Június 21-én, a nyári napforduló napján született, és tényleg elhozta a nyarat mozgássérült szülei életébe egy kicsi lány. Bogi és Cirill régóta szeretett volna gyermeket; amióta Jázmin megérkezett, a korábbiakhoz képest is sűrűek a napjaik, de minden nehézséggel bátran néznek szembe. Például már remekül belejöttek, hogyan lehet kerekesszékben ülve babakocsit tolni. Őket látogattuk meg.
Meleg és barátságos szeptemberi délelőtt, a csendes kecskeméti belvárosi utcából egy szépen felújított polgári ház udvarára lépünk. Négy család lakása nyílik innen, Németh Boglárka és Tóth Cirill otthonához rámpa vezet fel. Nyáron ide új lakó érkezett, és természetesen most minden a lassan három hónapos Jázmin körül forog. Miatta fogjuk mi is suttogóra a beszélgetést és lépünk lábujjhegyen a nappaliba. Aztán kiderül, “feloldhatjuk a néma üzemmódot”, ébren van a kislány. Édesanyja karjaiban tágra nyílt szemekkel, cukin szemlélődik és úgy tűnik, egyáltalán nem zavarja a fényképezőgép kattogása.
A negyedik lombikprogram sikerült
Cirillt tízéves korában, 1990 novemberében ütötte el egy autó Budapesten. Bogi pedig huszonnyolc volt, amikor 2009 októberében balesetet szenvedett: kocsijával egy fának rohant. Mindketten lebénultak deréktól lefelé, az orvostudomány jelenlegi állása szerint állapotuk nem javítható, gyógyítható, kerekesszékben tudnak közlekedni.
Annak ellenére, hogy ilyen drámaian alakult sorsuk, Bogiék nem törtek meg lelkileg, és aki csak kicsit is ismeri őket, jól tudja, hogy nagyon intenzív életet élnek, nem zárkóznak be, nem sajnáltatják magukat. 2010-ben találkoztak, az első randikból szerelem, összeköltözés, 2013-ban pedig házasság lett. Mindketten dolgoznak – Cirill távmunkában informatikusként és fordítóként, Bogi nyelvtanárként és tolmácsként -, imádnak kirándulni, akár hosszabb külföldi utakra is vállalkoznak, eljárnak koncertekre, moziba. Sőt, Cirill tagja a Törekvés élvonalbeli kerekesszékes kosárlabda csapatának és a magyar válogatottnak is, rendszeresen utazik a fővárosba edzésekre és meccsekre. Legnagyobb vágyuk beteljesülésére azonban idén nyárig várniuk kellett.
“A negyedik lombikprogram sikerült, de előtte volt még hat inszemináció is, azaz összesen tíz hormonkezelésen estem át. Az az érdekes, hogy épp ezt az utolsó lombikot nem mondtuk el senkinek, még a családnak sem, pedig korábban rendszeresen beszámoltunk a vizsgálatokról, eredményekről. Ez véletlenül alakult így, részben amiatt, hogy tavaly novemberben Cirill Covidos lett, így a betegség közben talán a lombik kicsit elfelejtődött. Csak Cirill apukája tudta egyedül, ő vitt a az ultrahang-vizsgálatokra. Januárban aztán már megoszthattuk mindenkivel a nagy hírt, hogy lányunk fog születni” – idézi fel Bogi.
Nem teher az éjszakai etetés
Bogi a várandósság első kétharmadában teljesen jól érezte magát, nem kínozta hányás, nem volt kívánós. Egyedül a gyomra égett néha, ennek hátterében ételérzékenység állhat, de az ilyen esetekre mindig volt otthon jégkrém.
“Állítólag a hajas babák okoznak gyomorpanaszokat, ebben lehet igazság, mert az én lányom aztán szép nagy hajjal jött világra” – mosolyodik el Bogi.
