Június 10-e estéjén gyalog indultunk el a dombhoz. A barátaimmal nehezen hagytuk ott a mindig megbízható belvárosi kocsmát, de kíváncsiak voltunk a Kecskeméti Kézműves Sörfesztiválra. Nem segített, hogy a Benkó Zoltán Szabadidőközponthoz vezető úton egyre több társaság jött velünk szembe. Vagy haza, vagy a Kéttemplom közbe tartottak, és minket is próbáltak jobb belátásra bírni:
“Nagyon béna a sörfesztivál, ne menjetek!”
A szinte üres parkban végtelen mennyiségű szabad sörpad fogadott, amíg a kemény magnak DJ Voice keverte 3 évtized slágereit. Ez volt a Kézműves Sörfesztivál első estéje, amit az időjárás sem kímélt. Csalódtunk. Ezután egyetlen reményünk a vasárnapi Korda Gyuri koncert maradt.
Már otthon az ő zenéit hallgattam, persze azzal az előítélettel, ahogy egy régebbi kor popzenénéjére tekint az ember. Korda György és Balázs Klári élő legendák, akik a nosztalgia varázsa miatt járják még most is a magyar városokat. Ma a 83 éves bácsi modoros előadóművészete ragad meg minket, nem a patinás táncdalok. A falunapi koncertfelvételek alapján elvétve táncol egy-egy ember a magyar retróra.
Más volt a helyzet, amikor 2019-ben a Carson Coma feldolgozta Korda György 1963-as dalát. A Nem vagyok idegest hihetetlen lelkesedés fogadta a fiatal zenekar koncertjein, és a kamaszlányok most is csörögnek az 59 éves számra. Ez lehet a koncert lendülete, vagy Fekete Giorgio bája miatt, viszont a nosztalgiának is szerepe van benne. Egy időben a Carson Coma rajongók Korda György emlékzenekarként utaltak a formációra – emiatt az egyetlen szám miatt, ami reflektált a csapat ‘60-as éveket idéző imázsára.
Felkészültem rá, hogy a sörfesztiválon több generáció fogja együtt kántálni: “Gyuri bácsi! Gyuri bácsi!” Nem számít, hogy iróniából vagy őszinte nosztalgiából, de sokan táncolnak majd az élő mémre, aki éjszakai pókerasztalok mellől közvetített a sportcsatornákon. Azt hittem, a kecskeméti alterlányok és az idősek is eljönnek majd megnézni a régi magyar popszakma ránk maradt emlékét.
Vasárnap este aranyszínű mikrofonnal a kézben színpadra lépett Korda György és Balázs Klári. Az őket fogadó tömeg örült az élő legendáknak – épp olyan nyugalommal, mint amikor az ember a panoptikumban rátalál Michael Jackson viaszmására. Gyuri bácsiék éppen egy ceglédi fellépésről érkeztek, ahol szintén elmondhatták, “mennyire örülnek a kedves barátaiknak”.
A páros gyakran leült a kikészített székekre, és néha váltották egymást, hogy tudjanak pihenni. Rutinosan adták elő a megszokott számokat, nem volt szükség ovációra. Egy pénzbedobós zenegéphez hasonlóan közönség nélkül is ugyanilyen kedélyes és bájos stílusban dolgoztak volna. A különböző dalokat más-más korszak hangfelvétele szerint, tökéletes hangon énekelte Korda György – ami szinte már gyanús.
Falunapi hangulat volt. Csak egy párt láttunk táncolni, és jóval több dobozos sört számoltunk, mint helyben csapoltat. Hiányzott az emberekből a lelkesedés és a kíváncsiság, mintha pontosan tudták volna, hogy mire számíthatnak. “Látni kell a legendát, amíg itt van.” Ez volt az egyetlen érezhető motiváció. Látni kell, és megmutatni a gyerekeknek, még akkor is, ha a performansz az Önök kérték műsorát idézi.
“Reptér! Reptér! Reptér!” – kántálta a közönség vasárnap este, és mindenki magasba emelte a telefonját. Az emberek továbbra is alig énekeltek. Korda György mindenkinek megköszönte a csodálatos estét, és biztosított minket, hogy “soha nem felejti el ezt a koncertet”. A fellépés után a legtöbben hazaindultak a szabadidőközpontból. A kedves, idős poplegenda pedig tovább utazott, hogy máshol egy újabb vasárnapi lötyögést vezényeljen le a szokásos rendben.