fbpx
4.5 C
Kecskemét
2024. április 19., péntek

FRISS HÍREK

Petőfi kiállítás nyílt a Cifrapalotában

- Advertisement -

A kiállítás a Petőfi költészete a kortárs képző- és iparművészetben címet kapta. 350 alkotással és sorozattal pályáztak a hazai és a határon túli magyar alkotók a kecskeméti múzeum felhívására – mondta el Gyergyádesz László, a múzeum osztályvezetője, a kiállítás kurátora.

A kiállításon végül 113 alkotó 123 műve kapott helyet, amely katalógusban is megjelenik. A tárlat hangsúlyozottan tartalmi alapú, ugyanis a Petőfi Sándor arcképét megjelenítő művekkel szemben ma is aránytalanul kevés a művészetének tartalmi oldalával, gondolataival, költői képeivel foglalkozó alkotás – emelte ki a művészettörténész.

A szerelem, a boldogság keresése, a hősi halál, a nemzet, a személyes szabadság, a költő feladatai, a vátesz felelőssége, a családi idill utáni vágy, a jók és a gonoszok harca, a népmesei hagyományok, a szülőföld vagy éppen az emberiség gondjai Petőfi költészetének tartalmi elemeiben – ezekkel a motívumokkal ösztönözték a kortárs művészeti élet legjobbjait, hogy mélyedjenek el, és jelenítsék meg képző- és iparművészeti alkotásokban, teret adva a szubjektív értelmezéseknek, korunk vizuális nyelvezetének is.

Hasonló cikkünk:  A kecskeméti Mercedes-gyárban robotot tesztelnek az alacsony képzettséget igénylő feladatokhoz

Damó István grafikusművész és Lisányi Endre képzőművész vehette át Kecskemét város díját, Székely Móri Márta festőművész, Pittmann Zsófi és A. Varga Imre képzőművészek a zsűri “Minek nevezzelek?”-díját kapták.

Január végén tervezik megjelentetni a kiállítás katalógusát és a tárlat virtuális változatát is a művészek műleírásaival, versrészletekkel. A kiállítás 2023. június 4-ig, csütörtöktől vasárnapig 10 és 17 óra között látogatható, kivéve december 19-e és január 30-a között, amikor a Cifrapalota zárva tart.

via tudas.hu

- Advertisement -

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Hírlevél feliratkozás

FELKAPOTTAK

Árurakodásra kért két parkolónyi várakozóhelyet a húsbolt, vita kerekedett belőle

A Rákóczi út nagykörút felőli sarkán lévő húsbolt kérelemmel fordult az önkormányzathoz, hogy az üzlet előtti parkolósávban az első...

LEGNÉPSZERŰBB

Juliska néni egymás után kapta az ellenőrzéseket a kispiacon, volt, hogy a földre letett virágai miatt büntették

1986 óta, azaz harmincnyolc éve árusít Bóta Lászlóné Juliska néni a Petőfi Sándor utcai kispiacon, a Fűrészfogasok mellett. Az...