fbpx
16.9 C
Kecskemét
2024. március 29., péntek

FRISS HÍREK

Vitézy szerint Lázár akadályozza a magyar vasútfejlesztést

- Advertisement -

Aki Kecskemétről vonattal Budapestre utazik, végállomásként a Nyugati pályaudvarra érkezik. Így nekünk kecskemétieknek sem mindegy milyen környezet vár minket az állomáson, illetve a fővárosban milyen tömegközlekedési eszközökkel tudunk eljutni az uticélunkhoz.

A Nyugati pályaudvar megújítására kiírt pályázat eredményét egy éve hirdették ki, azonban a kormányzat visszalépett és lemondott a projektre érkezett uniós pénzről is. Bővült volna a pályaudvar kapacitása, megújult volna a tőle északra található rozsdaövezet, és eltűnt volna többek közt a Nyugati téri felüljáró is a fejlesztésnek köszönhetően. Úgy alakították volna át a pályaudvart, hogy hosszabb távon a Délit és a Nyugatit összekötő vasúti alagutat is megépíthessék.

A korábbi közlekedési államtitkár, Vitézy Dávid Facebookon írt arról, hogy a kormány „mesterséges főváros-vidék szembeállítás” mentén mondott le a projektről. Lázár János építésügyi miniszter a a Mandinernek adott interjút, amiben elmondta:

„Támogatja az értelmes budapesti fejlesztéseket, az olyan presztízstervek, mint a már említett Duna-alagút, a dolgok felháborítóan nagy félreértése, amikor másnak az a problémája az országban, hogy miként jusson el a lakhelyétől harminc kilométerre lévő kórházba, iskolába vagy járási központba. Nem szabad hagyni, hogy az amúgy is fejlett Budapest a vidék rovására fejlődjön, a vidékiek pedig másod-, harmad- vagy negyed­osztályú polgárok legyenek a saját hazájukban.”

Vitézy szerint ilyen gondolkodásmóddal nem lehet eredményesen fejleszteni a vasúti hálózatot.

Hasonló cikkünk:  Nem nyíltak ki az ajtók: megtréfálta a technika a 4-es busz utasait

„Érdekes módon az autópályák kapcsán ezt minden döntéshozó érti is: senki nem gondolná, hogy az M0 déli hídja a csepelieknek épült anno, csak azért, mert történetesen ott van – mindenki tudja, hogy Kelet- és Nyugat-Magyarország közötti legfontosabb közúti kapcsolat ez. Ugyanez a helyzet vasúton is Magyarország és a vasúti hálózat történetének és szerkezetének köszönhetően: bár a konkrét példánál maradva a Nyugati pályaudvar tényszerűen Budapesten van, kapacitásának bővítése legkevésbé sem csak a budapestiek ügye – a miskolci InterCityn vagy a monori zónázón többnyire nem fővárosi utasok ülnek.”

Aki akadályozza „az ország legforgalmasabb, mégis kapacitáshiánnyal küzdő és végletesen lerobbant infrastruktúrájú központi pályaudvarának fejlesztését”, az nem „a fővárossal szemben kedvez a vidéknek, hanem csak általánosságban a magyar vasúti közlekedés fejlődését hátráltatja” – véli Vitézy.

Karácsony Gergely főpolgármester bejelentésére, miszerint a főváros így is el fogja bontani a Nyugati téri felüljárót, mert ez ad lehetőséget arra, hogy a jövőben újra villamosok járjanak a Bajcsy-Zsilkinszky úton, Vitézy azt írta: „ez fontos részeredmény és pozitívum”.

via 444.hu

- Advertisement -

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Hírlevél feliratkozás

FELKAPOTTAK

Bemutatták a Szövetség a Hírös Városért Egyesület polgármesterjelöltjét és az egyéni indulókat

Hivatalosan is bemutatta – egy választókerület kivételével, ahol még tárgyalások folynak – a Szövetség a Hírös Városért Egyesület a...

LEGNÉPSZERŰBB

Juliska néni egymás után kapta az ellenőrzéseket a kispiacon, volt, hogy a földre letett virágai miatt büntették

1986 óta, azaz harmincnyolc éve árusít Bóta Lászlóné Juliska néni a Petőfi Sándor utcai kispiacon, a Fűrészfogasok mellett. Az...