A társadalombiztosítási rendszerből az elmúlt másfél évben két és félszeresére ugrott a kiesettek száma.
Október közepén mintegy 141 ezer olyan adós volt, akinek azért érvénytelenítették a taj-számát, mert hat hónapnál régebben tartozott az egészségügyi szolgáltatási járulékával – közölte a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK). Tavaly márciusban Tállai András államtitkár azt mondta erről a körről, hogy 55 ezren vannak. Nekik az állami rendszerben az orvosi ellátásért és a gyógyszerért is teljes árat kell fizetni.
Az egyes beavatkozások tarifái szolgáltatónként eltérhetnek. Az egyik nagy centrum kórház vezetője elmondta, hogy „előfordul, ha nem is túl gyakran, főként a toxikológián, hogy biztosítás nélküli (barna tajos) páciens érkezik”.
Egy fővárosi szakrendelő vezetője szerint az ő pácienseikről már a regisztrációs pultnál kiderül, ha nincs érvényes taj-számuk. Ebben az esetben erről szóbeli és írásos tájékoztatást is adnak nekik arról, hogy fizetniük kell a vizsgálatokért. Az önkormányzatok adhatnak ki „szegénységi bizonyítványt”, amellyel igénybe vehető az egészségügy.
„Több olyan is van, akit „napi bejelentéssel” foglalkoztat sokéve a munkaadója. (Az alkalmi foglalkoztatás nem jogosít egészségbiztosításra. Az érintettek a megélhetésüket féltve nem reklamálnak, viszont nem keresnek annyit, hogy egyéni biztosítást kössenek.) Őket is ingyen megvizsgálja, de támogatott gyógyszerre már egyikük sem jogosult. – Ez elég nagy baj, ha valaki cukorbetegség vagy magas vérnyomás miatt állandó gyógyszerre, netán daganatos betegségével rákterápiára szorulna – mondta egy Délnyugat-Magyarországon praktizáló orvos.
Egy 2020 júliusától hatályos törvénymódosítás nyomán a hat hónapot meghaladó egészségügyi járuléktartozás esetén automatikusan érvénytelenné válik a taj-szám.
Az érintetteknek maximum 750 ezer forintot kell fizetniük, ha ennél többe kerül az ilyen ellátás, akkor a különbözetet az állam állja. Visszakerülni a rendszerbe csak úgy lehet, ha valaki rendezi az adósságát, de a díjtartozás ideje alatt igénybe vett szolgáltatásokért így is ki kell fizetni a piaci térítési díjat.
via Népszava