fbpx
9.3 C
Kecskemét
2024. április 19., péntek

FRISS HÍREK

Nehéz lesz majd átlátni a kötelező élelmiszerakciókat

- Advertisement -

A 24.hu a kereskedelmi érdekképviseleteket kérdezte arról, mire számíthat az ember vevőként júniustól szeptember végéig a kötelező akciók kapcsán. Ma még azt is nehéz megmondani, hogy egyes boltokban lesz-e biztosan kötelező akciózás.

Vámos György, az OKSZ főtitkára megerősítette, hogy voltak egyeztetések a kormány és az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) között. Néhány pontban figyelembe vették az OKSZ észrevételeit, de részleteket nem árult el.

Nemcsak külföldi láncoknak lesz kötelező az akciótartás, hanem magyar cégeknek, nagyobb franchise-partnereknek, közepes, kisebb vállalkozásoknak is. A kormány előírta, hogy júniustól szeptember végéig heti akciókat kell hirdetni: a meghatározott húsz termékcsoport mindegyikéből minimum egy-egy terméket legalább 10 százalékkal olcsóbban kell árulni.

A boltok választhatják meg, hogy mely termékeket veszik be a a kötelező akcióba, és emellett továbbra is csinálhatnak saját akciókat is. Az viszont fontos üzletpolitikai döntés lesz, hogy a két akcióba – a sajátba és a kötelezőbe – mit vesznek be, hogyan kapcsolják össze, csoportosítják ezeket.

Az üzletekben a kormányzati hirdetések képi világát idéző, meghatározott méretű táblákon kell központilag meghatározott szöveget kihelyezni a kötelező akcióról, és magánál a terméknél, illetve az online felületen is jelezni kell az árengedményt.

Az akciónál a kereskedő lemond az adott termékből származó árbevétel egy részéről, annak érdekében, hogy a vevőt becsalogassa a boltba, bízva abban, mást is vásárol majd. A kötelező akció jó a vásárlóknak, kézzel fogható eszköz, nyomásgyakorlás az infláció leszorítására – fejtette ki Vámos.

Hasonló cikkünk:  Lassul, de csak kis mértékben az infláció

Neubauer Katalin, a Magyar Nemzeti Kereskedelmi Szövetség (MNKSZ) főtitkára elmondta: „Most is vannak akciók, de egészen más lesz, amikor olyan termékeket fogunk akciózni, amelyek nagy jelentőséggel bírnak az inflációs kosár szempontjából”.

A vásárlók szempontjából nem mindegy, hogy mi kerül be az árkedvezményes termékek közé – ha innen nézzük, jó is lehet a kötelező akcióztatás a húsz termékcsoportban. Persze ehhez az is kell, hogy a beszállítók partnerek legyenek az akciózásban – tette hozzá. Máskülönben csak a kereskedők fognak engedni az árrésből, és jó eséllyel olyan termékeket fognak akciózni, melyeknek nemigen lesz inflációletörő hatásuk.

A vásárló nyilván arra lesz majd kíváncsi, hogy hány boltban lesz akció, vagy hogy a közelében lévő boltban lesz-e, de ezt ma még nehéz megmondani. Mivel minden boltban más lehet akciós, a vásárlóknak – főleg eleinte – nem lesz könnyű dolguk, ha át akarják látni a kötelező akciókat. Számítani kell arra is, hogy nem egy helyen lesznek a kötelező akciós termékek. vagyis úgy kell majd összevadászni őket, ahogy eddig is, más akcióknál.A kereskedelmi érdekképviseleteket kérdeztük, mire számíthatunk vevőként júniustól szeptember végéig a kötelező akciók kapcsán. Ma még azt is nehéz megmondani, hogy egyes boltokban lesz-e biztosan kötelező akciózás. 

- Advertisement -

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Hírlevél feliratkozás

FELKAPOTTAK

Árurakodásra kért két parkolónyi várakozóhelyet a húsbolt, vita kerekedett belőle

A Rákóczi út nagykörút felőli sarkán lévő húsbolt kérelemmel fordult az önkormányzathoz, hogy az üzlet előtti parkolósávban az első...

LEGNÉPSZERŰBB

Juliska néni egymás után kapta az ellenőrzéseket a kispiacon, volt, hogy a földre letett virágai miatt büntették

1986 óta, azaz harmincnyolc éve árusít Bóta Lászlóné Juliska néni a Petőfi Sándor utcai kispiacon, a Fűrészfogasok mellett. Az...