fbpx
8 C
Kecskemét
2024. április 18., csütörtök

FRISS HÍREK

EU – Magyarország: 8-26

- Advertisement -

Ha nemzetközi összehasonlításra adjunk a fejünket, akkor célszerű az Eurostat adataira támaszkodni, ugyanis az eltérő módszertan miatt a KSH valamivel alacsonyabb számokat szokott közölni. A 444.hu is így tett, és ezek szerint minimálisan csökken a magyarországi infláció, januárban 26,2 százalékos volt, februárban 25,8, márciusban pedig 25,6.

Az Európai Unió ehhez képest januárban 10 százalékon állt, mostanra pedig 8,3 százaléknál tart. Minden országot figyelembe véve 11,5 százalék volt a csúcs tavaly októberben. Magyarország mögött közép-kelet-európai államok vannak, jelentősen lemaradva. A márciusi infláció Lettországban 17,2, Csehországban 16,5, Észtországban 15,6 százalék. Rajtunk kívül csak Szlovákia lépte át korábban a 20 százalékot, de már ők is 15 alatt vannak.

Orbán Viktor miniszterelnök szerint áprilisban általánosabban érezhető lesz az infláció csökkenése, május-júniusban pedig „határozott esésre” számít – mondta a Kossuth rádióban. Arról is beszélt még márciusban, hogy az orosz-szankciók visszavonása azonnal hatással lenne az inflációra, legalább a felére esne vissza, és utána meredeken zuhanna 2-3 százalék köré. Arról nem beszélt, hogy a magyar infláció hónapokkal a háború és a szankciók előtt közelítette a 10 százalékot, és később minden európai országot lehagyott.

Hasonló cikkünk:  A kormány az EU soros elnökeként dolgozni fog az Egyesült Arab Emírségekkel való szorosabb kapcsolatokért

Az élelmiszereket vizsgálva látszik, mennyire rossz a magyar helyzet – márciusban 45 százalékkal voltak magasabbak az élelmiszerárak, mint egy évvel korábban. A második helyezett Szlovákiában ez 29 százalék. Az 50 százalékos decemberi csúcshoz képest már jobban állunk, de az EU-s 20 százaléktól nagyon messze vagyunk.

Az Eurostat által vizsgált termékek közül az alacsony zsírtartalmú friss tej drágult legnagyobbat Magyarországon (76 százalék), utána jön a tojás (74 százalék) és a vaj (68 százalék). Negyedik a kenyér, amiből a fehér már ezer forintba kerül a KSH szerint.

Az EU-ban csak a cukor drágult hasonlóan (61 százalék), ennek bizonyos típusa Magyarországon ársapkás, úgyhogy itt jobban állunk. Minden más élelmiszer ára legfeljebb nagyjából 30 százalékkal nőtt egy év alatt az európai országokban.

- Advertisement -

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Hírlevél feliratkozás

FELKAPOTTAK

Árurakodásra kért két parkolónyi várakozóhelyet a húsbolt, vita kerekedett belőle

A Rákóczi út nagykörút felőli sarkán lévő húsbolt kérelemmel fordult az önkormányzathoz, hogy az üzlet előtti parkolósávban az első...

LEGNÉPSZERŰBB

Juliska néni egymás után kapta az ellenőrzéseket a kispiacon, volt, hogy a földre letett virágai miatt büntették

1986 óta, azaz harmincnyolc éve árusít Bóta Lászlóné Juliska néni a Petőfi Sándor utcai kispiacon, a Fűrészfogasok mellett. Az...