Gasztró-rovatunk legújabb cikke eredeti terveink szerint leginkább a lekvárfőzésről szólt volna, hiszen annak van itt a szezonja, de sztorit is kaptunk a konyhai praktikák mellé: egy Ballószögön gazdálkodó házaspárnál tett látogatásunk során betekintést nyerhettünk abba, a fővárosból egy vidéki tanyára költözve miként tanultak bele a gyümölcs-és zöldségtermesztésbe, több mint három hektár föld megművelésébe. „Szeretnénk ezt az egész gazdálkodást a természettel kézenfogva, és nem ellene végezni” – mondta Forgács Mónika.
Ballószög külterületén, a II. körzetben egy földutas zsákutcába fordulva a bal oldalon a rengeteg gyümölcsfa jelzi, jó helyen járok. A csöngetésre két – mint kiderül, menhelyről befogadott – kutya szalad elém, majd Forgács Mónika is feltűnik, és kínál egyből a házilag készített finom málnaszörppel.
A kistermelő házaspárra – mint egyik igen népszerű és rendszeres „beszállítójukra” – a kecskeméti Szatyor vásárlóközösség hívta fel figyelmünket. Főleg málna, szamóca, sárgabarack, őszibarack és a szőlő terem tanyájukon, Mónika ezekből készít szörpöket, lekvárokat, befőtteket. Milyen egyszerűen hangzik mindez így leírva – és mennyire összetett munka egy 3,5 hektáros területen, a nyári szezonban, két embernek.
Mónika szavaiból szép fokozatosan kitűnik: noha tudatosan készültek a fővárosból való „kivonulásra” egy csendes, félreeső helyre, azt azonban ők sem gondolták, hogy ekkora fába vágják a fejszéjüket. Meghátrálásról, az álmaik feladásáról azonban szó sincs.
Ahogy meglátták új otthonukat, rögtön beleszerettek
„Két évvel ezelőtt költöztünk ide, pontosabban ez a harmadik nyarunk, de előtte nagyon sokáig győzködtem a férjem, hogy menjünk vidékre és gazdálkodjunk. Nagyon vonzott, hogy magunknak termeljünk, és szerettem volna gyümölcsökkel foglalkozni. Az is szerepet játszott, hogy a piacon és egyetlen gazdánál sem találtam olyan paradicsomot, amelynek igazán jó íze lett volna. Márpedig én paradicsom-mániás vagyok, és azt mondtam, üsse kő, akkor majd én megtermelem magamnak. Egyszer aztán, amikor a férjem elment három napra külföldre, akkor felástam az udvart, hozattam komposztot és lett egy kiskertem. Így kezdődött minden. Férjem eleinte annyira nem volt oda a vidékre költözés ötletéért, de aztán ő is belelkesedett és elkezdtünk tanyákat nézegetni. Ennyire nem akartunk távolra kerülni Budapesttől, a családunktól és a barátainktól, de ahogy megláttuk ezt a tanyát és a környezetét, az erdőket és a gyümölcsfákat, rögtön beleszerettünk. Igaz, kicsit, sőt, sokkal nagyobb, mint amit terveztünk, de azért úgy láttuk, megbirkózunk vele” – idézi fel Mónika életük nagy fordulatát.
Ő mezőgazdasági őstermelő lett, teljesen feladta cukrász-mesterségét, már csak hobbi-szinten műveli. Férje viszont – amellett, hogy az erdővel és a szántóval foglalkozik – megtartotta mérnöki állását, mert egyelőre kizárólag az eladott termékekből nem tudnának megélni. Zöldség-és gyümölcs termesztés mellett csirkéket is tartanak, a terményekből annyit adnak el, amely saját fogyasztásukon felül megmarad.
Kertészkedésből könyvből, jótanácsért süti
Felvetem: rendben, volt otthon kis veteményes, de azért itt a tanyán már mások a léptékek, saját élelmezésük is a tét – azért a budapesti létből kiszakadva valahogy csak bele kellett tanulni a gazdálkodásba. Hogy ment ez?
