Sok mindenért lehet szeretni a nyarat. A napsütésért, a strandolásért, a szabiért és jól megérdemelt pihenésért, a fagyizós-lángosozós-sörözős beszélgetésekért, a túrákért és fesztiválokért. És bár sokan valószínűleg ezzel nem értenek egyet, lehet szeretni a viharokért is, miközben nyilván tudatában vagyunk, hogy pusztítanak, kár okoznak.
És mégis. Van, aki szabályosan vadássza az égiháborút, más inkább bevárja az erkélyen, és csak áll és ámul és bámul, féli-csodálja ezt a semmihez sem hasonlítható jelenséget.
Meg próbálja tudatosítani magában azokat az érzéseket, amelyek hirtelen megrohanják és igyekszik elkapni és jobban megnézni az előtörő és röpködő emlékképeket. Hogy amikor ilyen villámok csapkodnak, és csak remélhető, hogy nem házakba, meghitt otthonokba, mennyire aprónak, jelentéktelennek és védtelennek tűnik az egyébként a Földet leigázó ember, a természet lenyűgöző erői mellett milyen nevetségesek a buzgó erőfeszítései, állandó nyüzsgése. Hogy minek folyton hajszolni az élményeket, ha a legszebbek gyakran ott történnek a szemünk előtt.
„Mikor nyári esőben / Orrodban az az illat / Olyan furcsákat gondolsz / Hogy csak egy pillanat van / És én ott ragadtam / Abban a pillanatban” – kezdi aztán dúdolgatni a viharleső a néhai Heaven Street Seven régi nótáját (és a címe tényleg A régi nóta), mint általában nyári esőkben szokta, mikor az első esőcseppek után megérzi a régóta szomjazó föld semmihez sem hasonlítható, nagyon jó szagát. És jutnak eszébe irtóztató viharok a múltból, mikor úgy leszakadt az ég a Balatonnál, hogy behömpölygött a víz a kis lakásba, vagy mikor a nagymamánál ijedten kukucskáltak ki az ablakon, mikor roppant félelmetesen csattogtak a villámok. Kosztolányinak voltak méltó és igaz szavai a hajnal és az égbolt és végső soron az élet szépségeire, gazdag csodáira, a nagy, ismeretlen úrnál való vendégeskedésről, jaj hogy is írta, meg kell nézni: „Szóval bevallom néked, megtörötten / földig borultam s mindezt megköszöntem.”
De ideje felocsúdni az ámult-nosztalgikus hangulatból, és lesni a kisszoba ajtaját, mikor nyílik és tűnik fel egy álmos és rémült és kellőképpen kócos kislány, aki már a takaróját is hozza magával költözködés gyanánt, mert: „vihar van!”.
(a felvételek július 25-én este készültek Kecskeméten)
