fbpx
21.9 C
Kecskemét
2023. szeptember 25., hétfő

FRISS HÍREK

Parancsnokváltás Kecskeméten, amelyről még a katonai sajtó cikkét is törölték

Gróf Gergely alezredes február közepe óta a kecskeméti repülőbázis új parancsnoka. Egy portré interjú keretében szerettük volna személyét és terveit bemutatni, de nem kaptunk rá lehetőséget a HM-től. Érdekesség, hogy még a bázis Facebook-oldala sem számolt be kinevezéséről, a katonai sajtó pedig törölte erről szóló tudósítását.

A januártól hatályos 8/2023-as kormányrendelet szerint a honvédségnél „az állomány tagjának szolgálati viszonya felmentéssel abban az esetben is megszüntethető, ha a 45. életévét betöltötte, és legalább 25 év tényleges szolgálati viszonyban töltött idővel rendelkezik”. A hírek arról szóltak, hogy ez alapján év elején több mint száz főtisztet és tábornokot mentettek fel a Magyar Honvédségnél. Szalay-Bobrovniczky Kristóf tárcavezető mindezt a fiatalítással indokolta.

Hogy Ugrik Csaba dandártábornoknak, a kecskeméti reptér (régi hivatalos nevén MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázis, újkeletű elnevezésén MH vitéz Szentgyörgyi Dezső 101. Repülődandár) volt parancsnokának is a rendelet miatt ért-e véget a katona pályafutása, pontosan nem tudható, de azért sejthető. Mindenesetre február elején pattant ki, hogy felmentették őt is.

A jetfly.hu repülős portál február 16-án számolt be arról, hogy ünnepélyes keretek között vette át a repülődandár parancsnoki beosztását Gróf Gergely alezredes február 15-én. A rendezvényen részt vett dr. Ruszin-Szendi Romulusz altábornagy, a Honvéd Vezérkar főnöke is. A jetfly.hu a HM Zrínyi Nonprofit Kft. portáljára, a honvedelem.hu-ra („katonai sajtó”) hivatkozott, onnan vette át az információkat (a HM Zrínyi tulajdonosa a Honvédelmi Minisztérium). Nem véletlenül, hiszen a ceremóniára csak a katonai sajtót hívták meg. A honvedelem.hu-ról azonban később a hivatkozott cikket – nem árt hangsúlyozni, a Honvédség egy alakulata parancsnokának ünnepélyes „beiktatásáról” – eltávolították. Gróf Gergely neve a honvedelem.hu-nál csak egy február 17-ei, a honvédség alakulatainál tartott évértékelőkről szóló összegző cikkben bukkan fel (tehát nem egy önálló tudósításban). Mint a pár soros beszámolóból kiderül, az idei feladatokról szólva az új parancsnok kiemelte:

“a bázis katonáinak nagy hangsúlyt kell fektetniük az általános katonai kiképzés szintjének fokozására, az egyéni sportra, valamint az elöljáró által elrendelt, az alakulatot érintő alaki szemlére”.

Gróf Gergely alezredes, a kecskeméti repülőbázis új parancsnoka / Fotó: jetfly.hu

A jetfly.hu tudósításában (amely tehát a honvedelem.hu azóta törölt cikkén alapul) ugyanakkor az is olvasható, hogy Ruszin-Szendi Romulusz altábornagy, a Honvéd Vezérkar főnöke méltatta a leköszönő parancsnok munkáját. Ugrik Csaba dandártábornok pedig eszerint az ünnepségen elmondta: megtisztelő és felemelő érzés, egyben nagy felelősséggel járó feladat volt, hogy az alakulat parancsnoka lehetett. Megköszönte mindenkinek a kitűnő szakmai munkát, az elhivatottságot és a lojalitást, amivel támogatták vezetői munkáját. Azt is megemlítették a cikkben, hogy a leköszönő parancsnok a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen folytatja katonai pályafutását.

Gróf Gergely alezredes, dandárparancsnok fogadta a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar, Katonai Felsővezető Szakirányú Továbbképzési Szak hallgatóit az MH vitéz Szentgyörgyi Dezső 101. Repülődandárnál 2023. február 16-án (Gróf jobbról a hatodik) Fotó: a repülőbázis Facebook-oldala

Ugrik Csaba búcsúztatásáról és Gróf Gergely parancsnoki beosztásának február 15-ei átvételéről még a bázis közösségi oldalán sem számoltak be, pedig ott korábban napi szinten posztolták az eseményeket. Gróf Gergely alezredes viszont február 16-án már mint dandárparancsok bukkant fel a Facebook-oldalon, azzal a hírrel, hogy fogadta a Nemzeti Közszolgálati Egyetem bázisra látogató hallgatóit. A hír alatt páran gratuláltak is a kinevezéséhez.

Külön posztot nem kapott az új parancsnok kinevezése a repülőbázis Facebook-oldalán, ezért többen egy másik bejegyzés alatt gratuláltak neki / Repülőbázis Facebook-oldala

A Magyar Honvédség Fb-oldalán is csak pár sorban említették meg a parancsnokváltást. Hogy véletlenül vagy sem, de cikkünk írásakor, április 3-án még fent volt a hír.

