Magam révén borzasztóan kicsi szeletét látom a magyar egészségügynek. Soha nem is éjszakáztam kórházban. Csak amikor kisfiam mellett voltam. Nem is látogatok gyakran orvosokat. Szerencsére. Gyógyszert is csak néhány évig szedtem. Életmódváltással, diétával és rengeteg sporttal lefogytam, elhagyhattam a bogyókat. De pont a fogyás miatt vált most szükségesség egy beavatkozás. Egy helyreállító műtét, mert a bőrön nem alkalmazkodott tökéletesen. Arra gondoltam, hogy megpróbálom állami finanszírozással a műtétet. Itt kezdődött a kálváriám. Még csak a folyamat elején járok, máris annyi „élményem” van. Vajon mi lesz később?
Vigyázz, kész, rajt!
Háziorvosom kerestem fel először, miután olvasgattam a feltételekről, lehetőségekről. Éppen nem a legjobbkor mentem. Egyedül volt, asszisztens nélkül. Jöjjek később, most esélytelen, hogy súlyadatokat nézegessen rólam a nem túl hosszú betegtörténetemben. De vajon talál-e bármit is? Vajon mikor mértek le, mikor kellett bediktálnom a súlyomat? Mi van, ha nem találnak semmit? Rémlett, hogy korábban, amikor alkalmazott voltam, alkalmassági vizsgálaton megkérdezték a súlyomat. Megkerestem korábbi munkahelyem jelenlegi vezetőjét, hogy megvannak-e még a papírjaim. Sajnos a részleteket nem őrzik, csak magát azt az igazolást, hogy alkalmas voltam a munkavégzésre. Egyelőre tehát semmi. Éppen hétvége jött, néhány napig tehát parázhattam. A jelenlegi súlyom kevés lesz ahhoz, hogy bebizonyítsam, honnan indultam. Persze én tudtam, és azt is, hogy a jogszabályi feltételeknek bőven megfelelek, lefogytam annyit.
Eljött a következő hét, ismét háziorvos. Az asszisztens talált is egy súlyadatot. Nem a legmagasabbat, amiről indultam, de gyors számolással megtudtam, hogy még ez is megfelel, még így is állnak rám a feltételek. Ki is állította az orvosom az igazolást. Ennyiről ennyire, és miután megnézte a bőrömet, le is írta, hogy indokoltnak tűnik a beavatkozás. Igen ám, de hogyan tovább? A háziorvos elmondta, hogy még sosem intézett ilyet, és arra már tényleg nincs ideje, hogy erről olvasgasson. Ha megtudom, hol és ki végezhet ilyen műtétet, illetve ki az aki az indokoltságot eldöntheti, akkor ő szívesen ad beutalót. Ekkor kerestem meg a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelőt (NEAK). Leánykori nevén a TB-t.
Beszélgetés az állammal
A NEAK-tól válaszolt is egy osztályvezető. Törvényi helyek voltak a levélben, az általam már ismert feltételek. A levél végén az, hogy a háziorvos a megfelelő szakemberhez irányítson beutalóval. Csatolva egy lista, amiből ki tudom választani, hogy az állam melyik intézményekkel szerződött ilyen műtétekre. Ezzel a levéllel mentem vissza a háziorvoshoz.
