fbpx
16.2 C
Kecskemét
2023. október 4., szerda

FRISS HÍREK

Újra Lázár János felügyelete alá kerülhetnek a dohánykoncessziók

Lázár Jánoshoz kerülnének a dohánykoncessziók Nagy Márton gazdaságfejlesztési minisztertől – jelent meg a kormány oldalán egy rendelettervezet. Lázár egyszer már elintézte, hogy 10 éve csak trafikokban lehessen cigit kapni.

Különösen jól járt a dohánypiac átalakítása közben Lázár ismerőse, Sánta János. A trafikmutyiként emlegetett folyamat során Lázár continentalos barátai több száz trafikkoncessziót húztak be, hangfelvétel bizonyította, hogy párthűség alapján osztották a jogokat, a pályázatok kiértékelése tökéletesen önkényes volt.

Később miniszteri biztosként is igyekezett ráhatni a területre Lázár, ekkor vetette fel, hogy a 2020 után születőknek teljesen meg kellene tiltani a cigivásárlást, vagyis 18 éves koruk után sem szolgálhatnák ki őket.

A dohánytermék-kiskereskedelmi jogosultság átengedéséről szóló pályázattal, valamint a dohánytermék-kiskereskedelmi tevékenység gyakorlására jogosító koncessziós szerződéssel kapcsolatos tevékenységeket venné át a Lázár által vezetett Építési és Közlekedési Minisztérium a most megjelent javaslat szerint.

Hasonló cikkünk:  Az uniós közlekedési-finanszírozási csúcson nem vett részt Magyarország

A rendelettervezethez mellékelt hatásvizsgálati lap szerint az intézkedés után az ország versenyképessége „nem változik érdemben”.

Hasonló cikkünk:  A magyar munkaerő Ausztriába megy, a thai pedig helyettük Magyarországra jön dolgozni

via 444

Hirdetés

Felkapottak

Pesty László első „ügye” a Kecskemét melletti gyümölcsfeldolgozó pár milliárdos csalása

A 24.hu írta meg hétvégén, hogy Pesty László közzétette az első ügyet, ami szerinte a NER működését mutatja be. Pesty...

Hirdetés

Legnépszerűbb

Ágasegyházánál videóra vették a fekete nagymacskát

Hajnal Viktor felvételét már többen megosztották a Facebookon. Egy lovaskocsiról vettek videóra egy fekete macskaszerű állatot, még az is...