fbpx
-0.1 C
Kecskemét
2024. december 22., vasárnap

FRISS HÍREK

Az angoltáborok ára is emelkedik

- Advertisement -

2022-ben még drágább az életünk. De mennyi az annyi, különösen, ha a nyári táborokról – és az angoltáborokról – van szó?

Az infláció a nyári táborokat is elérte. Mennyivel kerül többe 2022-ben egy egyhetes gyerektábor, mint tavaly? Erről nyilatkoztak bennfentesek.

+10%: maradhat?

Az élelmiszerárak és a szállások árának növekedésével a táboroztatók is emelni kényszerülnek a részvételi díjakon – mivel az infláció nem állt meg, előfordulhat, hogy a már meghirdetett költségeken is módosítanak, hogy ki tudják gazdálkodni az előre nem látott különbözetet. Egyelőre úgy tűnik, átlagosan 10% körüli drágulásra számíthatunk, válasszunk bármilyen tábort.

Több százezer forintba is kerülhet egy hét

Azt, hogy melyik a legnépszerűbb nyári tábor idén, a Táborfigyelő ügyvezetője, Tóth Béla szerint még korai megmondani, az azonban már most látszik, hogy melyik a legdrágább: egy szuperintenzív angol nyelvű nemzetközi tábor, ahol a tanulás mellett a gyerekek megtanulnak többek között lovagolni, amerikai focit játszani, strandröplabdázni és quadot vezetni, és mindezt 5*-os all inclusive ellátással hirdetik – egy egyhetes turnus ára ennek megfelelően 330 ezer forint. A Táborfigyelő gyűjtőoldala alapján látható, hogy ennél olcsóbban is találhatunk nyelvtábort, a díjak többnyire napi 7 és 15 ezer forint között mozognak, a költség pedig leginkább attól függ, hogy napközis vagy ottalvós tábort választunk-e.

Igyekeznek minimálisan terhelni a szülőket

A PEOPLE TEAM (PT) Alapítvány 1991-ben szervezte első táborát, amely egy angoltábor volt, és habár azóta évről évre bővül, illetve változik a témaválaszték, a nyelvi tábor a PT kínálatában állandónak tekinthető. Az egyhetes kecskeméti turnusokra 7 és 17 év közötti gyerekeket várnak.

Hasonló cikkünk:  A kormány légvédelmi rendszert telepít Magyarország északkeleti részébe

Az egyik PT-s szervező, Palotás Attila „Ater” elmondása alapján igyekeztek minimális mértékben áthárítani a szülőkre az inflációs hatást, így idén 5%-kal drágábban nyaralnak náluk a diákok. Ez a gyakorlatban 41 000, illetve 82 000 forintos részvételi díjat jelent attól függően, hogy milyen táborozási formát választanak a gyerekek – a bejárók azonban a kétágyas szobákban történő elszállásolás kivételével ugyanabban az ellátásban részesülnek, mint a bentlakók, vagyis napi háromszori főétkezés (vegetáriánusokat és ételérzékenyeket is fogadnak), korlátlan zöldség- és gyümölcsfogyasztás, sportpályahasználat, kirándulások, workshopok, versenyek és bulik várnak a jelentkezőkre egy héten át – idén is három turnus választható, a visszatérők, a testvérrel vagy baráttal érkezők ezúttal is kedvezményt kapnak, a legalább 30 fős csoportban regisztrálók pedig jelentős akcióra számíthatnak, ezekről az alapítvány honlapján lehet bővebben olvasni.

A PT-s angoltáborban magyarul nem beszélő tanárok tartják az órákat, amelyek reggel 9 óra körül kezdődnek és 13.30-kor fejeződnek be. A gyerekeket egy szintfelmérő teszt után a tudásuk és a koruk alapján kis csoportokba osztják, ahol beszédközpontú órákon gyakorolják az angol nyelvet, délutánonként pedig szabad programok sorából választhatnak. A hangulatról és a tapasztalatokról a legjobbtabor.hu oldalon megtalálható képek és élménybeszámolók tanúskodnak.

- Advertisement -

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Hírlevél feliratkozás

FELKAPOTTAK

Családi tragédia Kecskeméten: egy napig helyszíneltek a rendőrök Felsőszéktón

Mint a KecsUP kiderítette, Felsőszéktón, a Napkelet utcában, egy családi háznál történt az egész Kecskemétet megdöbbentő eset: a rendőrség...

LEGNÉPSZERŰBB

Juliska néni egymás után kapta az ellenőrzéseket a kispiacon, volt, hogy a földre letett virágai miatt büntették

1986 óta, azaz harmincnyolc éve árusít Bóta Lászlóné Juliska néni a Petőfi Sándor utcai kispiacon, a Fűrészfogasok mellett. Az...