Az utolsó trimeszter már nehezebb volt, elkezdett fájni a keze, emiatt gyakran felébredt éjszaka, egy-másfél órákat tudott csak egyhuzamban aludni. Nevetve említi, hogy egy éjjel a konyhaasztalnál ülve, két télikabátra dőlve szunnyadt el.
“Sokan mondták, a szülés után milyen durva lesz az éjszakázás. De ilyen előzmények után én már tök jól bírom, hiszen összehasonlíthatatlanul jobb amiatt felkelni, hogy megetessem a babát, mint azért, mert fáj a karom. Ráadásul amióta Jázmin megszületett, ezek a fájdalmak el is múltak.”
A pocak növekedésével egyre megterhelőbb a kismamáknak közlekedni, Bogi esetében ez hatványozottan igaz lehet – gondoltuk. De erről is magától értetődő könnyedséggel beszél.
“Arra kellett nagyon figyelni, hogy ne emeljek. Ezért autóval már nem indultam el egyedül, a kerekesszéket betenni-kivenni túlzottan megerőltető lett volna. A kád helyett tusolószékben fürödtem, a szülés után is még két hétig. De jó is volt aztán végre beülni a kádba!”
Az előkészületek részeként megnézhette, a kecskeméti kórházban milyen szobába fog kerülni (biztosították számára, hogy egyedül lehet egy kétágyas kórteremben). A kórházi körülményekkel összességében teljesen elégedett volt, egyedül az okozott gondot számára, hogy a wc-nél nem volt kapaszkodó – ez egy várandós mozgássérült részére nélkülözhetetlen az átüléshez.
Az édesapa az Európa-bajnokságról repült haza a szülésre
Jázmin a kiírt dátum előtt három – a programozott császár időpontja előtt kettő – héttel jött világra, június 21-én 10 óra 19 perckor. Azaz éppen a nyári napforduló napján, a csillagászati nyár kezdetén.
“Innentől kezdve ő hozza el nekünk a nyarakat” – jelenti ki Bogi, és ahogy a szülők ránéznek kislányukra, egyértelműen látszik, hogy Jázmin napsugarassá tesz számukra minden együtt töltött pillanatot.
A nagy nap rendkívül izgalmasan alakult, már csak azért is, mert Cirill nem volt Magyarországon. Mivel még nem számítottak arra, hogy a tervezettnél jóval korábban beindul a szülés, a férj kiutazott a válogatottal a kerekesszékes kosárlabda Európa-bajnokságra, Szarajevóba. 20-án délután telefonált neki Bogi, hogy 24-48 órán belül “jön a gyerek”. Szerencsére másnap reggel 6-ra Cirill tudott repülőjegyet foglalni, és bécsi átszállással 10.45-re Budapesten volt, így mikor a babát második alkalommal vitték Bogihoz, már a boldog és büszke apuka is velük lehetett.
A császármetszés idejére az anyukát elaltatták. Mint mondta, a műtét előtt három aneszteziológus dugta össze a fejét, mi is legyen. Végül nem epidurális érzéstelenítést alkalmaztak, mert az már Bogi érzéshatára alatti, azaz nem lehetett volna tudni, hatott-e vagy sem. Így végül az altatás mellett döntöttek.
Jázmin 47 centiméteres testhosszal és 2490 grammal jött világra. Újszülöttkori sárgaság miatt még majdnem két hétig a kórházban kellett maradniuk, ezalatt a kislány kék lámpa alatt fényterápiát kapott. Bogi állandó katéteren volt, mert megerőltető lett volna számára, hogy éjszakánként felöltözzön, átüljön a kerekesszékbe és úgy menjen ki mosdóba. De végre eljött a nap, amikor már rendben voltak a baba eredményei, és a család újra együtt lehetett, immár hármasban.
Mindent meg lehet oldani
De vajon hogy boldogul egy mozgássérült házaspár egy kisbabával? Ez a kérdés biztosan mindenkinek eszébe jut.
