fbpx
5 C
Kecskemét
2024. december 3., kedd

FRISS HÍREK

Kecskeméten kétnapos lesz a majális, Szolnokon elmarad a városi rendezvény

- Advertisement -

A jövőben együttműködik a KecsUp és a Szol24, rendszeresen írunk majd közös anyagokat és szemlézzük egymás híreit. Most azt néztük meg, milyen lesz Kecskeméten és Szolnokon az idei majális.

Olvasóink a Szol24 munkatársai révén ezentúl rendszeresen olvashatnak Szolnok és Jász-Nagykun-Szolnok megye legfontosabb és legérdekesebb történéseiről. Célunk az együttműködéssel, hogy a hasonló helyzetben lévő közeli nagyvárosokból és a környékbeli kistelepülésekről információt juttassunk el oda és vissza, ismerjék meg az olvasók Magyarországot a szabad sajtón keresztül. 

Tavaszköszöntés, felvonulás, sör és virsli

A kereszténység előtti időkben május első napján köszöntötték a tavaszt és üdvözölték a termékenységet. A természet újjászületésének szimbóluma, a májusfa állításának szokása már a középkorban bevett volt, a magyar nyelvterület legnagyobb részén május elseje volt a napja.
1890-ben ezen a napon kezdtek sztrájkba a munkások Chicagóban azzal a céllal, hogy az addig átlagosan 12-14 órás napi munkaidő helyett bevezessék a 8-10 órát. Később május 1. lett a munkásmozgalom nemzetközi ünnepe.
A második világháború után a kelet-és közép-európai szocialista országokban hivatalos állami ünnep, munkaszüneti nap lett, nagyszabású és kötelezően előírt felvonulásokkal ünnepelték a rendszer „vívmányait”.

Régi hagyomány a májusfa állítása / Fotó: Kecsup.hu

Május 1-je egyházi ünnep is, mégpedig Szent József, a munkások és a munka védőszentje tiszteletére. A katolikusok ezen a napon Jézus nevelőapjára, az ácsra emlékeznek, az ünnepet 1955. május 1-én rendelte el XII. Pius pápa.
Május 1. tartalma az utóbbi évtizedekben jelentősen átalakult, de az öröm és az igény a kikapcsolódásra megmaradt. Ma már – szerencsés esetben – nem a politika dominál, de a nosztalgia és a hamisítatlan vásári hangulat úgy vonzza a tömegeket, mint a virsli a sört.

Kecskeméten „szerelemre születhetünk” Zoltán Erikával

Idén Kecskeméten megsokszorozzák a programokat, két napos majális várja az érdeklődőket. A rendezvényeknek a Benkó Zoltán Szabadidőközpont ad otthont (bejárat a Csabay Géza körút felőli kapukon!). Az előmajálison, április 30-án vasárnap lesz vidámpark, gyerekzsibongó, bemutatót tartanak a honvédok, 17 órától pedig Zoltán Erikának szólhat a taps. Május 1-jén, hétfőn szintén egész napos eseményre készülhetnek a kecskemétiek. 10 órától májusfa tánccal köszöntik a tavaszt a Kecskemét Táncegyüttes tagjai, délután 3-tól estig koncertek lesznek, sorrendben a Bitter Monday, Kollányi Zsuzsi, Krisz Rudi és Csordás Tibi, a Fiesta frontembere lép fel. A rendezvényre való belépés ingyenes, a részletes program itt olvasható.

Hasonló cikkünk:  Nagyarányú iratpusztulás tanúja a kecskeméti levéltár
Néptáncosok felvonulása egy kecskeméti majálison / Fotó: Kecsup.hu

Szolnokon elmarad a városi rendezvény

Szol24.hu 

Idén a szolnokiak kissé keserű szájízzel várják ezt a napot, hiszen a szokásos városi rendezvény elmarad a fás, bokros, madárcsicsergős Tiszaligetben, helyette egy két éve épült közpark Civil Családi Majálisa igyekszik pótolni a pótolhatatlant.

A liget egy csendes, szabadidős tevékenységekre kiválóan alkalmas, tágas terület, nem csoda, hogy negyven éven keresztül itt gyűlt össze a város apraja-nagyja, mintegy 10-15 ezer ember. Nincs titok, csupán a szokás hatalma: céllövölde, vattacukor, színpadi programok, ringlispíl és csapolt sör.
Az idei helyszín, az Ormos Imre Park az ilyenkor szokásos tömeg befogadására nem alkalmas; egyszerre maximum 3 ezer embert tudnak vendégül látni a kerítéssel körbezárt játszótéren. Vajon mi lesz azzal a pár ezer emberrel, aki az egykori Tüdőkórház kerítésén kívül reked? Majd legurít pár sört, odabent úgysem teheti meg.
Hiszen az új majális új szabályokkal is jár, ezúttal nem lehet alkoholt fogyasztani, tilos a dohányzás és a négylábú kedvencünket is otthon kell hagyni. Aki mindezek ellenére szívesen részt venne az eseményen, szerény programokra készülhet.

Majális Szolnokon / Fotó: szolsport.hu

10 órakor az Alföldi Olajbányász Fúvószenekar nyitja a napot, majd kora délutánig gyerekprogramokkal várják az érdeklődőket az Ormos Imre Parkban. Lesznek bohócok, kézművel foglalkozás, táncbemutató, mesezenék és interaktív gyerekműsor. A kicsivel idősebbekre is gondoltak, lesz egy BMX Show, majd egy újabb táncműsor, illetve közös éneklés egy eddig meg nem nevezett kamarakórussal.
A nap sztárfellépőjét sem gondolták túl a szervezők, a szolnoki Cozombolis 16:30-kor lép színpadra, és ha kellően felforrt a vérünk, akkor egy Retro DJ segítségével készre főzhetjük a hangulatot. De ne eresszük el a gyeplőt, mivel délután 6 órakor máris vége szakad ennek a szokatlan napnak.
Akinek esetleg hiányérzete támad a kurta-furcsa majális után, az tegyen egy sétát a csendesen ébredező Tiszaligetben és nosztalgiázzon a – nem is oly – régi szép időkön.

- Advertisement -

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Hírlevél feliratkozás

FELKAPOTTAK

Megtalálták a két napja eltűnt kadafalvi bácsit

Szombat reggel a szervezett kutatàs folytatásának köszönhetően sikeresen, épségben megtalálták a Kadafalváról két napja eltűnt 81 éves férfit a...

LEGNÉPSZERŰBB

Juliska néni egymás után kapta az ellenőrzéseket a kispiacon, volt, hogy a földre letett virágai miatt büntették

1986 óta, azaz harmincnyolc éve árusít Bóta Lászlóné Juliska néni a Petőfi Sándor utcai kispiacon, a Fűrészfogasok mellett. Az...