„Felmenőim között senki nem foglalkozott mezőgazdasággal. Úgyhogy könyvből tanultam a kertészkedést, és tanulom a mai napig. Olyan is volt, hogy feltettem egy posztot egy ballószögi Facebook-csoportba: tortát ajánlok fel annak, aki megmutatja, hogyan kell a barackfákat megmetszeni. Így szép fokozatosan belelendültem, és megismerkedtem a permakulturával, a fenntartható gazdálkodással, a talaj védelmével, a vegyszermentes növényvédelemmel. Például sokat permetezünk, de kizárólag tejjel, csalánlével, szódabikarbónával. Most elkezdtem foglalkozni a homeopátiás növényvédelemmel, erről olvasok egy könyvet. Képzem magamat. Életemben nem dolgoztam még ennyit, mint itt, szinte állandóan kint vagyok a kertben vagy bent a konyhában. Az már kikapcsolódás, ha címkéket tervezek, nyomtatok és vágok. Az őstermelői adminisztrációt, könyvelést is könyvből tanultam meg. Szóval ez kemény munka, de óriási szerelem!” – mondja lelkesen Mónika. Kijelenti azt is, bármennyire is rengeteg a teendőjük, nem akarnak segítőt fogadni, ez az egész számukra nem a folyton való növekedésről és a profitról szól – inkább egy életforma.
„Mi a nyugalomra vágyunk. Nem tervezünk munkásokat, nem hiányzik a jövés-menés. Egy-egy Szedd magad! akciót meghirdettem, főleg gyerekek miatt, de ennyi. Nem akarjuk a birtokot sem agyonfejleszteni.”
Összesen közel háromszáz gyümölcsfa van a birtokon, nagyrészük barack, a többi szilva, meggy, cseresznye, körte, de a házaspár ültetett már szelídgesztenyét, birset, naspolyát, vadcitromot, fügét. Valamint 600 tő epret és 300 tő málnát is, főleg ezek terméséből készülnek a Szatyorban árusított lekvárok (a szörpök bodzából is). A málna nagyon hálás, rendkívül jól termett idén is, a kajszibarack viszont szinte százszázalékban elfagyott. Tavaly szilva sem volt, most jónak mondható a termés, és a dió is ígéretes. Ami még szomorúságra ad okot, az a meggy, sajnos az összes fát megtámadta a monília. Mint megtudom, az évről-évre bizonytalan termés miatt az esetleg kivágásra jutó barackfákat már más fafajtával pótolják.
„Szeretnénk ezt az egész gazdálkodást a természettel kézenfogva, és nem ellene végezni. Törekszünk arra, hogy a területünkön minél nagyobb biodiverzitást érjünk el, minél többféle madarat, rovart idevonzzunk. Ültettünk tölgyet, hársat, kőrist és lesz egy kis tavunk is. Azt is kitaláltam már, hogy télen odúkat fogunk barkácsolni” – sorolja Mónika. Az már csak természetes, hogy a zöldhulladékot komposztálják, kísérleteznek egy olyanfajta kupaccal is, amely légmentesen le van zárva, és egy évig egyáltalán nem bolygatják.
Egy másik próbálkozásuk, hogy a gabonát a zöldséges kertbe is elvetik, erről is egy könyvben olvastak. A veteményesben foltokban csupasz zab van, Mónika fogja kicsépelni, a kenyérhez való gabonát házilag őrli majd meg, és a kenyeret is ő süti. „Meglátjuk, hogy sikerül” – mondja a csupa ötlet házigazda.
A házaspár magról nevel kis gyümölcsfákat. Pár kis őszibarackfájuk már hoz is termést.
„Szőrős, mint a nyavalya, kisebbek, mint a nemesítettek, de csodálatosan zamatosak és ezek nem fagynak el. Próbálkozom majd az oltással is, de ha ilyen finom a régi fajta, nem erőltetem a nemesítést.”
A zöldségeket alapvetően csak saját maguknak termesztik, de azt még nem mindig sikerül eltalálni, miből mennyit használnak fel étkezésre.
„Volt, hogy úsztunk a padlizsánban, akkor zakuszkát készítettem a fölöslegből, és adtuk el, tavaly paradicsomból volt rengeteg és fűszeres sült paradicsompesto-t vittünk a Szatyorba. Szóval ezek csak ilyen ‘balesetből’ fakadó többletek, de semmi nem vész kárba. Sok mindenbe belefogok, aztán kiderül, mi válik be” – mosolyodik el Mónika. Azt is megtudom, hogy szántójukat kézzel vetette, az aratás viszont már gépesítve lesz, azt már nem tudják vállalni.
A málnából már csak pár szem maradt a bokrokon, de előtte hetekig napi szinten több órát szedte.
