fbpx
12.3 C
Kecskemét
2024. április 20., szombat

FRISS HÍREK

Az államkincstár és a minisztérium visszavonta követelését a nagycsaládos autóvásárlók ügyében

- Advertisement -

A Magyar Államkincstár (MÁK) néhány hónapja jogtalanul visszakövetelte a három- vagy többgyerekes családok egy részétől az autóvásárlásra adott, akár 2,5 millió forint vissza nem térítendő támogatást. A felszólításokban azzal érveltek, hogy az érintettek megszegték a pályázat egyik feltételét, amikor kérelmükben úgy nyilatkoztak, hogy nincs köztartozásuk. Egy utólagos vizsgálat során kiderült, hogy a 28 ezer igénylő közül 65-en tartoztak az államnak, vagy egy önkormányzatnak amikor pénzt kaptak autóra.

A családok egy része időközben rendezte a sokszor csak pár ezer forintos tartozását, de őket sem kímélték, és külön megtiltották, hogy a részben állami pénzből vásárolt autó eladásából fizessék vissza a támogatást. A legtöbb esetben az érintettek nem tudtak a korábbi tartozásukról, és nem is akarták eltitkolni azt. Ennek ellenére a méltányossági kérelmeket visszadobta az államkincstár.

A követeléstől csak akkor álltak el, ha könyvelési hiba miatt szerepelt köztartozás egy pályázó nevén. Egyéb megoldásként közigazgatási pert indíthattak vagy részletfizetést kérhettek az érintettek, de ez utóbbi azzal jár, hogy végül nem 2,5 hanem 3 millió forintot kell törleszteniük a kamatok miatt.

Hasonló cikkünk:  Esti mesék lázadó lányoknak: Minden, csak nem öncélú

Április közepén fordulat következett be, ugyanis az államkincstár többeknek új levelet küldött, amelyben visszavonták a támogatás visszaköveteléséről szóló határozatot. A mostani döntés indoklásában arra a 2021. szeptemberi kormányrendelet-módosításra hivatkoztak, amit korábban következetesen félreértelmezett a kincstár, ám a változásban szerepet játszhat egy pontosan meg nem nevezett bírósági ítélet is. Ez valószínűleg a Győri Törvényszék március 9-i döntése lehet, amelyben a Dr. Horváth Péter ügyvéd által képviselt nagycsaládos autóvásárló ügyében elkaszálták az államkincstárt.

Az ítéletben szereplő jogszabályértelmezés alapján változtatta meg a kincstárt felügyelő Kulturális és Innovációs minisztérium korábbi álláspontját. Elismerte, hogy nem kérhették volna vissza azonnal a korábbi köztartozásokra hivatkozva a pénzt. Előzőleg fel kellett volna szólítani az érintetteket, hogy 14 napon belül rendezzék a köztartozásukat, mert csak így tarthatják meg a támogatásból származó milliókat. Csakhogy ezt sok esetben elmulasztották.

via Telex

- Advertisement -

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Hírlevél feliratkozás

FELKAPOTTAK

Izsáki út: június 18-án műszaki, július 18-án forgalmi átadás

Ha minden a tervek szerint alakul, a nyári hónapokban végre teljesen birtokba veheti városunk a Könyves Kálmán körút és...

LEGNÉPSZERŰBB

Juliska néni egymás után kapta az ellenőrzéseket a kispiacon, volt, hogy a földre letett virágai miatt büntették

1986 óta, azaz harmincnyolc éve árusít Bóta Lászlóné Juliska néni a Petőfi Sándor utcai kispiacon, a Fűrészfogasok mellett. Az...