fbpx
14 C
Kecskemét
2023. október 4., szerda

FRISS HÍREK

Újra Kecskeméten pöfög az Ezüst Nyíl

Az Ezüst Nyíl névre hallgató, Skoda-motoros drezina visszatér Kecskemétre, ahol a kisvasút egy szakaszán idézi meg a dicső múltat.

2020-ban kezdeményezték, hogy szabadidős elfoglaltságra, sportolási lehetőségre, kikapcsolódásra lehessen hasznosítani, és hajtánypályaként használni a 2009-ben bezárt Kecskeméti Kisvasút egy szakaszát. Sok munka után a a közlekedési hatóság 2022-ben megadta az engedélyt a hajtányforgalomra.

Tavaly augusztus 12-én, a Kecskeméti Kisvasút napján tartották az első, vasúttörténeti jelentőségű hajtánytalálkozót Bugacon, ahol 15 motoros hajtány mutatkozott be a KK kiskunmajsai szárnyvonalán, köztük a kisvasút legendás Kék Hintója is.

Az ismeretlen gyártójú, S05-207 pályaszámú Ezüst Nyíl most visszatért Kecskemétre. A  múlt század hatvanas éveitől a Mátravasúton szolgált, majd nyugdíjazása után a Szegedi Vasúttörténeti Alapítvány vette gondozásba. Felújítása után a bugaci kispöfögések és hajtánytalálkozók népszerű fellépője volt, a drezina egy balatonfenyvesi, majd kemencei kitérő után talált vissza Kecskemétre.

Hasonló cikkünk:  Marco Rossi bedobta a mélyvízbe a KTE fiatal játékosát, aki szeretné megtartani a helyét a válogatottban

via iho.hu

Hasonló cikkünk:  Sem a balesetek, sem a táblák nem használnak, az önkormányzat pedig csak hiteget

Hirdetés

Felkapottak

Pesty László első „ügye” a Kecskemét melletti gyümölcsfeldolgozó pár milliárdos csalása

A 24.hu írta meg hétvégén, hogy Pesty László közzétette az első ügyet, ami szerinte a NER működését mutatja be. Pesty...

Hirdetés

Legnépszerűbb

Ágasegyházánál videóra vették a fekete nagymacskát

Hajnal Viktor felvételét már többen megosztották a Facebookon. Egy lovaskocsiról vettek videóra egy fekete macskaszerű állatot, még az is...