Svédország és Finnország az orosz fenyegetés miatt adja fel hagyományos semlegességét, ami katonailag is komoly erősítés a NATO számára. A most elfogadott új NATO-stratégia a gyors reagálású erők számát legalább a hétszeresére, 300 ezer főre növeli – írja a G7.
Az 1990-es kelet-európai rendszerváltások óta nem tűnt olyan erősnek, fontosnak és perspektivikusnak a NATO, mint most, amit Vlagyimir Putyinnak köszönhet. Az Ukrajna ellen február 24. óta tartó orosz invázió és a hozzá kapcsolt egzisztenciális fenyegetés újra kézzel fogható értelmet adott a szövetség létének. Nőtt a NATO népszerűsége az elmúlt hónapokban.
Az 1949-ben aláírt Észak-Atlanti Szerződés a Truman-doktrínára támaszkodva a Szovjetunió ellenében jött létre. A NATO-tagságért a Varsói Szerződés kelet- és közép-európai volt tagjai Lengyelországtól Magyarországon át Bulgáriáig maguk folyamodtak, és hasonlóképpen lett NATO-tag a korábban a Szovjetunióhoz tartozó három balti köztársaság is.
Tizenkét éve még tabu volt egy esetleges orosz fenyegetésről beszélni NATO-körökben, és ennek megfelelően az Oroszországgal való kooperációt, a béke, stabilitás és biztonság közös terét hangsúlyozták, külön deklarálva, hogy „a NATO nem jelent fenyegetést Oroszország felé”.
Putyin 2007-ben mondta el a mostanában sokat idézett müncheni beszédét az Oroszország határai felé közeledő NATO-ról, valamint Grúzia ellen indított háborút. Ennek főleg az orosz veszélyre hagyományosan érzékeny keleti tagállamokban lett erős visszhangja, ezután kezdte el Lengyelország is komolyabban modernizálni a fegyverzetét, aminek mára kezd látványos eredménye lenni. A nyugati tagállamok hozzáállása 2014-ben, a donbaszi harcok és a Krím elfoglalása után kezdett változni.
A NATO szerdán nyilvánosságra hozott új hosszú távú stratégiai koncepciója hivatalosan is deklarálja, hogy Oroszországot már nem stratégiai partnernek tekinti, hanem „a legsúlyosabb, közvetlen fenyegetésnek” a tagállamok békéjére és biztonságára. Az Oroszországgal való közvetlen szembekerülést pro forma megpróbálják elkerülni, ez is benne van abban, hogy Ukrajnát a Zelenszkij elnök által most újra bedobott kérés ellenére nem akarják felvenni a szervezetbe.
Oroszország már hivatalosan is ellenség. A NATO a Moszkvának még 1997-ben tett ígéretete alapján idáig nem telepítettek állandó NATO-élőerőt a keleti tagállamokba, a balti országokban állomásozó, összesen nagyjából 5000 fős NATO-katonaság állományát is rotálták. Ennek lassan vége.
A NATO-csúcs legnagyobb meglepetése, hogy Törökország az utolsó pillanatban mégsem gördít akadályt Svédország és Finnország csatlakozása elé. Erdogan valódi vitája az elemzők szerint nem is az észak-európai NATO-aspiránsokkal volt, hanem az Egyesült Államokkal. Bár Biden elnök végig ki akart maradni a tárgyalásokból, a török elnökkel folytatott keddi megbeszélésének komoly szerepe lehetett abban, hogy pár órával később Törökország elállt a vétótól.
Eközben több NATO-tagállam is elkezdte komolyabban emelni a védelmi kiadásait. A szervezet által ajánlott két százalékos GDP-arányt a közelmúltban még csak ketten érték el. Most kilencen, de ez a szám tovább fog nőni, Stoltenberg már arról beszél, hogy mostantól inkább ez az új minimum. Magyar részről Orbán Viktor miniszterelnök azt jelentette be, hogy a korábban tervezett 2024-es céldátum helyett a két százalékot már jövőre teljesíti az ország.
Hogy nem túlzás új globális hidegháborúról beszélni, aligha lehet kérdés. Arról viszont van vita, hogy ki is hosszú távon a Nyugat valódi ellenfele. A NATO új stratégiája ennyire súlyos szavakkal csak Oroszországról beszél, de közben most először megemlítik a dokumentumokban Kínát is, mint új „stratégiai prioritást”. „Kína jelentősen fejleszti a haderejét, nukleáris arzenálját, zaklatja a szomszédjait, fenyegeti Tajvant, orosz hazugságokat és dezinformációkat terjeszt” – mondta Stoltenberg a csúcson, hozzátéve, hogy Kína ugyan nem ellenség, de közelről kell figyelni a súlyos kihívást, amit a politikája jelent. A Kína-kérdés behozatala a NATO lényegi irányváltásának lehetőségét hordozza magában.
Kína hivatalosan semleges az orosz-ukrán háborúban, de a NATO-ellenes retorikájuk nem áll távol a vérontásért a Nyugatot okoló moszkvai propagandaszövegektől. Ők az orosz agressziót a nyugati követelések ellenére nem ítélik el, hosszú távon azonban nagyobb tétje annak lesz, hogy ez a kelet-európai konfliktus hogyan hat majd a Nyugat és Kína viszonyára.
via g7.hu
