fbpx
20.9 C
Kecskemét
2024. március 29., péntek

FRISS HÍREK

Orbán már a háború előtt látta Putyinon, hogy baj van

- Advertisement -

Kedden Berlinben, a Cicero közéleti folyóirat és a Berliner Zeitung című napilap rendezvényén volt vendég Orbán Viktor, ahol azzal kezdte beszédét, hogy milyen benyomásai voltak a februári moszkvai látogatásán.

„Meg is kérdeztem az oroszok elnökét, hogy mit gondol az ukrán hadseregről. Azt mondta, hogy az ukrán hadsereg, az egy nagyon erős hadsereg” – mondta a miniszterelnök. A berlini beszélgetést a 444 vette fel.

Putyin azt mondta, az ukrán hadsereg egy „jól felszerelt hadsereg, amerikaiak és britek által kiképezve”. Orbán azzal folytatta, hogy Putyin úgy fogalmazott neki, hogy „az ukránok információt kapnak az amerikaiaktól. És az az ország egy nagyon erős ország. És világossá tette, hogy ő mindent meg fog tenni, hogy ez az ország sose csatlakozzon a NATO-hoz.”

„Láttam, hogy elszállt. Nem mondta, hogy háború lesz, nem mondta, hogy támadni fog, de láttam, hogy baj van” – folytatta a miniszterelnök. Ezután ő elment a NATO-hoz, itt jelentette, hogy „baj van. Mert az idő nem a mi oldalunkon van, hanem az oroszokén”.

„Aztán amikor ez 24-én megtörtént, csak annyit mondtam, hogy az történt, amire számítottunk” – mondta az orosz-ukrán háború kitöréséről.

Hasonló cikkünk:  Vége lesz-e Putyin háborújának Ukrajnában?

Orbán arról is beszélt, hogy szerinte a nemzetközi vita túlságosan Putyinra koncentrál, de őt Putyin egyáltalán nem érdekli, „Magyarország és Európa érdekel, az, hogy mi a háború következménye ránk nézve”.  A magyar kormány azt gondolja a háborúról, amit az EU mond: ez egy agresszió, hiszen Oroszország megsértette a nemzetközi jogot.

Orbán beszélt emellett még arról is, hogy például „Biden túl messzire ment, Trump a béke reménye”. 

via Telex

- Advertisement -

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Hírlevél feliratkozás

FELKAPOTTAK

Bemutatták a Szövetség a Hírös Városért Egyesület polgármesterjelöltjét és az egyéni indulókat

Hivatalosan is bemutatta – egy választókerület kivételével, ahol még tárgyalások folynak – a Szövetség a Hírös Városért Egyesület a...

LEGNÉPSZERŰBB

Juliska néni egymás után kapta az ellenőrzéseket a kispiacon, volt, hogy a földre letett virágai miatt büntették

1986 óta, azaz harmincnyolc éve árusít Bóta Lászlóné Juliska néni a Petőfi Sándor utcai kispiacon, a Fűrészfogasok mellett. Az...