Újra a háziorvosnál, kicsit okosabban. Mondom, hogy van levél, tessék elolvasni. Most éppen nincsen áram a városrészben, a rendelő is számítógép nélkül, nem tudnak levelet fogadni és olvasni, majd küldjem el, jöjjek visssza holnap. Visszamentem. Addigra már elküldtem a levelet, a háziorvos meg is nyitja a csatolt listát. Amin az összes kórház összes osztyála és azok kódjai vannak felsorolva. Ránézésre is használhatatlan. Kérdezi a háziorvos -olvasva a levelet-, hogy tudom-e ki a megfelelő szakorvos. Sebész lenne? Oda nem kell beutaló? Altatóorvos? Belgyógyász? Vajon kire gondol a költő (na jó, a NEAK osztályvezetője)? Tudjam meg, mert így nem tudja hova irányítson. Még aznap csörgetem a helyi sebészetet. Már túl késő, ilyenkor nem tudnak segíteni. Volt vagy délután két óra. Reggel csörögjek. Csörgök is, nem veszik fel. Újra, de akkor sem és még sokadszorra sem. Közben újabb levelet írok a NEAK-nak, hogy segítsenek már ki engem és a háziorvost, mit értsünk a megfelelő szakember kifejezésen. Ki ő? Jön is a levél, hogy természetesen szerződött intézmény plasztikai sebésze. Majd írják, hogy újra elküldik a listát. De szerencsére ez már a helyes lista volt. Csak néhány kórház és azok plasztikai sebészeti osztályai, telefonokkal. Tehát korábban rossz listát küldtek, de ezt laikusként is meg tudtam akkor állapítani. Ha jól emlékszem, talán 6-8 kórház volt itt felsorolva Pécstől Szegeden át Budapestig. Egy fővárosit választottam ki, találomra. Vagyis amelynek a nevét már sokszor hallottam. Csörgök is. Felveszik. Ha időpontot akarok, akkor a kollégát hívjam ezen és ezen a melléken. Hívom. Igen, jó helyen járok. Mondjam a TAJ számot. Mivel ez éppen nem volt nálam, kértem kis időt, amíg előveszem a tárcámból. Inkább csörögjek később, mert dolga van. Megkapom, hogy TAJ nélkül még csak a telefont se vegyem magamhoz, mert egészségügyi intézményben ezzel azonosítanak mindenkit. Elnézést, tapasztalatlan vagyok, bár ezt azért tudom, de nem gondoltam, hogy azonnal kell a TAJ számon. Ezen a melléken visszahívhatom, felveszi, megígéri. Pontosan fél perc múlva már hívom is. Más veszi fel. Rossz számot kértem. Mondom nem, a kollága adta meg a számot. Igen, de rosszul, az nem az ő melléke. Akkor most hívom azt, amit frissen kaptam. Ezen a korábbi hölgy veszi fel.
Beszélgetés a kórházzal
Úgye, hogy felvettem? Megígértem – kezdi a beszélgetést. Jaj, istenem, már fél órája gépelem ezt a zárójelentést, de mindig mást kell közben intéznem. Kiugrok az ablakon, komolyan mondom. De ne vegye ám magára, de tényleg bolondok háza van – folytatta az amúgy kedves hangú és modorú nő. Gondolom asszisztens. Na, akkor mi is a TAJ száma? Bediktálom, hallom bepötyögi. Majd kérdez. Neve? Hol született? Anyja neve? Akkor most mégsem használható azonosításra a TAJ? Még a nevem is úgy kell megkérdezni, miután bemondtam a számot? De megyünk tovább. Melyik orvoshoz adjon időpontot? Mondom, mindegy, aki hamarabb tud fogadni. Nem úgy megy az. Ő nem mondhat orvost, tilos ajánlani. Kérem, hogy ne ajánljon, csak írjon be valahova és közölje a nevet és az időpontot. Ez nem így működik. Nézzem meg a honlapon az orvosokat és válasszak egyet. Rendben, akkor majd később telefonálok. Nézem a honlapot, látok is 5-6 orvost, biztosan bármelyik jó, de azért felírom az összes nevet, mondván, hogy majd én mondom akkor a nevet, a hölgy pedig mondja az időpontot. Aztán vagy megfelel, vagy nézzük a következőt.
Újra csörgök, most nem sikerül azonnal beszélni. Talán a negyedik próbálkozásra. Már megismeri a hangom, kérdi is, melyik orvos legyen. Mondom a nevet. Ácsi, nem úgy megy ez, ilyen műtétet nem végez itt mindenki. Elnézést, honnan tudhatnám? Tőlem kérdezik, melyik orvos legyen, a honlapon csak nevet és beosztást látok, illetve azt, hogy mindegyik a plasztikai sebészeten dolgozik. Nekem miből kellene tudnom, melyik lesz az én orvosom? Akit mondok, az pont nem jó. Még jó, hogy felírtam a többit is, mondom a következőt. Rendben, valami rémlik, de megkérdezi rögtön, ő végzi-e a műtétet, amelyre vállalkozom. Igen, végzi. Pipa. De várjak, mert ehhez az orvoshoz nem adhat mindenki időpontot, megkérdezi, hogy ő adhat-e. Hűha, micsoda hierarchia. Jön vissza, igen adhat. Tegyem magam szabaddá hétfőre, mert utána már csak januárban van időpont. Jó a hétfő, köszönöm. Na, milyen gyorsan van időpont, még örültem is.
