fbpx

FRISS HÍREK

Nincs mit vizsgálni az ügyészség szerint Orbán olasz magánútjával kapcsolatban

- Advertisement -

Orbán Viktor márciusban, Kairóból hazafelé a Honvédség gépével megállt az Olaszországi Pisában, hogy aztán Firenzében és Velencében sétálgasson a feleségével, magánprogramja keretében. Ez ügyben a Központi Nyomozó Főügyészség közölte:

„Hivatali visszaélés sem a miniszterelnök, sem pedig más személy részéről nem valósult meg, egyedül a Magyar Honvédség, mint vagyonkezelő felelőssége vizsgálható, de az is csak költséghatékonysági szempontból.”

Vasárnap délelőtt azt írta Hadházy Ákos független képviselő a Facebook-oldalán, hogy a bíróság utasította az ügyészséget, nyomozzon Orbán pisai útja kapcsán. Hadházy szerint 3-4 millió forintba került a kitérő a magyar adófizetőknek, Orbán pedig nem használhatja magáncéljaira a Honvédség repülőjét – ezért hűtlen kezelés miatt tett följelentést.

Az ügyészség viszont megtagadta a nyomozást egészen eddig. Hadházy arról írt, hogy a Budai Központi Kerületi Bíróság hatályon kívül helyezte az elutasító ügyészségi határozatot, vagyis nyomozni kell.

Hasonló cikkünk:  Így indult a tavaszi szünet: a miniszterelnök beírt a gyerekek ellenőrzőjébe - szavazással

Másképp látja ezt a Központi Nyomozó Főügyészség, mint a közleményükben olvasható, „a honvédségi repülőgép személyvédelmi feladatok ellátására történő biztosítása megfelel a jogszabályoknak, mindez a vagyonkezelő részéről kötelességszegésnek nem minősül. A bíróság annak tisztázását tartja még szükségesnek, hogy a biztonsági előírások miként viszonyulnak a költséghatékonyság igényéhez, milyen jogszabályi előírások alapján előzik meg őket.”

via 444

- Advertisement -

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Hírlevél feliratkozás

FELKAPOTTAK

Kicsi volt a nomád magyaroknak a Kárpát-medence – Rácz Lajos klímatörténész a kecskeméti könyvtárban

A honfoglaló magyarok életformájához kicsinek bizonyult a Kárpát-medence. A török háborúk kora alatt az elődeink radikálisan átalakították a természeti...

LEGNÉPSZERŰBB

Juliska néni egymás után kapta az ellenőrzéseket a kispiacon, volt, hogy a földre letett virágai miatt büntették

1986 óta, azaz harmincnyolc éve árusít Bóta Lászlóné Juliska néni a Petőfi Sándor utcai kispiacon, a Fűrészfogasok mellett. Az...