Papp Attila 25 éves erdélyi származású magyar szerző. Kecskeméten él a párjával. Idén nyerte el a Móricz Zsigmond irodalmi alkotói ösztöndíjat, és az első verseskötetén dolgozik; emellett álnéven LMBTQ témájú lektűr regényeket ír. Az elmúlt években komolyabban foglalkozott a lírával, de írói munkáját továbbra is meghatározza a szórakoztató irodalom.
Erről a kettősségről, a készülő kötetről és az LMBTQ zsánerirodalomról beszélgettünk Papp Attilával.
Egyre több külföldi bestsellert fordítanak le LMBTQ témában. Még a Netflixen is külön kategóriát kapott a szivárványos zászló. Hiába ilyen népszerű, a hazai irodalomban és médiában most is alulreprezentált az LMBTQ közösség. Neked miért fontos ez a téma?
Egy erdélyi kis faluban nőttem fel, ahol most is dogmák és sztereotípiák élnek a köztudatban. Sokat szorongtam a melegségem miatt. Több okból is azt éreztem, hogy kilógok. A világot jelentette volna, ha valaki odajön hozzám 14 évesen, és azt mondja, nem kell esténként félelemben imádkoznom, mert megtetszett egy fiú. Nem akarom, hogy más is átélje ezt a szorongást. Nekem ezért fontos, hogy több magyar regény szülessen a témában, ezért írok.
LMBTQ szerzőként egy egész közösséget képviselsz. Ez azzal is jár, hogy a social media oldaladon rendszeresen reflektálsz az LMBTQ közösséget érintő politikai döntésekre. Kiállsz a jogaidért és mások jogaiért. Nem érzed úgy, hogy az írói szerepkör állásfoglalásra kényszerít téged?
Inkább azt mondanám, hogy rejtőzködésre kényszerít a homofóbia és a közvélemény a zsánerirodalomról. Ez az alapvető reakcióm, viszont ezt nem engedhetem meg magamnak. Akkor kezdtem foglalkozni a politikával, amikor azt éreztem, hogy az élethez való jogomtól fosztanak meg. Azt mondják, egy ideológia a miénk, pedig csak élni akarok, szeretetben és elfogadásban. Persze online sok gyűlölködő üzenetet kapok – a legtöbbet a TikTokon – de ez nem számít. Megosztom a véleményemet a követőimmel.
Magyarországon két kiadó foglalkozik kizárólag LMBTQ irodalommal. Te tagja is vagy az egyiknek, írói álnéven. A kiadott regények jellemzően a lektűr kategóriájába esnek. Milyen a forgalma van ezeknek a könyveknek?
Egészen kicsi még a hazai piac, ahogyan látom. A kiadó évente körülbeül 500 könyvet ad el. Álnéven írok, mert a lektűr megítélése – különösen ebben a témában – nem mindig kedvező. A zsánerirodalom olvasmányos és befogadható. Építheti a hidat az LMBTQ közösség és a többség között, növelheti az elfogadást.
Az első szórakoztató regényed óta hosszú utat jártál be, két éve pedig elkezdtél verseket írni, amiket a saját neveden publikálsz. Ez két egészen más világ és más színvonal. Látszólag te is külön kezeled őket.
Szerintem nem szabad megmondani, hogy mitől lesz valami “irodalmi”. Viszont tény, hogy nagy a szakadék a szórakoztató- és a szépirodalom között. Nehezen összeegyeztethető a kettő, de a lírát ugyanolyan fontosnak tartom, mint a lektűrt. Az utóbbi lágyabban építi fel a témát, talán könnyedebb is, amíg a jó líra húsba mar, nehéz kérdésekkel dolgozik. Ahogy mondtam, az LMBTQ irodalmat inkább missziónak tekintem. A verseim ennél személyesebbek.
Nemrég ért véget a Fiatal Írók Szövetsége idei tábora, ahol én is részt vettem, mint Papp Attila, fiatal Móricz-ösztöndíjas költő. Egyszer felmerültek az álnéven írt regényeim, de a táborban szépirodalommal foglalkoztunk nagyszerű kortárs írók vezetésével. Persze egy ilyen közegben nehéz a regényeimre gondolni. Megismertem egy szerzőt, akivel válthattam néhány szót a kétségeimről és a félelmeimről. Kalapos Éva Veronika szintén zsánerszerző volt, de a legújabb regénye már Grecsó Krisztián ajánlásával jelent meg. Segített, hogy fejlődésként gondoljak az utamra.
Kik inspirálnak téged, ha szépirodalomról van szó?
Nekem Pilinszkyvel kezdődött a költészet. Ő inspirált arra, hogy verseket írjak, persze modernebb formában. A kortársak közül Grecsót, Tisza Katát, Halász Ritát és Krusovszky Dénest szeretem nagyon. Tisza Kata szintén erdélyi, és megküzdött azzal a szorongással, amit én is átéltem külhoni magyarként.
