fbpx

FRISS HÍREK

Rogán „Bűnöző” Antal harcol a korrupcióval és ő végzi a belső bűnmegelőzést is

- Advertisement -

444-nek tűnt fel a parlamentnek benyújtott salátatörvény-tervezetben, hogy többé nem a Pintér Sándor belügyminiszter alá tartozó Nemzeti Védelmi Szolgálat (NVSZ) feladata lesz valamennyi állami szervnél a belső bűnmegelőzés, így a korrupció megelőzése sem.

Pénteken derült ki az új Orbán-kormány végleges névsora, és nem sokkal később Rogán Antal minisztériuma is kiadott egy közleményt, miszerint

„mostantól a polgári nemzetbiztonsági szolgálatok a Miniszterelnöki Kabinetirodához tartoznak.”

A hírszerzésért felelős Információs Hivatal eddig a Szijjártó Péter-féle külügyminisztériumhoz tartozott, a másik három pedig a Pintér Sándor-féle Belügyminisztériumnál volt.

Dezső András a hvg.hu-n nemrég arról írt, hogy hónapok óta feszültség volt Rogán Antal és Pintér Sándor között. A cikk szerint Rogán nyomulását Pintér Sándor nem nézte jó szemmel, hiszen ha a propagandaminiszter ellenőrzi a polgári szolgálatokat, „akkor fennáll a veszélye, hogy ezekre a szervekre a korábbinál nagyobb politikai nyomás nehezedne, és nagyjából a közmédia sorsára jutnának”.

Rogán Antal bűnöző

Még 2017-ben hozott ítéletet a Kuria abban az ügyben, amiben Rogán Antal kifogásolta, hogy Juhász Péter az alábbiakat mondta róla:

„Rogán Antal bűnöző, és bűnözőkkel üzletel.”

Juhász Péter a 2014-es választási kampányban számos olyan ügyet hozott nyilvánosságra, amelyben Rogán Antal még V. kerületi polgármesterként hozzájárult ahhoz, hogy a piaci ár alatt adjon el a kerület lakásokat, épületeket.

Hasonló cikkünk:  Szabad Európa: így tarol Balásy Gyula az állami megrendeléseken

A lap szerint Rogán és a belvárosi önkormányzat Juhász Péter számos nyilatkozatát gyűjtötte egybe, és perelte érte a volt ellenzéki politikust. Többek között olyan kijelentéseket kifogásoltak, mint hogy Rogán Antal üzletelt Portik Tamással, hogy Rogán maffiózókkal üzletelt, továbbá hogy a Rogán-klán az egy bűnszervezet.

„Hét korrupciógyanús ügy, amikbe Rogán Antalnak régen bele kellett volna buknia”

Az átlátszó.hu a fenti címmel gyűjtötte össze, hogy Rogánnak mikbe kellett volna belebuknia egy normálisan működő jogállamban, érdemes elolvasni:

Hét korrupciógyanús ügy, amikbe Rogán Antalnak régen bele kellett volna buknia

 

- Advertisement -

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Hírlevél feliratkozás

FELKAPOTTAK

Izsáki út: június 18-án műszaki, július 18-án forgalmi átadás

Ha minden a tervek szerint alakul, a nyári hónapokban végre teljesen birtokba veheti városunk a Könyves Kálmán körút és...

LEGNÉPSZERŰBB

Juliska néni egymás után kapta az ellenőrzéseket a kispiacon, volt, hogy a földre letett virágai miatt büntették

1986 óta, azaz harmincnyolc éve árusít Bóta Lászlóné Juliska néni a Petőfi Sándor utcai kispiacon, a Fűrészfogasok mellett. Az...