Beszélgetés orvossal, asszisztenssel
Csütörtökön egyeztettem az időpontot a pesti orvoshoz. Izgatott voltam egész hétvégén, vajon megfelelek-e a feltételeknek. Vigyáztam az étkezésre, nehogy kicsússzak a feltételekből, ha mérlegelés lesz, és nem elég az orvosi igazolás. Vajon megkapom az állami támogatású műtétet? Hétfőn időben érkezem, jóval előtte, biztos ami biztos. Nincs hosszú sor. Szólítják a várakozókat. Nézem az órát. Francba, csúszás van, ezeknek a betegeknek már rég otthon kellene lenniük. Már eljött az én időpontom, de még mindig az egy órával korábbani várakozókat szólítják. Csúszunk egy órát. Néha kijön egy hölgy, listáról olvas pár nevet, itt vannak-e. Megszólítani nem lehet, elég morcos. A harmadik kijövetelnél, amikor a nevem még mindig nem olvasta, vállalva minden kockázatot, odalépek és mondom a nevem. Nem vagyok a listán. Ki és mikor adott időpontot? Fogalmam nincs ki volt az a hölgy, de mondom, hogy már az is egy procedúra volt, azt hittem végül felírta a nevem. Hát nem. Akkor majd most. Mi a TAJ számom? Bocsánat, a zsebemben van, mindjárt. Ekkor mutat az ajtóra, amin ott a felirat, hogy legyen előkészítve a kártya. Bocsánat. Mondhatnám azonnal, hogy én pedig kérem, hogy tartsák be az időpontot, és ha az le van egyeztetve, akkor legyek is a listán, de teljesen felesleges lett volna. Az ügyemet nem segítette volna. Innen még vagy 20 percet vártam mire szólítottak.
Már bent állok az orvos előtt, kezdem a problémám. Ne is folytassam, ő nem végez ilyen műtétet. Remek. Kb. egy órán át túráztattak ezzel, mire rá is bólintottak, hogy ez az orvos jó lesz, kaphatok is hozzá időpontot. Akkor most mi lesz? A kolléga csinál ilyen műtétet, de ő vagy van vagy nincs, nézzem meg a folyosó végi rendelőben. Az persze zárva. Közben jön és megy az asszisztens, kérdezem várjak-e vagy netán már otthon pihen az orvos. Nem tudja, a másik orvos mindjárt felhívja. Közben a hölgy megitta a teáját, beszélgetett pár várakozóval, szájbarágósan, de magyarul, lassabban, picit hangosabban magyarázza az ázsiai betegnek, hogy várakozzon tovább, majd jön valaki, aki megnézi. Én újra megkérdezem, mi lesz, érdemes-e várnom. Bemegy a folyosó végi rendelőbe, közben barátságosan meglapogatja a vállam, mikor mondom kérdésére, hogy sokat fogytam, van is igazolásom. Az már nagyon jó – mondja. Be is hívott a rendelőbe, ahol ott volt az orvos. Már nézi is a naptárt, pedig azt gondoltam, hogy a bőrőmet veszi szemügyre és meghozza a döntést. Miután magánban már túlvagyok egy ilyen felmérésen, tudom, hogy ez kb. 1 perc lett volna. De nem, most már nem ér rá. Újabb időpontot tud adni január közepére. Műtét, ha alkalmas vagyok, jövő ősszel – teszi hozzá azonnal.
Lesz folytatás
Elég drága ahhoz a benzin, hogy megjárjam Budapestet egy időpontért. Ezért elég dühös voltam. Azon már meg sem lepődtem, hogy egy műtétre egy évet kell várni. Úgy vélem, hogy kálváriám még nem ért véget. De már most is bőven kaptam annyi ingert, hogy elmenjen a kedvem az állami egészségügytől. De tényleg úgy gondoltam, hogy én már bőven többet fizettem be a kasszába, mint amennyit kivettem belőle, itt lenne az ideje, hogy felhasználjak valamennyit belőle. Főleg, hogy az életmódváltásom preventív jellegű is, aminek folyton hangsúlyozzák a fontosságát. Még nem adtam azért fel. És azt hiszem lesz a cikknek folytatása.
Gunity Gábor főszerkesztő
