azt szeretné, hogy a profitegyenleg ne legyen negatív.
A NAV adatokból kiszámítható, hogy mekkora lehet az a nagyságrendű adóbevétel, amitől Magyarország elesik a nemzetközi adózás fejlett országokra optimalizált megoldása miatt. A 15 százalékos szja-kiesés könnyen kiszámítható: a vállalatok tulajdoni arányával beszorozva az osztalékbevételeket azt kapjuk, hogy 2016 és 2020 között a külföldi tulajdonosok 550 milliárd forintnyi adót nem fizethettek meg a hazai költségvetésbe.
2020-ban már 178 milliárd forintra kalkulálható az az adó, amit meg kellett volna fizetni a külföldi tulajdonosoknak, ha ők is Magyarországon élnének. Ez igen jelentős tétel, hiszen a teljes szja-bevétel 2020-ban 2527 milliárd forint volt. Ha a külföldiek is itthon adóznának, az az szja-bevételeket 6,5 százalékkal emelné meg.
Az összes magyarországi vállalat 2020-ban 407 milliárd forint taót fizetett meg. Becslésünk szerint az osztalék után a magyar vállalattulajdonosok 250 milliárd forint szja-t fizettek be, a rájuk eső 237 milliárd forintnyi tao mellett. Ez alapján Magyarországon a hazai cégtulajdonosok kétszer annyi adót fizetnek a nyereség után, mint a külföldiek.
A számításban nem tudjuk figyelembe venni, hogy mekkora szocho-bevételt jelentene mindez, de nem is lenne életszerű, ha nekik ilyet kellene fizetni, hiszen ez a szociális ellátórendszer használatáért cserébe szedett járulék, és nem adó. Azt nem lehet megismerni, hogy a külföldi magánszemély tulajdonosok mekkora összegű szja-t fizettek meg itthon, de nyereségarányosan a magánszemélyként cégeket birtokló, külföldi illetőségű állampolgárok részesedése elhanyagolható.
A fentiek rávilágítanak ara, hogy miért észszerű a gazdaságpolitika számára a hazai tulajdonosok helyzetbe hozása a külföldiekkel szemben. Persze csak akkor, ha ezeket a magyar tulajdonú cégeket nem kell folyamatosan állami támogatásokkal, túlárazott kormányzati megrendelésekkel tömni ahhoz, hogy sikeresek legyenek.
via g7.hu
