Site icon KecsUP – a kecskeméti régió kezdőoldala

Sok kecskeméti utca közlekedési rendje módosul májustól

A Kolozsvári utca – Cserhát utcák közti utcákban, illetve az ezeket átszelő Brassói, Lőcsei és Nagyváradi utcákban legfeljebb 20 km/h sebességgel szabad közlekedni és csak egyirányban Kecskeméten / Fotó: google.maps

Forgalomcsillapítás céljából módosította több kecskeméti utca közlekedési rendjét a Városüzemeltetési Bizottság.

A Halasi út – Mindszenti körút – Matkói út – Szent László körút által határolt területet lakó-pihenő övezetté nyilvánították. Ezentúl tehát a Kolozsvári utca – Cserhát utcák közti utcákban, illetve az ezeket átszelő Brassói, Lőcsei és Nagyváradi utcákban legfeljebb 20 km/h sebességgel szabad közlekedni és csak egyirányban. A lakó-pihenő övezetbe az ottlakókon felül csak látogatás, betegszállítás, szolgáltatás céljából lehet behajtani gépjárművel, továbbá csak kerék- és motorkerékpárral. Régóta azt tapasztalják az ittlakók ugyanis, hogy a nagyobb utak forgalmát a városrész kisebb utcáin keresztül kerülik ki az itt áthaladó autósok, és ezért kérték a forgalomszabályozást.

Változások lesznek a következő utcákban is:

Az új közúti forgalomszabályozások 2023. május 2-től lesznek érvényesek, a megfelelő információs tábláknak is addig kell kikerülniük.

Exit mobile version