“Nem aggódtunk ezek miatt, mindent meg lehet oldani. Amit nem, ahhoz pedig szerencsére tudunk segítséget kérni” – hangzik a válasz. A nagyszülőkre bátran támaszkodhatnak, ők jönnek, amikor csak kérik, de igyekeznek továbbra is olyan önállóak lenni, mint eddig.
A kórházból való hazaköltözés utáni napon már piacra mentek Bogi húgával és két gyermekével, akik persze körberajongták az unokatesót. Ahogy évek óta mindig, tevékenyen részt vettek az augusztusi kecskeméti Jazzfőváros fesztivál szervezésében is, nyelvtudásuknak köszönhetően a külföldi vendégekkel való kapcsolattartásban jelentettek nagy segítséget.
“Persze hozzá kellett szokni ehhez az új élethelyzethez, de szerintem elég gyorsan sikerült. Kerekesszékben azért sok tevékenység több időt igényel, és jobban kell figyelnünk egymásra. Hiszen mi például nem tudunk csak úgy kiugrani a kádból, ha sír a gyerek, ehhez a másiknak ott kell lennie. Most már mindketten digitális naptárat vezetünk, látjuk, kinek milyen munkája, programja van, így össze tudjuk hangolni a napunkat, teendőinket” – folytatja Cirill.
A házaspár – immár babával – volt esküvőn is, és egy orvosi vizsgálat miatt Ausztriába is elmentek – Jázmin ugyanis farfekvéses volt, és mielőbb meg kellett nézni, nem deformálódott-e a csípője (szerencsére minden rendben).
A kislány egyre többet alszik, éjszakánként akár már öt órát, így szülei is kezdik kipihenni a kezdeti fáradtságot. A séták nagy kihívás elé állítják őket.
“Megvan a technikája. Egyik kézzel hajtom magamat, másik kézzel fogom a babakocsit. Ha kicsit ellentartok, akkor tudunk egyenesen haladni. Vannak fix útvonalak, amelyeken már kitapasztaltuk, lehetséges-e számunkra a közlekedés, vagy merre muszáj kerülnünk, például mert rossz a járda minősége, tele van bukkanóval, vagy a közepén ott egy villanyoszlop. Az akadályok miatt viszonylag sok helyen le kell mennünk az úttestre. Mivel alacsonyan ülünk a kerekesszékben, a babakocsi mögül nem látunk ki, csak ha kicsit oldalra hajolunk. Ha emelkedőhöz érünk, akkor váltott kézzel tudjuk megtartani a lendületet” – magyarázza Cirill.
“Amikor először mentem sétálni babakocsival, másnap alig éreztem a karomat. Most már sima ügy, megfigyeltem, Cirill hogy csinálja” – nevet Bogi.
A gépkocsiba való beülés szintén összetett és időigényes feladat. Először beültetik Jázmint a babaülésbe, majd beteszik a csomagtartóba a babakocsit. Bogi a kapaszkodó segítségével beül a kormány mögé, majd Cirill berakja felesége kerekesszékét, beül hátra a gyermek mellé és végül behúzza a saját székét. Nem csoda hát, hogy kétszer meggondolják, elinduljanak-e valahova.
A pár hónapos baba mellett Bogi újra fogad tanítványokat, angol, olasz és spanyol nyelveket oktat, emellett fordít is. Azt mondja, mivel fogyatékossági támogatást kap, a GYES már nem jár, ezt felháborítónak tartja. Volt kata-s vállalkozóként a nyár neki is a kényszerű újratervezéssel telt, augusztusban újra beindította vállalkozását egy másik adózási formában.
Jázmin közben fészkelődik, a kis panaszos babahangokat hamarosan hangos sírás váltja fel. Pocak tele, pelus tiszta – egyértelműnek tűnik, hogy az alvásnak van itt az ideje, mi sem zavarunk hát tovább.
