fbpx
2 C
Kecskemét
2024. április 20., szombat

FRISS HÍREK

Boronkay Pétert is meghívta Novák Katalin a fogadására

- Advertisement -

A köztársasági elnök és a legeredményesebb hazai paratriatlonista többször futott közös váltóban a budapesti maratonon, így nem csoda, hogy Novák Katalin Boronkay Pétert is meghívta a Sándor-palotában tartott fogadására, melyet hivatalba lépésének első évfordulóján tartott. A sportoló feleségével, Boronkay-Ponicsán Katalinnal közösen vett részt az eseményen.

„Közel háromszáz vendég volt jelen, Novák Katalin azokat hívta meg, akikkel egy évvel ezelőtti beiktatása óta találkozott. Elnök asszony nagyon szép beszédet mondott, majd körbejárhattuk a palotát, ahol nemrég Ferenc pápát fogadta, végül állófogadás következett. Nagyon jól éreztük magunkat feleségemmel, színvonalas esemény volt. Egy borász rokonom által készített fehérbort és egy kis kávémanufaktúra egyedi címkés kávéját vittem ajándékba” – mondta el Boronkay Péter.
A tízszeres világbajnok, kilencszeres Európa-bajnok parasportoló lassan már nyolc éve ismeri Novák Katalint. Első alkalommal 2015-ben találkoztak, a jelenlegi köztársasági elnök akkor még az emberi erőforrások minisztériumában dolgozott család- és ifjúságügyért felelős államtitkárként, és felkérte a kabinet Boronkay Pétert, hogy csatlakozzon az általuk szervezett váltóhoz a budapesti maratonon. Azóta ez a közös futás többször megismétlődött. Legutóbb tavaly, akkor a köztársasági elnök mellett Hosszú Katinka háromszoros olimpiai bajnok úszó, Szente Vajk színész-rendező és Lévay Viktória színész alkotta a váltót, és hozzájuk csatlakoztak a fogyatékossággal élő sportolók, a kecskeméti Boronkay Péter mellett László Attila, Lengyel Zsófia és Juhász Attila.

Hasonló cikkünk:  Hogyan csökkenti a növényi alapú táplálkozás a krónikus betegségek kialakulásának kockázatát?

Boronkay Péter Szente Vajk, Hosszú Katinka és Novák Katalin társaságában a tavalyi budapesti maratonon / Fotó: Boronkay Péter Facebook-oldala

Irány a Berlin Marathon!

Boronkay Péter tavaly szilveszterkor jelentette be közösségi oldalán, hogy befejezi parasportolói pályafutását, és ezentúl az ép versenyzők között fog rajthoz állni. Jelenleg egy 30 kilométeres terepfutásra készül, melyet május 27-én rendeznek Visegrádon, júliusban Tatán egy féltávú triatlon versenyen indul, augusztusban pedig egy extrémen. A legnagyobb kihívása viszont biztosan a szeptember 24-ei Berlin Marathon lesz.
„Ez a világ egyik legnagyobb maratonja, amelyen limitált számú versenyző vehet részt. A megadott szintidő teljesítésére földi halandóként finoman fogalmazva esélyem sem lenne, de Gusztos Péter felkérésének köszönhetően a Suhanj! Alapítvány delegáltjaként ott lehetek majd, egy adománygyűjtő kampány keretében, és ez rendkívül nagy öröm számomra.”

Fotó: Boronkay Péter Facebook-oldala

Boronkay Péter a paratriatlon utánpótlás és válogatott szövetségi kapitánya, és lassan kezdődik a kvalifikáció a 2024-es párizsi paralimpiai játékokra, tehát e téren is lesz bőven feladata. Emellett szeretne több nyári táborba elmenni, hogy előadást tartson gyerekeknek.

- Advertisement -

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Hírlevél feliratkozás

FELKAPOTTAK

Izsáki út: június 18-án műszaki, július 18-án forgalmi átadás

Ha minden a tervek szerint alakul, a nyári hónapokban végre teljesen birtokba veheti városunk a Könyves Kálmán körút és...

LEGNÉPSZERŰBB

Juliska néni egymás után kapta az ellenőrzéseket a kispiacon, volt, hogy a földre letett virágai miatt büntették

1986 óta, azaz harmincnyolc éve árusít Bóta Lászlóné Juliska néni a Petőfi Sándor utcai kispiacon, a Fűrészfogasok mellett. Az...