fbpx
3.4 C
Kecskemét
2024. április 20., szombat

FRISS HÍREK

Egy világjáró uszonyosúszó, Blaszák Lilla nyári érmei és élményei

- Advertisement -

 

kecskeméti Bácsvíz-KVSC uszonyos úszója, Blaszák Lilla eredményes júliust tudhat maga mögött, hiszen két nagy nemzetközi versenyen is remek eredményt ért el. Előbb az amerikai Birminghamban megrendezett Világjátékokon, majd a kolumbiai Caliban, a világbajnokságon remekelt. Lillával beszélgettünk a két világversenyről, és a benyomásairól, élményeiről:

kecsup.hu: Hogyan értékeli a birminghami úszását, elégedett-e az idővel, helyezéssel?

Blaszák Lilla: Egy nagyon jól felépített úszás volt, ezt már közben is éreztem, hogy jól megy, majd miután láttam az időm, nagyon örültem. Végül a részidőket is megnéztem, akkor egyértelmű volt, hogy ez jól sikerült és szépen felépített úszás volt. Egyéni csúcsot úsztam, így természetesen elégedett vagyok az idővel és az ezzel járó helyezéssel is, hiszen ez a 4. hely számomra nem azt jelenti, hogy lecsúsztam a dobogóról, hanem, hogy én ezt megnyertem.

A Világjátékok a nem olimpiai sportágak világversenye, így az uszonyosúszásé is. Milyen sportágakban rendeztek még versenyeket, amelyekben magyar versenyzők is indultak? 

Igen, a Világjátékokon az olimpiához hasonlóan több sportágban versenyeznek a sportolók. Magyarországot uszonyosúszáson kívül életmentés, karate, szumó, aerobik, gyors görkorcsolya és sok más sportágban képviselték versenyzők.

Az elért eredménye alapján mindössze 4 tizedre van a magyar országos csúcstól. Lát-e esélyt arra, hogy megdöntse a magyar csúcsot a közeljövőben?

Igen, így hogy ilyen közel úsztam a magyar csúcshoz elkezdte mozgatni a fantáziám ennek a csúcsnak a megdöntése. Lett rá lehetőségem, hiszen Birmingham, USA-ból egyenesen Caliba, Kolumbiába utaztunk tovább a magyar csapattal, hiszen itt került megrendezésre a világbajnokság, ahol rajthoz álltam 400 méter felszíni úszásban is és volt rá lehetőségem, hogy ezt a 4 tizedet lefaragjam az időkből. Ugyan az aktuális csúcs tartó is vízbe ugrott, így nagyon izgalmas kis külön verseny alakult ki kettőnk között is. Ezen kívül a világbajnokságon 200 és 800 méteres felszíni úszásban is indultam, illetve két nemzeti váltó tagja is voltam.

Caliban is kiváló eredményt ért el, hiszen a 4×200 méter felszíni úszás női váltóval ezüstérmes lett. A magyar válogatott is kitett magáért, 10 arany, 7 ezüst és 4 bronzéremmel az éremtáblázat első helyén végzett, megelőzve olyan uszonyosúszó nagyhatalmakat, mint Kína, Ukrajna, Németország. Hogy élte meg az úszását, miként értékeli a versenyszámait?

A Világjátékok után egyből átutaztunk Kolumbiába, mivel július 18-23. között rendezték meg a világbajnokságot. A két verseny közötti nagyjából másfél hétben igyekeztem magam versenyformában tartani, ami mentálisan és fizikálisan is kihívás volt számomra. Szerencsére ebben a másfél hétben volt lehetőségünk kicsit jobban felfedezni Cali városát. Majd a nyitó- és záró műsoron láthattuk, hogy miért hívják a salsa fővárosának.

Hasonló cikkünk:  Másodszor is elnapolta a bíróság a kecskeméti kézilabdás költségvetési csalás büntetőperét

Caliban több versenyszámban álltam már rajthoz, mint a Világjátékokon, így 200-400-800 méteres felszíni úszásban és a 4×100-as és 4×200-as váltó tagjaként is. 400 méteres felszíni úszásban ugyan a Világjátékokon úszott egyéni csúcsomat nem sikerült tovább javítani, így is a 4. helyet értem el. Aminek azért örültem különösen, mivel a Világjátékok meghívásos alapú, így ott tudod kikkel úszol, de egy világbajnokságon mindig jöhet egy-egy meglepetés, egy kiugró teljesítmény másoktól. A második nap 200 méteres felszíni úszásban álltam rajthoz, ahol új egyéni csúccsal az 5. helyet szereztem meg.

Ezután pedig jött a nagy úszása a váltó végén, amely ezüstérmet jelentett a magyar váltónak. Milyen volt ez a finálé?

A rákövetkező nap a 4×200-as váltó egyik főembere lehettem az előző nap mutatott teljesítményem alapján, így utolsó emberként a döntőben az utolsó 25 méteren sikerült megfognom a német válogatott utolsó emberét és második helyre behozni a csapatot.

Zárásként még két versenyszámban indult, azok hogyan sikerültek?

Az utolsó nap 800 méteren és a 4×100-as váltó tagjaként ugrottam vízbe. Ezen a napon szakadó esőben kellett úsznunk, mivel nyitott medencében versenyeztünk, a 800 méteren nem tudtam megjavítani az egyéni csúcsom, addigra már mentálisan elfáradtam és nem tudtam úgy odaállni a rajthoz, addigra már 3 hete versenyeztem lényegében és versenyformában tartottam magam. Természetesen egy váltóval teljesen más érzés rajthoz állni a többiekkel, tudva, hogy Magyarországot képviseljük. A váltóban sikerült az egyéni legjobbamat úszni, ezzel minden tőlem telhetőt megtéve az ezüstérem elnyeréséhez.

Milyen nemzetközi és magyar versenyeken tervez indulni az idén, mi a célkitűzése ezeken?

Miután hazautazok a világbajnokságról, lesz lehetőség a pihenésre, illetve szeptemberben kezdődik a következő félév az egyetemen számomra. Ebből kifolyólag idén lehet, hogy már nem állok rajthoz nemzetközi versenyen, hanem csak jövőre a következő évi világkupa sorozatban. Hazai verseny lesz még idén, hiszen ősszel rendelkezik az Országos Bajnokságot is, ahol viszont terveim szerint indulni fogok.

- Advertisement -

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Hírlevél feliratkozás

FELKAPOTTAK

Izsáki út: június 18-án műszaki, július 18-án forgalmi átadás

Ha minden a tervek szerint alakul, a nyári hónapokban végre teljesen birtokba veheti városunk a Könyves Kálmán körút és...

LEGNÉPSZERŰBB

Juliska néni egymás után kapta az ellenőrzéseket a kispiacon, volt, hogy a földre letett virágai miatt büntették

1986 óta, azaz harmincnyolc éve árusít Bóta Lászlóné Juliska néni a Petőfi Sándor utcai kispiacon, a Fűrészfogasok mellett. Az...