Papp Attila 25 éves erdélyi származású magyar szerző. Kecskeméten él a párjával. Idén nyerte el a Móricz Zsigmond irodalmi alkotói ösztöndíjat, és az első verseskötetén dolgozik; emellett álnéven LMBTQ témájú lektűr regényeket ír. Az elmúlt években komolyabban foglalkozott a lírával, de írói munkáját továbbra is meghatározza a szórakoztató irodalom.
Erről a kettősségről, a készülő kötetről és az LMBTQ zsánerirodalomról beszélgettünk Papp Attilával.
Egyre több külföldi bestsellert fordítanak le LMBTQ témában. Még a Netflixen is külön kategóriát kapott a szivárványos zászló. Hiába ilyen népszerű, a hazai irodalomban és médiában most is alulreprezentált az LMBTQ közösség. Neked miért fontos ez a téma?
Egy erdélyi kis faluban nőttem fel, ahol most is dogmák és sztereotípiák élnek a köztudatban. Sokat szorongtam a melegségem miatt. Több okból is azt éreztem, hogy kilógok. A világot jelentette volna, ha valaki odajön hozzám 14 évesen, és azt mondja, nem kell esténként félelemben imádkoznom, mert megtetszett egy fiú. Nem akarom, hogy más is átélje ezt a szorongást. Nekem ezért fontos, hogy több magyar regény szülessen a témában, ezért írok.
LMBTQ szerzőként egy egész közösséget képviselsz. Ez azzal is jár, hogy a social media oldaladon rendszeresen reflektálsz az LMBTQ közösséget érintő politikai döntésekre. Kiállsz a jogaidért és mások jogaiért. Nem érzed úgy, hogy az írói szerepkör állásfoglalásra kényszerít téged?
Inkább azt mondanám, hogy rejtőzködésre kényszerít a homofóbia és a közvélemény a zsánerirodalomról. Ez az alapvető reakcióm, viszont ezt nem engedhetem meg magamnak. Akkor kezdtem foglalkozni a politikával, amikor azt éreztem, hogy az élethez való jogomtól fosztanak meg. Azt mondják, egy ideológia a miénk, pedig csak élni akarok, szeretetben és elfogadásban. Persze online sok gyűlölködő üzenetet kapok – a legtöbbet a TikTokon – de ez nem számít. Megosztom a véleményemet a követőimmel.
Magyarországon két kiadó foglalkozik kizárólag LMBTQ irodalommal. Te tagja is vagy az egyiknek, írói álnéven. A kiadott regények jellemzően a lektűr kategóriájába esnek. Milyen a forgalma van ezeknek a könyveknek?
Egészen kicsi még a hazai piac, ahogyan látom. A kiadó évente körülbeül 500 könyvet ad el. Álnéven írok, mert a lektűr megítélése – különösen ebben a témában – nem mindig kedvező. A zsánerirodalom olvasmányos és befogadható. Építheti a hidat az LMBTQ közösség és a többség között, növelheti az elfogadást.
Az első szórakoztató regényed óta hosszú utat jártál be, két éve pedig elkezdtél verseket írni, amiket a saját neveden publikálsz. Ez két egészen más világ és más színvonal. Látszólag te is külön kezeled őket.
Szerintem nem szabad megmondani, hogy mitől lesz valami “irodalmi”. Viszont tény, hogy nagy a szakadék a szórakoztató- és a szépirodalom között. Nehezen összeegyeztethető a kettő, de a lírát ugyanolyan fontosnak tartom, mint a lektűrt. Az utóbbi lágyabban építi fel a témát, talán könnyedebb is, amíg a jó líra húsba mar, nehéz kérdésekkel dolgozik. Ahogy mondtam, az LMBTQ irodalmat inkább missziónak tekintem. A verseim ennél személyesebbek.
