100 lopott fa ügyében tett feljelentést ismeretlen tettesek ellen a rendőrségen Kiskunhalas polgármestere. Eddig 7 millió forint kárt okoztak a tolvajok, akik engedély nélkül vágták ki és vitték el a közterületeken lévő fákat Kiskunhalason. A legtöbb eset a Sáros és Polgár utca mögött, a Dong-ér völgyi út melletti csatorna zöldterületén történt.
86 darab szil, fűz és nyárfát vágtak ki illegálisan a zöldterületen, az Erzsébet királyné tér erdős részéről 13 darab, míg a Határ úti lőtérről két darab akácfát vittek el, ám a valós szám ennél is magasabb lehet.
Greguss Viktor városi főkertész elmondta, hogy „a legtöbb helyen kézi fűrésszel és baltával esetek neki a fáknak, sok helyen teljes facsoportok tűntek el, amit azóta feltehetően eltüzeltek.” Több helyen látható, hogy a fatolvajok rendszeresen visszajárnak – tette hozzá.


