fbpx
13.6 C
Kecskemét
2024. április 19., péntek

FRISS HÍREK

Megvan mely filmek jutottak be a 16. KAFF versenyprogramjába

- Advertisement -

32 ország 420 alkotása közül az előzsűrik kiválasztották a 16. Kecskeméti Animációs Filmfesztivál versenyprogramját, amelyet június 21–25. között tartanak.

Az egészestés animációk versenyébe nyolc film jutott be, köztük olyanok is, amelyek már díjakat nyertek például Annecy-ban, Bucheonban, az Európai Filmdíjon és a Tokyo Anime Award-on is. A KAFF-on továbbá 7 európai TV-speciál, 18 európai és 13 magyar TV-sorozat, 19 magyar rövidfilm, 26 magyar alkalmazott animáció és 28 magyar diákfilm versenyez majd.

Tematikus panorámavetítések, retrospektív válogatások, filmszakmai konzultációk és mesterkurzusok, valamint workshopok, kiállítások is lesznek a versenyprogramok mellett, amelyen a részvétel ingyenes.

Az egészestés előzsűrizést Csákovics Lajos rajzfilmes, rendező, Elsässer Klaudia, a Pannonia Entertainment művészfilm-forgalmazó alapítója és Tóth László István animációs szakember vállalta. Nehéz dolguk volt az egészestés európai animációs filmek előválogatásakor, hiszen a 27 nevezett munka közül 23 már több rangos fesztivált megjárt.

Érdekességképp, miután a felhívásban semmi nem zárta ki, hogy AI, azaz mesterséges intelligencia hozzon létre filmalkotást, a nevezések között olyan is volt, melynek elkészítésében segített az AI. Végül az alábbi nyolc egészestés animáció került be a 16. KAFF versenyprogramjába:

  • Benjamin Massoubre és Amandine Fredon tavaly Anncey-ban a legjobb film díját elnyert A kis Nicolas – Eljött a boldogság ideje! című filmje.
  • Két djíat is bezsebelt az Anncey Nemzetközi Animációs Filmfesztiválon az Európai Filmdíjas Kutyáknak és olaszoknak tilos! című francia-olasz-svájci alkotás.
  • Jean-Christophe Roger és Julien Chheng luxemburgi és francia Ernest és Celestine: A dallamok útján című filmje.
  • A portugál Nuno Beato My Grandfather’s Demons című filmje.
  • A szintén portugál José Miguel Ribeiro Bucheonban két díjat nyert az Angolában játszódó Nayola című munkája.
  • Ari Folman izraeli rendező Hol van Anne Frank? című filmje.
Hasonló cikkünk:  Az aktív látogatói szemléletre alapoznak a Kecskeméti Vadaskert fejlesztésénél (videóval)

Magyar Filmek:

  • Gauder Áron a Kojot négy lelke című filmje.
  • Bánóczki Tibor és Szabó Sarolta rotoszkóp animációval készült Műanyag égbolt című alkotása.

A házigazda Kecskemétfilm nem nevezte versenybe saját alkotását, a Toldit, de versenyen kívül vetítik majd Jankovics Marcell utolsó alkotását, mely meghívást kapott idén Annecy-ba.

via InStyle

- Advertisement -

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Hírlevél feliratkozás

FELKAPOTTAK

Árurakodásra kért két parkolónyi várakozóhelyet a húsbolt, vita kerekedett belőle

A Rákóczi út nagykörút felőli sarkán lévő húsbolt kérelemmel fordult az önkormányzathoz, hogy az üzlet előtti parkolósávban az első...

LEGNÉPSZERŰBB

Juliska néni egymás után kapta az ellenőrzéseket a kispiacon, volt, hogy a földre letett virágai miatt büntették

1986 óta, azaz harmincnyolc éve árusít Bóta Lászlóné Juliska néni a Petőfi Sándor utcai kispiacon, a Fűrészfogasok mellett. Az...