fbpx
14.9 C
Kecskemét
2022. október 3., hétfő

FRISS HÍREK

Mire alkalmas a pótkerék, a mankókerék és a defektjavító szett?

Ebben a bejegyzésben az autóban megtalálható pótkerék, a mankókerék, valamint a defektjavító szett funkcionalitását és hasznosságát fogjuk részletezni. Külön kitérve arra, hogy melyik miként jelenthet akár előnyt is.

Úgyhogy bízunk benne, hogy a cikk elolvasása segítséget jelent majd a három egymástól különböző eszköz lényegének megértésében. Ennyit tehát előzetesen, most pedig következzenek a részletek!

Milyen célokra használható az autóban megtalálható pótkerék?

Talán nem is annyira nehéz kitalálni, mire is használható a pótkerék. Ha mondjuk menet közben összeszedünk egy defektet, az autón lévő abroncsokkal méretben, típusban és kialakításban megegyező pótkerék helyettesíteni tudja a sérült darabot.

Ezért érheti meg például az Olcsobbgumi.hu Royal Black gumiabroncsait szemlélve akár a pótkerék beszerzésére is gondolni. Persze nem árt tisztában lenni azzal sem, hogy a futott kilométerek kapcsán azért lehet egy markáns eltérés.

Ennek megfelelően sokszor a pótkerék használata gyakorlatilag átmeneti megoldást jelent. Hacsak nem egyezik meg a futott kilométerek aránya közelítőleg az autón lévő többi abroncséval.

Nézzük meg a mankókerék lényegét és funkcionalitását!

A pótkerékhez hasonlóan a mankókerék is akkor kerülhet elő, amikor bajba kerülünk a gumiabroncs defektje vagy sérülése miatt. Ugyanakkor már küllemre is más típusú változatról van szó, a felni sárga színével, a gumi típusával, és akár a mérettel együtt.

Hasonló cikkünk:  Hízik a veszteség a Tiborcz luxusszállókban
Hasonló cikkünk:  Hízik a veszteség a Tiborcz luxusszállókban

Emiatt a mankókerék főként abban jelenthet segítséget, hogy ezzel el tudjunk jutni a legközelebbi gumiszervizhez. Ahol aztán amennyiben engedik a lehetőségek, célszerű vagy javíttatni, vagy pedig cserélni a sérült gumiabroncsot.

Azt is fontos lehet észben tartani, hogy a mankókerék nem feltétlenül alkalmas a standard országúti sebességre. Ennek megfelelően lassabb tempó mellett ajánlott a használata, törekedve arra, hogy biztonságosan eljussunk egy megbízható szervizhez.

A defektjavító szett rendelkezésre állása a következő előnyökkel járhat

A defektjavító szett nem más, mint egy a csomagtartóban vagy az autó egy adott pontján viszonylag kis helyen is elférő praktikus eszközkészlet. Váltakozó felszereltséggel, többnyire tömítőkészlettel és egyéb hasznos eszközökkel együtt.

A rendelkezésre állásának lényege, hogy egy nemkívánatos defekt összeszedése után se kelljen tétlenül várnunk a segítségre. Amennyiben a sérülés mértéke nem súlyos, nekünk pedig van affinitásunk a javításhoz, akkor a defektjavító szett a kezünk alá dolgozhat.

Hozzá kell tenni persze, hogy egy ilyesfajta manővert követően záros határidőn belül ajánlott bekanyarodni egy megbízható autószervizbe. A biztonság kedvéért ugyanis nem árt precízen átnézetni, hogy a javításunk után milyen állapotban van a szóban forgó gumiabroncs.

Hirdetés

Felkapottak

Ágasegyházánál videóra vették a fekete nagymacskát

Hajnal Viktor felvételét már többen megosztották a Facebookon. Egy lovaskocsiról vettek videóra egy fekete macskaszerű állatot, még az is...

Hirdetés

Legnépszerűbb

Ágasegyházánál videóra vették a fekete nagymacskát

Hajnal Viktor felvételét már többen megosztották a Facebookon. Egy lovaskocsiról vettek videóra egy fekete macskaszerű állatot, még az is...