„Ekkora mennyiséget nem tudok egyszerre feldolgozni, ezért kénytelen vagyok lefagyasztani, de ez semmilyen minőségromlást nem okoz majd a lekvárban. Négy mélyhűtő meg is telt málnával és eperrel. Pont ezekben a napokban tudok nekiállni a főzésnek, ilyenkor előző éjszaka kiveszek egy adagot, és csipetnyi citromsavval állni hagyom, hogy kiadja a levét. Nagyon előre kell gondolkozni, mert a gyümölcsök érése egymást éri, de gyűjtögetem etéren is a tapasztalatokat.”
Tavaly nyáron Mónika termékei közül az uborka volt a legnépszerűbb, közel kétszáz üveggel eladott a Szatyoron keresztül svéd uborkasalátából, csemege-és kovászos uborkából. „Valahogy olyan csodálatosan alakult, hogy minden elfogyott, sőt, egy kicsit hamarabb is, mint vártam, ez egy nagyon klassz visszaigazolás volt számomra. Most is hetente viszem be Kecskemétre a megrendelt árut, de az is előfordul, hogy házhoz jönnek a vásárlók.”
Szüleik aggódtak, több barátjuk ma már követné példájukat
Bár minden szavából és gesztusából sejtem a nemleges választ, azért csak rákérdezek: nem hiányzik a főváros?
„Budapest nem, a barátok igen. Néha eljönnek, de ritkábbak a találkozások, mint azelőtt. Férjemmel szerettünk velük társasjátékozni, hetente összejártunk, ez most elmarad, és nagyon hiányzik. Hiába csak egy óra az út, szezonban nem tudunk kimozdulni, kell locsolni, tyúkokat etetni. Nyaralni sem voltunk évek óta. Viszont a helyi közösség sok mindenért kárpótol. Mindig van valami program: szemétszedés, virágültetés, önkéntes munka, szüreti napok, piknik, éjszakai filmvetítés. Nagyon jól érezzük magunkat Ballószögön.”
Még egyszer szóba kerül a nagy váltás, a vidékre költözés. Hogyan fogadták ezt a családtagok, barátok? Mónika elneveti magát.
„Félig-meddig bolondnak néztek. Vagy nem értették. Szüleim pedig nagyon féltettek, mondván, nincs tapasztalatom ilyen mennyiségű fizikai munkában, nem fogjuk ezt bírni. Aztán ahogy látták, hogy boldogulunk, mind többen irigyeltek, hogy mennyit lehetünk szabadban, jó levegőn, és hogy magunknak dolgozunk, nincs főnök. Úgy látom, már többeket meg is fertőztünk ezzel az ötlettel. Van olyan barátunk, aki hasonló tanyasi életet tervezget. Az biztos, én csak ajánlani tudom.”
Búcsúzóul kaptunk pár tippet Mónikától, amit jó szívvel ajánl olvasóinknak.
Kovászos uborka
„Kovászos uborka készítésénél levágom az uborka két csücskét, és ahogy szokás, félig bevágom mindkét oldalán. Az üveg aljára rakok kaprot, csombort – amit borsikafűnek is hívnak, de Erdélyben, ahonnan származunk, csombor a neve – fokhagyma-gerezdeket, de a meggyfalevél is jó ízt ad neki. Majd felfőzök egy liter vizet egy evőkanál sóval, majd kicsit visszahűtöm, mielőtt visszaönteném az üvegbe. Majd jöhet a tetejére egy szelet kovászos kenyér, amit saját magam készítek, és meleg helyre teszem egy tányérral a tetején. Három-négy alatt szépen megérik. Utána érdemes leszűrni, az uborkákat egy picit átlötybölni, és a leszűrt felöntő lét visszaönteni. Hűtőszekrényben korlátlan ideig eláll.”
Málnalekvár
„A lefagyasztott málnát előző este kiveszem a fagyasztóból, csipetnyi citromsavval állni hagyom, hogy kiadja a levét. Mag nélküli lekvárt készítek, ezért átpasszírozom. Utána a lének megfelelően adagolom hozzá a cukrot és öt percig főzöm, éppen csak lobbantok rajta egyet. Almapektinnel sűrítem, ami természetes étkezési rost, és kell a főzethez, mert különben annyira híg lenne, mint a szörp. Több mindennel kísérleteztem, például rebarbarával, de annak is csekély a rostanyag-tartalma. Utána még pár percig főzöm, majd sterilizált üvegekbe adagolom, végül megy a száraz dunsztba. Tartósítószert a lekvárokhoz sem használok, a gyümölcs saját cukra és a pár csepp citromsav tartósít.”
