fbpx
14 C
Kecskemét
2023. október 4., szerda

FRISS HÍREK

Arca vad, gyönyörködünk benne – Tisza-tavi kenuzás – videó és fotó

Arca vad, és mégis gyönyörködünk benne. Hat évszaka van; – az ember által szabályozott víz működése által kis- és nagyvizes időszakokra bontva az őszt és a tavaszt. Ökológiája színes, változatos növény- és állatvilág talált benne otthonra: több mint ötven halfaj, köztük balin, (dévér, karika, jász, bagoly, vörösszárnyú) keszegek, ponty, csuka. És megannyi madárfaj, (barát, cigány, csörgő, tőkés, böjti) récék, ludak, gémek, kócsagok, kormorán, rétisas.

Hazánk második legnagyobb tava és egyben legnagyobb mesterséges tava a Tiszán. Fiatal tóról van szó. Az ötlete 1960-as években merült fel az érkező árhullámok által hozott víztöbblet tárolására a Közép-Tisza vidéken, mely addig Magyarország egyik legszárazabb térsége volt.

Hej, mostan puszta ám igazán a puszta!” – írta Petőfi 1848 januárjában, pedig akkor még nem is láthatta a folyószabályozások eredményét, mely az Alföld jelentős részét szikes sivataggá változtatta. A gazdálkodók egyedül az öntözésben reménykedhettek, ehhez viszont víztározókra és csatornákra volt szükség.

Több mint 100 évvel később, előbb vízlépcsőt emeltek a térség energiaellátását javítva, majd 1973-tól kezdték el elárasztani a mai tó/víztározó területét. Feltöltése csak az 1990-es években fejeződött be. A mesterséges tó vize egykori holtágakat, öreg tavakat, vízfolyásokat, legelőket, szántóföldeket, gyümölcsöseket borított el. Télen mikor a medence vizét leengedik a fák csonkjait tisztán látni, amik tavasszal ismét víz alá kerülnek. Ezért is hívják fel a turisták figyelmét, hogy a belső tavakban a csónakból beugrani tilos, mert nem tudni, mit rejt az átláthatatlan víz. A Tisza-tó, hivatalos nevén Kiskörei-víztározó 127 km2, a közepes vízmélysége 1,3 méter, legmélyebb része 17 méter.

Hasonló cikkünk:  Eligazítást tartott Orbán Esztergomban

Nagy-Morotva, Szartos, Hodródi-Hol-Tisza, Apota, Fás ér, Görbe tó, Dühüs-Lapos, Gaznyilas, Poroszlói Kis-Tisza, Duhogó… ezek és még további holtágak, sekély vizű tavak, ártéri erdők, csatornák, patakok, erek, nyílt vizek, tanösvények, amik igazán változatossá teszik a tájat. Mozaikossága gazdag flóra és fauna fennmaradását biztosítja.

Hasonló cikkünk:  Limuzin rozsdásodik a Lakos-tanya buszmegállónál, a buckavidék szomszédságában

A tó feltöltése után a turisták is felfedezték a tavat, már a nyolcvanas évektől kezdve megkezdődött a vendégházak építése, a strandok kijelölése. Ma kempingek, olcsóbb és már inkább drágább szállodák várják a látogatókat. Vízi sportok széles skálája gyakorolható, az ideget szaggató motoros vízi sportok és a horgászat egyaránt.

Ha saját motoros nincs, és nem is bérelnénk, aminek idén az ára jelentősen megugrott, de nem rettenünk vissza attól, hogy saját erővel, de annál nagyobb szabadságban a természetben evezzünk, akkor kenuval is könnyedén bejárható a tórendszer. Ha viszont csak ülnénk az árnyas parton, és csak úgy néznénk végig a vízen, ahol nem csacsognak csak úgy; választhatjuk a nádasban fészkelő madarak kórushadát.

Legtöbben a kerékpárt választják, a Tisza-tó gátkorona rendszerének tetején, a mozgó panorámapáholyban úgy lehet kerékpározni, hogy nem kell tartani az autóforgalomtól.

 

Hirdetés

Felkapottak

Pesty László első „ügye” a Kecskemét melletti gyümölcsfeldolgozó pár milliárdos csalása

A 24.hu írta meg hétvégén, hogy Pesty László közzétette az első ügyet, ami szerinte a NER működését mutatja be. Pesty...

Hirdetés

Legnépszerűbb

Ágasegyházánál videóra vették a fekete nagymacskát

Hajnal Viktor felvételét már többen megosztották a Facebookon. Egy lovaskocsiról vettek videóra egy fekete macskaszerű állatot, még az is...