Nemrég ért véget a Fiatal Írók Szövetsége idei tábora, ahol én is részt vettem, mint Papp Attila, fiatal Móricz-ösztöndíjas költő. Egyszer felmerültek az álnéven írt regényeim, de a táborban szépirodalommal foglalkoztunk nagyszerű kortárs írók vezetésével. Persze egy ilyen közegben nehéz a regényeimre gondolni. Megismertem egy szerzőt, akivel válthattam néhány szót a kétségeimről és a félelmeimről. Kalapos Éva Veronika szintén zsánerszerző volt, de a legújabb regénye már Grecsó Krisztián ajánlásával jelent meg. Segített, hogy fejlődésként gondoljak az utamra.
Kik inspirálnak téged, ha szépirodalomról van szó?
Nekem Pilinszkyvel kezdődött a költészet. Ő inspirált arra, hogy verseket írjak, persze modernebb formában. A kortársak közül Grecsót, Tisza Katát, Halász Ritát és Krusovszky Dénest szeretem nagyon. Tisza Kata szintén erdélyi, és megküzdött azzal a szorongással, amit én is átéltem külhoni magyarként.
De ha a lista élére kell tenni valakit, az kérdés nélkül Nádasdy Ádám. Tetszik, hogy ő is nyíltan beszél az identitásáról. Most ő is velünk volt a FISZ táborban, és földöntúli élmény volt találkozni vele. Nemrég elküldtem neki a verseimet. Most nagyon izgulok, hogy mit fog válaszolni.
Egyébként kinek szoktad elküldeni először a verseidet?
Kicsinek érzem magam ebben a világban, ezért sokat jelent, hogy van, akinek bizalommal elküldhetem a munkáimat. A Bárka líra rovat szerkesztőjének, Kiss Lászlónak nagyon sokat köszönhetek. Tanácsokkal látott el, több versem is megjelent a lapnál, és a felkérésére friss verseskötetekről írok recenziókat. Rajta kívül most Pálffy Annával, a Csillagszálló szerkesztőjével, és Orcsik Rolanddal, Faludy György-díjas költővel tartom a kapcsolatot.
A gimnázium után nem foglalkoztál egyetemi szinten szépirodalommal. Sokak szerint így nehezebb az ismeretszerzés és az érvényesülés is. Te hogyan művelődsz?
Igyekszem sokat olvasni, klasszikust és kortársakat is. Szeretem tapasztaltabb szerzőkkel felvenni a kapcsolatot. Ők általában kibővítik az olvasnivalóim listáját fontos könyvekkel. Több versíró kurzuson is részt vettem, ahol hasznos dolgokat tanultam. Petőcz András kurzusán a klasszikus stílusban kellett írnom, Závada Péter pedig magyar és külföldi szerzőket ajánlott a képzésén. Ocean Vuong és Dylan Thomas azóta is nagy kedvencek. Egyébként nemrég fejeztem be Leonard Cohen Book of Longing kötetét.
Ami az érvényesülést illeti, örülök, hogy eddig eljutottam, és ennyi írót megismerhettem. Arra sem számítottam, hogy megnyerem a Móricz Zsigmond irodalmi ösztöndíjat. Szeptemberben kezdem a második évet a kolozsvári Babes-Bolyai Egyetem pszichológia levelező tagozatán, és mellette kell majd valahogy folytatnom az első verseskötetem. Szerencsére a pszichológia kapcsolódik is hozzá.
Mit tudhatunk a készülő kötetedről?
Azt vettem észre, hogy szorongással tekintek a múltba. Nem akarom hátrahagyni, hanem meg szeretném érteni a transzgenerációs örökségem. A családi és személyes traumák feldolgozásáról fog szólni a kötetem. Távolodási kísérletek a munkacíme, és egy felnövéstörténet lesz. A lírai én verseken keresztül jut el távoli a múltból a jelenig. Össze akarom fűzni a pszichológiai tanulmányaimat a családom történetével.
Még nem érkeztem meg abba az állapotba, amiben a kötetzáró vers megszülethet, de szeretném, ha az örökségem egy megküzdött múlt lenne, és nem egy hátrahagyott múlt. Szabó T. Anna novelláskötetét idézve ez egy Szabadulógyakorlat lesz.
