fbpx
14.5 C
Kecskemét
2024. április 20., szombat

FRISS HÍREK

A hétvégén rajtol a labdarúgó NB/I, Szabó Istvánt, a KTE vezetőedzőjét kérdeztük

- Advertisement -

Szombaton Kecskeméten kezdi meg az első osztályú bajnokságot a KTE, a Vasast, a másik feljutót fogadja otthonában a KTE. A nyár folyamán egy csapatnyi játékos érkezett a keretbe, a tavaszi bravúrt elérő csapat magja megmaradt. Új játékosként eddig a hátvédsorba Belényesi, Sági, Pejovics, Zeke, a középpályára Banó-Szabó, Meszhi, Katona Máté, míg a támadók közé Szabó Levente, és Djuranovics jött, Varga Bence és Katona Bálint pedig maradt.

kecsUP: Hogyan sikerült a beilleszkedésük, az érkezésükkel fokozódott-e a versenyhelyzet a csapatban?

Szabó István: A nyári átigazolási időszakban érkezett új játékosok miatt változtattunk a taktikai repertoárunkon, a más típusú futballisták érkezésével a játék és a játékosok folyamatos fejlesztése történik. A játékosok kiválasztásánál – ahogy eddig is – bizonyos elvárásoknak, kritériumoknak kell megfelelniük, így illenek a csapategységbe, be akarnak és be tudnak illeszkedni, de az is fontos volt, hogy a megfelelő időszakban érkeztek.

Hogyan értékeli a felkészülést, mennyiben sikerült elvégezni a tervezett munkát?

A felkészülés során – mint minden más csapatnál – előfordultak sérülések, de szerencsére ezek kisebb mértékűek voltak, a munkát érdemben nem hátráltatták. Komoly terhelést kaptak a játékosok, heti 8-10 edzésük volt, edzőmeccsek közbeiktatásával. Most már egyre érezhetőbb a frissesség, a játékosok készülnek a rajtra, koncentrációjuk is egyre javul. A csapat még nincs kész, de jó úton vagyunk, hogy a rendelkezésre álló keretből kihozzuk a legjobbat.

A Vasassal a másodosztályban kétszer is találkoztak. Miként vélekedik a fővárosi csapatról, mit tart az erősségüknek, mire számít a piros-kékektől?

A Vasas egy tudatosan felépített csapat, amely Kuttor Attilával magabiztosan nyerte meg az NB/II-t, és vélhetően a stílusukon nem kívánnak változtatni. Erősségük a tudatos labdakihozatal, a játék felépítése, erősek a széleken, valamint egy az egy elleni játékban is. A labdabirtoklásra törekednek, ehhez megfelelő játékosokat is igazoltak a nyáron, akik mind komoly elsőosztályú rutinnal rendelkeznek, de van közöttük volt válogatott is, mint Baráth, de Hidit és Novothnyt sem kell senkinek bemutatni. Ponttal, pontokkal szeretnénk az NB/I-et indítani, remélhetőleg szépszámú közönség előtt játszhatunk.

Hasonló cikkünk:  Úszás a téli Balatonban: "igazi kikapcsolódás volt, nézelődtünk, beszélgettünk"

A mértékadónak tartott Transfermarkt szerint a Kecskeméti TE a játékoskeret értéke alapján (4.19 millió euró) a 12. helyen van a magyar elsőosztályú csapatok között, a legkevésbé értékes kerettel rendelkezik. A nagyobb értékű játékoskeret önmagában nem garancia a sikeres szerepléshez, erre sok példát láttunk már. A bajnokság kezdete előtt a biztos bennmaradást tűzték ki célként. Mit vár a bajnokságtól, van-e kitűzött cél pontok tekintetében?

A számok magukért beszélnek, a keret értéke mellett érdemes azt is megemlíteni, hogy a miénk a második legalacsonyabb átlagéletkorú csapat, 23.8 évvel. Ezen kívül a játékosok lejátszott NB/I-es mérkőzéseinek számában is mi számítunk a legrutintalanabbnak. A papírforma felborítása a célunk, hiszünk benne, hogy a lehetetlent lehetővé tudjuk tenni. Csapatjátékban gondolkodunk, küzdeni fogunk, óriási lehetőség ez mindenkinek, hogy megmutassa magát, akár több szezonon át. Ne felejtsük, a tavalyi idényben is a bennmaradás kiharcolása volt a célunk, a legtöbben biztos kiesőként számoltak a KTE-vel. Ismét meg akarjuk cáfolni a pusztán statisztikában, számokban gondolkodókat, és a játékunkkal, eredményeinkkel kívánunk választ adni a kétkedőknek.

Az utóbbi évek eredményeit áttekintve 37-38 pont az a mennyiség, amellyel már elérhető a bennmaradás. A tapasztalatom az, hogy a nyugodt légkörrel, és a mérkőzések higgadt értékelésével a siker is megjön. A 12 csapatos bajnokság igen hektikus tud lenni, mivel egy-egy csapat 4-5 mérkőzésen keresztüli vereség, esetleg győzelmi szériája hatalmas visszaesést, illetve tabellán előrelépést eredményezhet. Úgy gondolkodunk, hogy három mérkőzésből egyet meg kell nyerni, természetesen figyelembe véve az említett jobb vagy rosszabb periódusokat is. Minden mérkőzéshez úgy állunk hozzá, hogy a győzelemre törekszünk, de a sorsolás ismeretében lesznek kiemelt fontosságú meccsek, továbbá lesz olyan időszak is, amikor rákényszerülünk a rotálásra. Összességében a lényeg az, hogy meglegyen az a 37-38 pont, amivel számolunk.

- Advertisement -

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Hírlevél feliratkozás

FELKAPOTTAK

Izsáki út: június 18-án műszaki, július 18-án forgalmi átadás

Ha minden a tervek szerint alakul, a nyári hónapokban végre teljesen birtokba veheti városunk a Könyves Kálmán körút és...

LEGNÉPSZERŰBB

Juliska néni egymás után kapta az ellenőrzéseket a kispiacon, volt, hogy a földre letett virágai miatt büntették

1986 óta, azaz harmincnyolc éve árusít Bóta Lászlóné Juliska néni a Petőfi Sándor utcai kispiacon, a Fűrészfogasok mellett. Az...