fbpx

FRISS HÍREK

Döccen az új körforgalom kerékpárosbarátsága

- Advertisement -

Gondoltak a kerékpárosokra, mégsem fogják szeretni a bringások a megyei kórház mellett kialakított új körforgalmat.

Minden irányból minden irányba el lehet jutni, külön választották a kerékpáros és gyalogos forgalmat, kellően szélesek is a létrejött közlekedési felületek, még középszigetek is növelik a biztonságot, mégis mi baj lehet itt? Elsősorban az előzetes egyeztetés hiánya, tudtuk meg a Magyar Kerékpárosklub Kecskeméti Területi Szervezetének képviselőjétől, Marticsek Dénestől, aki az érdekvédelmi szervezeten belül évek óta foglalkozik a város kerékpáros fejlesztéseinek véleményezésével.

– Jogszabály sajnos nem minden esetben írja elő a szakmai civil szervezetekkel egyeztetést egy-egy beruházás megvalósításakor, pedig sok bosszúságot, rossz megoldást, vagy akár balesetveszélyes kialakítást megelőzhetnénk vele. Amikor mi már előrehaladott állapotában látjuk a problémát, próbáljuk ugyan jelezni az illetékesek felé, de ilyenkor már csak plusz költséggel lehet változtatni, amire most hiányzik a szándék.

A kerékpáros átvezetések csatlakozásai mind az úttest széleinél, mind a középszigeteknél néhány centivel kimagasodnak, és ez leginkább az úttest elhagyásakor okozhat gondokat a kerékpárosnak. Akikből sok és sokféle van, idősebb és bizonytalanabb mozgású is, de még egy gyakorlott bringás számára sem szerencsés, hogyha egy kereszteződésen áthaladáskor nem a körülötte zajló forgalomra figyel, hanem arra, hogy az első kerekét fel tudja emelni a kerékpárútra.

Kerékpáros átvezetés 2022-ben Kecskeméten: az a pár centi pont annyit segyt, hogy a kerékpáros ne a közlekedést figyelje, hanem a felhajtót

Mind a Városháza illetékes osztálya, mind a kivitelező válaszolt a Magyar Kerékpárosklub Kecskeméti Területi Szervezetének megkeresésére, amelyben felhívták a figyelmet az átvezetéseknél tapasztalható problémára, de vízelvezetési indokra hivatkozva nem hajlandók változtatni azon. Pedig innen csak néhány száz métert kell sétálnunk a Nyíri úton, hogy a Szabadidőközpontnál, illetve az Arborétumnál a néhány éve átadott körforgalomban olyan kerékpáros átvezetéseket találjunk, amelyek a kerékpárosok számára komfortos, biztonságos átkelést tesznek lehetővé, és az ott használt ún. lejtős kialakítást alkalmazva szegélyek nélkül lehetne csapadékot elvezetni a megyei kórház körforgalmánál is.

Hasonló cikkünk:  Lesifotók: már Kecskeméten van a hidrogénbusz, kérdés, mikortól szállít utasokat

Miközben már jó ideje a kerékpározás és a közösségi közlekedés előnyben részesítése lenne a fő szempont, egy-egy ilyen beruházásnál senkinek sem jut eszébe az autózás útjába akár két centiméteres akadályokat is építeni. Ezzel szemben teljesen természetesnek veszik azt, hogy a kerékpározás csupán egy körforgalomban húsz ilyen akadályt kapjon.

Talán megelőzhetők lennének az ilyen szerencsétlen kialakítások, hogyha a legközvetlenebb érintettekkel, a leendő fejlesztést használókkal, az őket képviselő civil szervezetekkel nem döccenne a kapcsolattartás, és még időben kikérnék a véleményüket. Hiszen az is szakmai tudás, és egyáltalán nem haszontalan.

Hogy néz ki egy normálisan megtervezett körforgalom máshol?

Ne menjünk egyből nyugatra, előbb nézzünk szét a Balkánon. Ljubjanában, egy forgalmas kereszteződésben így oldották meg, hogy a gyalogos, a kerékpáros és a bicajos is biztonságosan tudjon közlekedni:

Tanulhatnánk a Balkántól: a zebra úgy lett elhelyezve, hogy előtte és utána is meg tudjon állni az autós

Tanulhatnánk a Balkántól: a kerékpárút a körforgalom része, nem kell azon gondolkozni se autósnak se bicajonsak, hogy hol és kinek van elsőbbsége.

Aki nem hiszi, az megnézheti google térképen is:

 

A liberális Hollandia persze már nem lehet példaképünk, de azért vessünk egy pillantást rá, hogy ott hogyan oldják meg azt, hogy a buszok egyszerűen és gyorsan áthaladjanak a körforgalmon, miközben a kerékpárosok és gyalogosok is biztonságban vannak és az autósoknak sem kell sokat gondolkozni, hogy kinek van elsőbbsége:

A meleg, pedofil, betépett hollandusok ilyen körförgalmakban közlekednek gyalog, bicajjal, busszal és kocsival. Ha ők meg tudják oldani, akkor talán a ezeréves magyar államiságnak is menne.

Ha nem is, de egy nagyon hasonló körforgalomról videó is készült, hogy hogyan működik, tényleg nem olyan bonyolult:

- Advertisement -

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Hírlevél feliratkozás

FELKAPOTTAK

Izsáki út: június 18-án műszaki, július 18-án forgalmi átadás

Ha minden a tervek szerint alakul, a nyári hónapokban végre teljesen birtokba veheti városunk a Könyves Kálmán körút és...

LEGNÉPSZERŰBB

Juliska néni egymás után kapta az ellenőrzéseket a kispiacon, volt, hogy a földre letett virágai miatt büntették

1986 óta, azaz harmincnyolc éve árusít Bóta Lászlóné Juliska néni a Petőfi Sándor utcai kispiacon, a Fűrészfogasok mellett. Az...