Hasonló cikkünk:  Egyelőre Kecskemét a rekorder a későn kidobott karácsonyfák versenyében

Itt egyelőre maradhatott a hír / Magyar Honvédség Fb-oldala

A bázis Fb-oldala alapján az is kiderül, hogy a március 15-ei ünnepi állománygyűlésen nem az új parancsnok, hanem Jenei Barna ezredes, az alakulat parancsnokhelyettese mondott beszédet és adta át az érdem és szolgálati idő utáni elismeréseket.

Hasonló cikkünk:  Furfangos útátadó: Rossz helyre sorakoztak fel a fideszes potentátok?

„Nem tudják teljesíteni” interjú kérésünket

Megkerestük a Honvédelmi Minisztérium sajtóosztályát, mert szerettük volna egy portré interjúban bemutatni az új parancsnokot, pályafutását, repülőbázissal kapcsolatos terveit. A sajtóosztály viszont így válaszolt (szó szerint, ezzel a helyesírással): „Az interjúval kapcsoaltos kérését, nem tudjuk teljesíteni.” Hogy miért nem, azt nem részletezték, és azt sem, hogy más sajtóorgánumok hasonló kéréseit sem tudják teljesíteni, vagy csak a kecsup.hu-ét nem.

A repülőbázis életéről rendszeresen hírt adó újságírók és a repülőgépeket szabadidejükben fotózó spotterek véleménye szerint egyértelműen romlott az elmúlt hónapokban a bázis kommunikációja („olyan ‘topsecret’ az egész”, összegzett lakonikusan egy fotós). A fb-oldal is jóval ritkábban frissül. Ebben szerepet játszhat, hogy közel tíz év után távozott a bázis egyik kommunikációs szintje, de az is, amit több forrásunk említett, miszerint az új parancsnok nem igazán szereti a sajtót. Természetesen az is lehet, hogy a minisztériumtól azt tanácsolták neki, egyelőre kerülje a nyilvánosságot.

Szerencsére a neten megtalálható egy cikk, amelyet több mint tíz éve a Fejér Megyei Hírlap készített Gróf Gergelyről. Ebből kiderül, hogy a Szolnoki Repülőtiszti Főiskolán kezdte el a repülést 1995-ben JAK-52-es motoros géppel. Akkor még kötelező volt a sorkatonai szolgálat, így az érettségi után két lehetőség közül választhatott: bevonul Tapolcára, vagy Szolnokon, főiskolai hallgatóként tudja le az egy évet. Csakhogy ő elment a kecskeméti repülőorvosi vizsgálatra, és I/A minősítést kapott: megfelelt vadászpilótának. Hadnaggyá 1998-ban avatták, majd nyomban Pápára került MiG-21e-s vadászgépre. Az ezred megszűnése után Szentkirályszabadját választotta. Ott Mi-24-essel repült, amíg ezt az ezredet ugyancsak be nem zárták. Ezután Kanadában 2003 és 2005 között elvégezte a NATO vadászrepülő-kiképzésének összes fázisát, 2005-től pedig Kecskeméten repül. Oktatott is, L-39 típuson, majd rövid ideig az L-159 következett. 2008-ban Svédországban végezte el a JAS-39 Gripen típusátképzését.

A Blikkben is szerepelt egyszer Gróf Gergely, miután „kitessékelte” a Qatar Airways egyik, a magyar légteret megsértő teherszállító Boeing–777-esét. A régi és az új parancsnokot összeköti egy baleset. 2015-ben az egyik kétüléses magyar Gripen egy csehországi katonai repülőtéren túlfutott a kifutópályán. A pilóták – Ugrik Csaba és Gróf Gergely – katapultáltak, szerencsére nem esett bajuk, a repülőgép viszont darabokra törve egy szántóföldön állt meg, javítani nem is lehetett, újat kellett vásárolni. A lefolytatott vizsgálat kizárta a Cseh Köztársaság Hadseregének felelősségét a balesetben.

Egy másik volt parancsnok sorsa

Kilián Nándor vezérőrnagy 2009-től 2013-ig volt az MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázis parancsnoka (akkor még dandártábornokként). Majd hazánk véderő-, katonai és légügyi attaséjaként dolgozott Stockholmban, végül a Magyar Honvédség légierő haderőnemi szemlélője lett. A honvedelem.hu egy cikke szerint 2019-től tavaly őszig, 2022. október 1-ig látta el szemlélői feladatait. A bázis Fb-oldala március 17-én pár képpel számolt be búcsújáról.

Kilián Nándor vezérőrnagy, volt légierő haderőnemi szemlélő és az alakulat egykori parancsnokának búcsúztatása a kecskeméti repülőbázison / Fotó: a repülőbázis Fb-oldala

Hirdetés

Felkapottak

Kerékpárral tekert esküvőjére az ifjú pár Kecskeméten, éppen az autómentes napon

A kecskeméti Juhász Imre és Juhász Eliza mindketten imádnak bringázni, így nem is volt kérdés számukra, hogy menyasszonyi autó...

Hirdetés

Legnépszerűbb

Ágasegyházánál videóra vették a fekete nagymacskát

Hajnal Viktor felvételét már többen megosztották a Facebookon. Egy lovaskocsiról vettek videóra egy fekete macskaszerű állatot, még az is...