26 C
Kecskemét
2025. július 16., szerda

FRISS HÍREK

Orbán: folytatni kell a hadiipari fejlesztéseket

- Advertisement -

„A veszélyek korába lépve, az ukrajnai háború idején látszik, hogy jó döntés volt a magyar hadiipar fejlesztési programjának elindítása” – mondta Orbán Viktor miniszterelnök azon a találkozón, ahol Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszterrel együtt fogadta Armin Pappergert, a német Rheinmetall hadi- és járműipari nagyvállalat vezérigazgatóját.

A csütörtöki megbeszélésen Orbán azt is elmondta, Magyarország megvédése a legfontosabb cél, ezért a magyar honvédség és a hadiipar fejlesztése a válság ellenére sem lassulhat. Hozzátette, az együttműködés a Rheinmetallal zavartalanul folytatódik.

A Rheinmetall AG és a 4iG Nyrt. tavaly alapított közös informatikai vállalatot, Armin Papperger a 4iG tanácsadó testületébe is bekerült. Azt pedig decemberben jelentették be, hogy a német hadiipari óriás Palkovics Lászlóékkal közösen épít lőszergyárat Várpalotán.

via HVG

- Advertisement -

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Hírlevél feliratkozás

FELKAPOTTAK

Jó pár kecskemétit találtunk a Harcosok Klubja tagjai között – de kik is ők?

Többek között Fidesz-KDNP-s képviselők és rokonaik, önkormányzati munkatársak, tanárok, egészségügyi dolgozók, állami és önkormányzati cégnél dolgozók és sokkal kisebb...

LEGNÉPSZERŰBB

Juliska néni egymás után kapta az ellenőrzéseket a kispiacon, volt, hogy a földre letett virágai miatt büntették

1986 óta, azaz harmincnyolc éve árusít Bóta Lászlóné Juliska néni a Petőfi Sándor utcai kispiacon, a Fűrészfogasok mellett. Az...