Javában dúl a vakáció, a legnépszerűbb nyári táborok férőhelyei azonban már hetekkel a startpisztoly eldördülése előtt beteltek.
Becslések szerint idén majdnem negyedmillió magyar gyerek tölt el hosszabb-rövidebb időt valamilyen nyári táborban. Kecskemét közel két évtizede a gyerekparadicsomként emlegetett, új generációs PEOPLE TEAM-táborok helyszíne, és ahhoz képest, hogy csak július végén indul az első turnus, hetekkel ezelőtt beteltek a leginnovatívabb témákat körüljáró szekciók férőhelyei: a 17-féle téma közül már nem lehet regisztrálni a gamer-, a drón- és a kuktatábor egyik turnusára sem, a brókerek és tőzsdecápák első turnusára, valamint a 3D konstruktőrök első és második turnusára. A többi szekció is csak kizárólag bejárós formában érhető el, ottalvósként már nem, a kecskemétiek és a környékiek azonban egyébként is inkább a hazajárós változatot preferálták eddig a közelség és a jelentős árkülönbség miatt.
A hagyományosabb táborok még elérhetők
E sorok írásakor a következő nyári táborokra lehet regisztrálni a PT kínálatából: angoltábor, filmestábor, programozótábor, robotikatábor, a 3D konstruktőrök táborának 3. turnusa, brókerek és tőzsdecápák (pénzügyi tábor) 2–3. turnusa, játéktábor, fotóstábor, kézművestábor, írótábor, tudóstábor, sporttábor, tánctábor, illetve a kéthetes színházi tábor. A turnusok ideje: 2022. július 24–30., július 31. – augusztus 6., augusztus 7–13.
Egy hét fesztivál
A PT-ben bejárósként táborozók a kollégiumi elhelyezésen kívül mindent megkapnak, amit az ottalvósok is, és mindezt feleakkora összegért. A PEOPLE TEAM Alapítvány által működtetett táborok árairól és a fizetési lehetőségekről – csoport-, testvér- és visszajárós kedvezmények; SZÉP-kártya, utalás, bankkártyás fizetés – itt olvasható bővebb információ. A PT-be 7 és 17 év közötti gyerekek jöhetnek, és akár az esti lefekvésig a Neumann János Egyetem Homokbányai Kollégiumának területén, azaz a tábor helyszínén maradhatnak a hazajárósok is. A tematikus foglalkozások mindennap reggel 9-től 13.30-ig tartanak, előtte reggeli, utána ebéd következik. Vacsoráig a gyerekek választható programokon vehetnek részt, amelyek között megtalálható strandolás, különféle sportok, előadások és bemutatók. Korlátlan zöldség- és gyümölcsfogyasztás elérhető a pultról, de ha mindez nem lenne elegendő, büfé is van a campuson, ahová nem lehet ételeket bevinni. Esténként csapatversenyek, koncert, karaoke és látványos show-k várják a gyerekeket. Este 10 után már csak a 13 éven felüliek maradhatnak fent, akik beszélgetéseken, workshopokon vehetnek részt.
Ilyen a tábor
Aki további érdekes, táborozással kapcsolatos cikkekre és véleményekre kíváncsi, látogasson el a peopleteam.hu oldalra. Ezen a honlapon olvashatók élménybeszámolók, tippek, PT-s infók, az igazi PT-életérzéshez azonban ott kell lenni. Vár a kecskeméti tábor 2022-ben is, és ezúttal sem éri be kevesebbel, mint amit 1991 óta minden évben nyújt: szabadságot, felhőtlen szórakozást és hasznos ismereteket az összes résztvevőnek. Érdemes mielőbb jelentkezni.