Rengetegen választják a kecskeméti táborokat, nem véletlenül

- Advertisement -

Bács-Kiskun vármegye kiemelt célterület a táborozás tekintetében, a tavalyi esztendőben a negyedik legnépszerűbb vármegye volt. A népszerűség oka, hogy nagyon sok és sokféle tábor érhető el a területen, kezdve a klasszikusabb sport-, kézműves-, angol- vagy játéktáboroktól, egészen a vidéki életet a városi gyerekek részére bemutató tanyasi táborig, de idegen nyelvű sporttábor, írótábor is elérhető, sőt olyan vakációs lehetőség is, ahol brókernek vagy tőzsdecápának tanulhatnak a gyerekek

– közölte a KecsUP megkeresésére Tóth Béla. A Táborfigyelő ügyvezetője kifejtette, idén a kínálatban szerepel még tudótábor, színházi tábor, de Magyarország legnépszerűbb űrkutatási és rakétaépítő táborát is a vármegyében, konkrétan Baján rendezik meg.

A szakembert azután kerestük meg, hogy kiderült: noha az elmúlt időszakban az infláció és az árak emelkedése nagyobb terhet jelentett a családok számára, különösen a nyaralások és a szabadidős tevékenységek területén, ennek ellenére a nyári táborok iránti kereslet továbbra is növekszik. Azaz bár egy napközis tábor átlagára 45 ezer forint körül, míg az ottalvósoké 70 ezer forint körül mozog, a kereslet továbbra is erős, a szülők ugyanis fontosnak tartják, hogy gyermekeik élményekben gazdag nyarat töltsenek el.

Fotó: People Team

Ebben pedig a piac is partner, legalábbis a választék összetételét illetően ez biztosan elmondható. A Táborfigyelő közleménye szerint ugyanis idén a gyerekek és szüleik rengeteg tematika közül választhatnak, így elérhető például

  • Tanyás gazda tábor, ahol a tábor leírása szerint van lehetőség kipróbálni naponta a paraszt-wellness élményeit, tehenet fejni, sajtot, igazi gyümölcsös házi joghurtot készíteni, csordát terelni, szénát betakarítani, szénás szekeret rakni.
  • A modern szegmens iránt érdeklődőknek sem kell aggódnia, ugyanis idén is elérhetők lesznek a robotikatáborok, dróntáborok, mesterséges intelligencia táborok. Emellett foglalhatók olyan digitális élménytáborok is, ahol a gyerekek kipróbálhatják a 3D tervezést, nyomtatást, a mikrovezérlők programozását, robotok irányítását, greenboxos kisfilmek készítését is.
  • A sporttáborok kínálata is rendkívül széles 2023-ban, a csapatsportoktól az egyéni sportokig minden sportág megtalálható a palettán. A csapatsportok közül kiemelkednek a spanyol Barcelona és az olasz Juventus labdarúgó csapatok magyarországi táborai, amelyek különösen népszerűek.

Az országos kínálat mellett érdemes egy pillantást vetni a kecskeméti tábor felhozatalra is. A városban nagyon sokféle lehetőségből választhatnak a gyerekek és szüleik. „A fenti kínálat mellett nagyon sok modern tábor is elérhető a vármegyeszékhelyen, úgymint a 3D konstruktőrök tábora, ahol a 3D tervezést és nyomtatást ismerhetik meg a táborozók, a dróntábor, a robotika tábor, informatikai és techtábor

– közölte Tóth. Szerinte Kecskemét, illetve a térség tábori vonzerejét mi sem bizonyítja jobban, mint hogy nem csak a vármegyéből, hanem országosan is – főként Budapestről és Pest vármegyéből – sokan járnak ide vakációzni.

Összességében a hazai palettáról elmondható: az idei kínálatban kiemelkedően sok a különleges, extrém és meghökkentő tábortéma. A választék is rendkívül széles, az előfoglalás során több mint 600 turnus volt foglalható, a pár napos táborozási lehetőségtől kezdve egészen a hónapos hosszúságúakig.

- Advertisement -

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Hírlevél feliratkozás

FELKAPOTTAK

Családi tragédia Kecskeméten: egy napig helyszíneltek a rendőrök Felsőszéktón

Mint a KecsUP kiderítette, Felsőszéktón, a Napkelet utcában, egy családi háznál történt az egész Kecskemétet megdöbbentő eset: a rendőrség...

LEGNÉPSZERŰBB

Juliska néni egymás után kapta az ellenőrzéseket a kispiacon, volt, hogy a földre letett virágai miatt büntették

1986 óta, azaz harmincnyolc éve árusít Bóta Lászlóné Juliska néni a Petőfi Sándor utcai kispiacon, a Fűrészfogasok mellett. Az...
Exit mobile version